A mások hibái az ő erényük
A Fidesz egész politikai karrierje arról szólt, hogy képes volt tanulni – mondja Hangácsi István, a Méltányosság központ elemzője. Megtanulta az MSZP-től, hogyan kell országosan építkezni, nagy párttá válni. Megtanulta a brit konzervatívoktól, hogyan kell háttérintézményeket építeni, Helmut Kohltól a hosszútávú kormányzást. És megtanulta Rákositól is, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van. Arról beszélgettünk, hogy minderre alapozva építették fel jelenlegi propagandájukat.
Sokan vannak ebben az országban olyanok, akik az elmúlt negyven-ötven évet tisztességben, becsületben élték. Baloldaliként is ezt az országot szolgálták. Most kirekesztik őket?
A kérdés – azt gondolom – arra irányul, hogy szitokszó-e valakit baloldalinak nevezni? Mert a hazai közbeszédben éles választóvonallá tették ez a minősítést, pusztán azért, hogy a Fidesz kommunikációjából mindenki megérthesse, egységes a párt. A választóvonallal meghúzták a határokat: ez a mi táborunk oldala, az pedig az ellenfeleké. De használhatnám akár az erősebb elválasztó fogalmat is: aki a másik oldalon áll, az az ellenségünk.
Elég ehhez akár enyhe bíráló megjegyzés is?
Aki bizonyos szempontból kritizál, valamiért mást gondol, mint a politikai irányvonal, és azt nyilvánosan is szóvá teszi, az nem a „mi emberünk”.
A jobboldalról érkező kritika is elég ahhoz, hogy a Fidesz-propagandagépezete átlökjön valakit a másik oldalra? A Magyar Péter jelenségre gondolok.
Igen. Nyilván az a célja a kormánypártnak, hogy egyfajta „pozíciót” adjon mindenki másnak. Az, hogy a baloldaliságot sikerült szitokszóvá tenni, hosszú évek munkájának „eredménye”. Mást se hallani, mint azt, hogy képtelenek voltak nyolc éven keresztül az országot irányítani, hogy gazdasági válságba taszították a nemzetet, de hadd ne folytassam. Az utóbbi évek is adtak ehhez „némi” friss muníciót. Mást sem hallani a politikusaiktól, mint azt, hogy a baloldal a folyamatosan veszekedő, acsarkodó kis pártok világa, ahonnan képtelenek kormányzásra képes kihívót felépíteni.
Első „felindultságukban” Magyar Pétert is megpróbálták átlökni a baloldalra…
Így van. Pedig ő a párt belső, erősen jobboldali köreiből jött. Ráadásul minden megszólalásában valahol ott van a vallomás: nagyon sok mindenben egyetért a Fidesszel. Amikor Debrecenben kiállt több tízezer ember elé, azt mondta, kell egy környezetvédelmi minisztérium, egy olyan erőskezű hatóság, amelyik képes a különböző akkumulátorgyártással és feldolgozással kapcsolatos beruházásokat hatékonyan ellenőrizni. Egy szóval sem említette, hogy nem kellenek ide ezek az üzemek. De, kellenek. Csak megfelelő ellenőrzéssel és szankciókkal, ha megszegik a szabályokat és szennyezik a város környezetét.
A beszélgetésünk elején azt mondta, a Fidesz minden politikai sikerét a tanulásnak köszönheti. Elveszítette volna ezt a képességét?
Tanul-e azokból a kihívásokból, amiket Magyar Péter olyan sikeresen tud előadni? Valaki kemény szavakkal lép fel a mostani fennálló rendszer, a kormánypárt bizonyos emberei és egy feltételezett háttérbirodalom ellen, és ezt ünnepli a közönsége? Úgy gondolom, nem vagyok egyedül azzal a feltételezéssel, hogy a következő parlamenti választásokig van elég ideje az Orbán csapatnak az alkalmazkodáshoz, tanulni a hibáikból és erényt csinálni belőlük. Majd kiderül, megmaradt-e a régi képesség. Sokan elfeledkeznek arról is, hogy az első Fidesz választási program arról szólt, hogy az Európai Unióban a magyar érdekeket kell képviselni. Meg arról beszélt Orbán 2003-ban, hogy nekünk nem célunk „a gyarmatosítók útját járni, meg kell találnunk a saját utunkat”.
Akkor még fiatalabbak voltak, most már deres üstökű nagypapák…
Idézhetek még? Mi, középhatalomként akarunk e régió szószólói lenni… Meg akarunk mutatni Európának egyfajta magyar szemléletet… Nem vagyunk teljes mértékben nyugatiak, de keletiek sem, mert mi pont a két kulturális világfelfogás határmezsgyéjén élünk… Mindkét oldaltól szeretnénk profitálni, és tanulni…
Másként hangzottak ezek a mondatok akkor és mást sugallanak ma.
Itt szeretnék az eredeti kérdésre válaszolni: igen, a Fidesz szempontjából, aki kritikát fogalmaz meg, az az ő ellenzéke, tág fogalomként értelmezve a fogalmat, belevéve mindenkit, aki nem „ők”.
De ha igaz, hogy hajlandók mindenből tanulni, ami a hasznukra válhat, megtanulhatták volna azt is, hogy Európában a baloldaliság nem szitokszó. Miért tették mégis azzá?
Mert a 2004-es kettős állampolgárságról kiírt népszavazáson a baloldal feladott egy magas labdát, ami alkalmas lett arra, hogy az országot politikailag „jó” és „rossz” oldalra oszthassák. A baloldal azzal riogatott, hogy jön majd a kétmillió román, és akkor jaj az országnak, a társadalombiztosításnak, a nyugdíj-rendszernek. Ma már mindegy, hogy valós vagy eltúlzott volt a „veszély”, politikai szempontból kíméletlenül ki kellett használni. És a Fidesz a mai napig az ellenfelei hibáira épít. Nagyon sokat dolgozik azért, hogy a választók emlékezetében ne halványuljanak el a baloldal bakijai. Mindannyian tudjuk, aki 2010-ben jobboldali és Fidesz szavazó volt, egyáltalán nem biztos, hogy 2024-ben is az marad. Az elmúlt majd' másfél évtized hibáit mi mással lehetne feledtetni? A másik oldal támadásával.
