A kulturális miniszter szerint Magyarország nem követ, hanem utat mutat
„Ha megpróbál minket Brüsszel bezárni, mi a világra nyitunk" – hangoztatta a kulturális és innovációs miniszter a Panniónia és a HU-rizont programok kapcsán kedden az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában, ahol az Amerikai Egyesült Államokban történt látogatásáról beszélt.
Hankó Balázs ismertette, találkozott Linda McMahon oktatási miniszterrel, a megbeszélések központi témája a szuverenitás és a partnerség volt. Az oktatás, a kutatás és a gazdaság területén mindketten saját nemzetük érdekeit tartják szem előtt – mondta.
Közölte, az amerikai miniszter elismerően nyilatkozott a magyar felsőoktatás és szakképzés megújításáról. Megjegyezte, Magyarországon ma már minden második diák duális képzésben tanul a szakképzésen belül.
A felsőoktatás kapcsán kitértek arra, hogyan növelte Magyarország a műszaki és természettudományos területeken a képzésbe bevont diákok számát, továbbá arra is, hogy „a woke ideológia nem az egyetemekre való". Hankó Balázs több amerikai egyetemen is tárgyalt az Erasmus helyettesítésére létrehozott Pannónia és HU-rizont programok együttműködési lehetőségeiről.
Elmondta, hogy a Harvarddal a Semmelweis Egyetemmel való közös képzés erősítéséről állapodtak meg; az MIT esetében műszaki kérdésekről a Magyar Kutatási Hálózattal alakítottak ki együttműködési megállapodást, a Yale-en pedig a két ország nyári egyetemeiben rejlő lehetőségekről beszéltek.
Hozzátette, a Columbia Egyetem képviselőivel természettudományi képzési-kutatási együttműködésről, az Amerikai Katolikus Egyetem vezetőivel pedig arról tárgyaltak, hogy a felek között bioetikában, közgazdaságtanban és társadalomtudományban lesz kooperáció. Jelezte, a Pannónia-programnak köszönhetően, hatvankét magyar diák tanul az Amerikai Egyesült Államokban.
A miniszter ismertette, az első félévben 3042-en vettek részt az ösztöndíjprogramban, a tavaszi félévben pedig 5000-re növekszik majd a résztvevők száma. Ez azt jelenti, hogy az említett amerikai egyetemeken is több magyar diák és kutató vehet majd részt, ezzel pedig a magyar fiatalok sikerességét szeretné erősíteni a kormány – mondta.
Kiemelte, az látható, hogy Magyarország „nem követ, hanem utat mutat" az oktatás, a kutatás és a családtámogatások területén is. Hankó Balázs amerikai útján a magyar családtámogatási rendszer elemeit is ismertette.
Kitért arra, hogyan támogatja a kormány a magyar családokat, és ez hogyan jelent előrelépést a munkaerőpiacon, milyen módon segíti a gazdaságot, a gyermekvállalást. Hangsúlyozta, az amerikaiak elismerték a családtámogatási modellt és dolgoznak egyes elemek átvételéről is.
Hankó Balázs elmondta, az amerikai külügyminisztérium államtitkárával abban is megállapodtak, hogy jövőre, az Egyesült Államok 250. „születésnapján" Magyarország milyen kulturális és kutatási-innovációs programmal vesz majd részt. Szerinte az évforduló a magyar kultúra előtérbe helyezését is elősegíti a nemzetközi térben, hiszen – mint mondta – a két ország azonos értékrendeket képvisel, köztük a hagyományos családmodellel és a keresztény kulturális értékekkel.
A miniszter amerikai útjáról a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában is beszámolt, a mesterséges intelligencia területére is kitért. Elmondta, Barabási Albert Lászlóval arról egyeztetett, hogy a tudósnak az egészségügy vagy az élelmiszeripar területén folytatott kutatásait hogyan lehetne alkalmazni Magyarországon.
Hozzátette, az IBM alelnökével Washingtonban azokat a mesterséges intelligenciáról szóló kutatásokat tekintették át, amelyeknek vannak már magyarországi kapcsolódásai. Megjegyezte, a mesterséges intelligencia területén is lesznek további egyetemi együttműködések a két ország között.