A kormányzati stratégia: pénzt nem adunk, csak perspektívát – 2. rész
A Hírklikknek adott interjú első részében Horváth Gábor, a MOSZ főtitkára arról beszélt, a gazdák nem jótékonysági ellátást várnak, hanem azt, hogy állami szerepvállalás mellett, kamatpreferenciával nyissanak hitelcsomagokat számukra. Ebben a részben tovább kutatjuk a pénz útját. A főtitkártól megtudtuk, az idei hozam fele, harmada jön be, a költségekben pedig háromszoros a növekedés. Horváth Gábor azt mondja, „azokból a hitelekből, amikre jelenleg lényegében moratóriumot hirdetnek, a most fennálló legnagyobb hitelállomány az Európai Uniós támogatások meghitelezése. A bank ezeket a hiteleket úgy adta oda, hogy majd, amikor október után fizetik az EU-s előlegeket, azok automatikusan mennek a vissza a bankhoz. Magyarul a bank nem vállalt kockázatot.”
– Ha most „kasszát csinálunk”, hol tartunk?
– Az idei hozam fele, harmada, esetleg húsz százaléka jön be. A költségekben pedig háromszoros a növekedés. A termény nem hozza a felét, harmadát annak, amit ráfordítottunk. Most viszont, amikor jön az új ciklus, a földbe megint be kellene forgatni a munkát meg az anyagot, de nincs fedezet. Erre kértünk garanciát. A garanciának azért van nagy jelentősége, mert mi magunk is azt látjuk, hogy a termelők egy része a csőd szélén tántorog. Ha hitelből újra visszaforgat mindent, ahogy eddig, akkor benne van a pakliban, hogyha megint lesz egy rossz év, a hitelt nem tudja visszafizetni. Hozzáteszem, a mezőgazdaság az elmúlt években nem volt rossz hitelfelvevő. Azokból a hitelekből pedig, amikre most lényegében moratóriumot hirdetnek, a jelenleg fennálló legnagyobb hitelállomány az Európai Unió támogatásainak meghitelezése. A bank ezeket a hiteleket úgy adta oda, hogy majd, amikor október után fizetik az EU-s előlegeket, azok automatikusan mennek a bankhoz vissza. Magyarul a bank nem vállalt kockázatot. A folyó hitelekbe a termelők nagyobb részben a saját eszközeiket, a saját tőkéjüket adták bele. Magyarul ez úszik el. Ezt kellene pótolni. És bízunk abban, hogy öt év alatt nem lesz mindegyik ilyen év, és majd ki lehet gazdálkodni. Az állattenyésztésnél a jövőképvesztés azonban már tényszerű.
– Most jött az a hír, hogy több, teljesen új támogatásról döntött az aszály veszélyhelyzeti operatív törzs. Nagy István miniszter videóban jelentette be, hogy a gazdák öntözési beruházásaihoz a vidékfejlesztési program keretében idáig csaknem 45 milliárd forint támogatást ítéltek meg. 2023 és 2027 között a közös agrárpolitika stratégiai tervei alapján, az eddiginél is több forrás, mintegy 70 milliárd forint jut majd az öntözéses gazdálkodás fejlesztésére. A gazdák öntözési beruházásaihoz a vidékfejlesztési program keretében idáig csaknem 45 milliárd forint támogatást ítéltek meg. 2023 és 2027 között a közös agrárpolitika stratégiai tervei alapján, az eddiginél is több forrás, mintegy 70 milliárd forint jut majd az öntözéses gazdálkodás fejlesztésére. Ez segítség-e?
– A kormány folytatja a stratégiáját: pénzt nem nagyon tudunk adni, helyette perspektívát adunk. Ez a stratégia terv, amit most idézek, tavaly decemberben elkészült, és be lett adva Brüsszelbe. Várjuk, hogy Brüsszel elfogadja. Amit most közreadtak, az biztosan változatlanul a magyar kormány elképzelése, amit egyébként támogatunk. De legyünk reálisak. A helyzet az, hogy a mezőgazdasági terület egy-két-három százalékáról beszélhetünk, ahol a pillanatnyi viszonyok öntözést, vagy öntözési perspektívát jelentenek. Mert amiről beszélünk, az a perspektíva: igen, ha öntözési beruházást csinálsz, akkor majd EU-támogatást kapsz. Nem véletlenül mondjuk, hogy lehetőleg olcsó hitelt kérünk, mert ezeket a beruházásokat először meg kell csinálni, ahhoz saját erőt kell prezentálni, aztán majd utófinanszírozással 2027-ben, vagy 2029-ben kapunk belőle pénzt. Akkor lehet majd öntözni. Erre mondom, nagyon jó, hogy a biztatás, vagy a figyelem megjelenik, de a segítség nagyon sürgős. A magyar mezőgazdaság 97 százalékának ez a mostani üzenet inkább bosszantás. Akinek a közelében nincs víz, ne adj’ isten pénze sincs, erre nem tud alapozni.
– Mi lesz a magyar mezőgazdaságban?
– Akinek állata van, az tud egy kis pénzt teremteni, mert elküldi azokat a „vágóba”. Majd vesz belőle műtrágyát, vagy valamit. Csakhogy ami elment a „vágóba”, abból még egyszer már nem lesz se hús, se tej, se borjú, se semmi. Ez az igazi probléma, ez az, amit újabb és újabb intézkedésekkel sürgősen kezelni kell. Azt látjuk, hogy az Alföldön nincs tömegtakarmány. Ha az ország másik részéből kell szállítani, azt nem lehet a tejárban megfizetni. Hajdú, Békés, és Szolnok megyében a legsűrűbb az állatállomány. Itt nincs takarmány, nincs szalma. Itt kezdődött el az a folyamat, amit kértünk, és nagy nehezen sikerült elintézni, hogy azokat a kukoricákat, amikből biztos nem lesz szem, addig silózhassák le, amíg még zöld. Mert abból még törektakarmányt lehet csinálni. Tápanyag nem lesz benne, de legalább ballaszt lesz annak a szerencsétlen állatnak, hogy a bendőjét meg tudja tölteni. Majd ha lesz egy kis pénz, veszünk hozzá abraktakarmányt. De tömegtakarmányt kell hozni nekik, mert anélkül az állatállomány nem marad meg. Ahol tömegtakarmány híján, az energiaárak, pénz és egyéb okok miatt ezt nem tudják megoldani sehogy sem, ott elkezdődik az állatállomány csökkenése. Csongrád megyében felmérést végeztünk, és az az eredmény jött ki, hogy a szarvasmarha állomány valószínűleg 20-25 százalékkal csökkenni fog.
– Ez elég szomorú jövőt vetít előre…
– Nem véletlenül kezdtem azzal, hogy a termelők egy része elveszti a jövőképét. Ebben egy kis megtorpanást jelenthet, hogy látják, más is kezdi érzékelni a problémát. Abban reménykedni, hogy még minden jóra fordulhat, szerintem illúzió. Szembe kell nézni a valósággal. A gázolaj ára 780 forint, a villamosenergiáé 160 forint, a műtrágya árát még nem tudjuk, ahogy azt sem, hogy időben lesz-e elégséges belőle. A termelők ilyenkor levegőért kapkodnak. Jobb, ha nemzetgazdasági szinten most fordítunk egy kicsit többet arra, hogy jövőre is legalább annyi termény legyen, amennyi itthon kell. Mi már a jövő évre gondolunk.
(Az 1. részt itt olvashatják)
