A magyar külpolitika útja a Varsói Szerződéstől a határnyitásig

A két Németországot és ezzel a két szemben álló katonai és gazdasági szövetségi rendszert az NDK-ban 1961 augusztusában felépített Berlini Fal választotta el egymástól. Hetek alatt kiderült, hogy a falon szinte kizárólag NDK állampolgárok próbáltak Nyugat-Berlinbe átjutni és onnan az NSZK-ba menekülni. Ennek megakadályozására az NDK határőrsége tűzparancsot hirdetett, ami több száz átszökni próbáló kelet-német állampolgár életébe került.

Én 1975 március 1.-től kerültem az állampárt, az MSZMP Központi Bizottsága Külügyi Osztályára azzal a feladattal, hogy az ott dolgozó munkatársaktól eltérően nem az MSZMP és a világ kommunista pártjai közötti kapcsolatokkal kell foglalkoznom, hanem az MSZMP és a nyugati országok szociáldemokrata pártjai között kell kiépítenem az együttműködést.

1985-ben Kádár János úgy döntött, hogy Horn Gyula, aki akkor az MSZMP Központi Bizottságának Külügyi Osztályát vezette, menjen át államtitkárnak a külügyminisztériumba. Egy év múlva engem, a Központi Bizottság Külügyi Osztályának akkor már helyettes vezetőjét szintén a külügyminisztériumba helyeztek át, ahol miniszterhelyettesként Magyarország és a fejlett nyugati országok kapcsolatainak építését és felügyeletét kaptam feladatul.

A Berlini Fal és a magyar-osztrák határon húzódó „vasfüggöny”, az NDK szigorú útlevél,- és vízumrendszere nagyon megnehezítették a két Németországban élő családok találkozását. A rokoni kapcsolatok megőr- zését évente egyszer a közös balatoni nyaralás segítette. Az erre érkező NDK állampolgárok száma évek óta lassan növekedett, de ez nagy lendületet kapott, amikor a magyar vezetés bejelentette, hogy 1989  kiakadályt és az elektromos jelzőrendszert.

 Junius elején a Külügyminisztérium vezetése arra az álláspontra jutott,    hogy fel kell készülni a hazánkban tartózkodó több tízezer NDK menekült kiengedésére a nyár folyamán. Az a vélemény alakult ki, hogy Magyarország immár évek óta egyre inkább a Nyugat felé forduló külpolitikájával csak az NDK menekültek Ausztrián keresztül történő kiengedése lenne összhangban.

Horn Gyula, mint államtitkárt és helyettesét engem bízott meg a kormányzati döntések előkészítésével és végrehajtásuk ellenőrzésével. A döntések előkészítése mindenek előtt  a legjobb, a nemzetközi jogi követelményeknek leginkább megfelelő megoldások kiválasztását jelentette. Úgy döntöttünk, hogy mindenképpen módosítani kell a Magyarország és az NDK között még az 1960-as években a vízummentes turizmusról kötött megállapodást, amely sokkal jobban megfelel a merev NDK-s szabályoknak, mint a jóval szabadabb, rugalmasabb magyar rendszernek. Úgy döntöttünk, hogy átmenetileg felfüggesztjük a titkos jegyzőkőnyv alkalmazását, ami lehetővé teszi a két ország turistái mozgásának korlátozását a másik országban, illetve a saját országba történő visszatoloncolást, ami az NDK rendjével összhangban van, de Magyarországon az 50 –es évek emlékét idézné fel. A titkos jegyzőkönyv alkalmazása eleve kizárná, hogy az NDK útlevéllel utazók átléphessék a magyar-osztrák határt, hiszen útlevelük Ausztriába nem érvényes. Ennek a korlátozásnak a kizárása összhangban van az ENSZ menekültügyi egyezményével, amihez a magyar kormány 1998 tavaszán csatlakozott, míg annak érvényesítése az egyezmény megsértését jelentené, ami nem felelne meg hazánk érdekeinek ezért nem is áll szándékunkban.

A döntések előkészítésének fontos eleme volt a várható nemzetközi reagálások felmérése is. Ebben különösen nagy jelentőséggel bírt szovjet diplomatáknak az a többször is elhangzott  kijelentése, hogy az NDK menekültek problémája a két Németország és Magyarország ügye. Ezt erősítette meg Németh Miklós miniszterelnöknek a Szovjetunió elnöke, Mihail Gorbacsov is, ami egyértelmüen azt jelentette, hogy döntésünk miatt nem kell szovjet beavatkozástól tartanunk. Természetesen számoltunk azzal, hogy az NDK kemény vonalas vezetői dühödt támadásokat fognak intézni ellenünk, amit meg is tettek, de ezt nem tartottuk komoly veszélynek, mint ahogy a hasonló tartalmú, de visszafogottabb csehszlovák és román  véleményeket sem.

A kormány döntéséről, a határnyitás szándékáról 1989.szeptember. 8.-án délután átadtam a hivatalos jegyzéket az NDK budapesti nagykövetének, aki azt sajnálkozással fogadta. Egy órával később erről szóban adtam tájékoztatást az NSZK budapesti nagykövetének és az őt kísérő Jansen nagykövetnek, Kohl német kancellár képviselőjének. Két órával később kapta meg  a szóbeli tájékoztatást a budapesti szovjet nagykövetség ügyvivője, Vladlen Puntusz. A következő órákban, illetve másnap Erich Honecker Nyers Rezsőt az MSZMP elnökét kérte levélben, hogy állítsa le a tervezett határnyitást. Ugyanezt kérte Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere ugyancsak levélben Horn Gyulától. Szeptember 9.-én este Nyers Rezső, az MSZMP elnöke, Grósz Károly, a párt főtitkára, Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter valamint az én részvételemmel megtartott utolsó egyeztetésen egyértelműen a kérés elutasítása mellett született döntés, amit vasárnap este Horn Gyula jelentett be a Magyar Televízió Hét című műsorában.

Az azóta eltelt immár harminc év tapasztalatai egyértelműen megerősítették az akkori döntés helyességét, kedvező hatását Magyarország nemzetközi megítélésére. Ezt tapasztaltam akkor is, amikor a határnyitás 20.-ik évfordulóján, az Európai Bizottság tagjaként Hans-Dietrich Genscher, korábbi német külügyminiszter meghívott, hogy a súlyos beteg Horn Gyula helyett vegyek részt azon a kőrúton amit egy sor Európai Uniós tagállamot érintve tesz meg a határnyitás és a Berlini Fal leomlása, valamint a két Németország  újraegyesülésének emlékére.  Az egyik találkozón egy kormányfő a következőt kérdezte: jól emlékszem, hogy a határnyitás idején az Ön hazája még a Varsói Szerződés és a KGST tagja volt és területén jelentős létszámu szovjet haderő állomásozott? Igen, válaszoltam. Erre ujabb kérdést tett fel. Ilyen körülmények között hogyan mertek Önök a két német állam konfliktusában a NATO tag NSZK oldalára állni? Nem a NATO, hanem a béke, a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság, a nemzetek önrendelkezési joga mellé álltunk, válaszoltam.

Szerző: Kovács László
akkori magyar külügyminisztériumi államtitkár
később két magyar kormányban is külügyminiszter