„A MAZSIHISZ egy kiegyensúlyozott, pártpolitikától mentes tévé működésében érdekelt”

Harkai Péter 2021. február 16. 19:40 2021. feb. 16. 19:40

„Utcára akarja tenni Erzsébetváros Európa egyetlen zsidó televízióját” – hangzott el a HírTV minapi műsorában. A MAZSIHISZ elnöke szerint komoly hiba egy gazdasági vitára antiszemitizmust kiáltani. 

A bombasztikus kijelentéssel vagdalkozó nem más, mint Breuer Péter, a Heti Tv vezetője, aki egyenesen antiszemitizmust kiáltva panaszkodott a kormánytévé riporterének, mondván: „1932-ben a náci Németországban először betörték az ablakokat, aztán később a zsidóknak nem volt miből élni, és utána iparszerűen kiirtották őket. Először a kabinetfőnöke Niedermüller Péternek megszüntetett egy megrendelést, egy erzsébetvárosi híradót.”

Bár az interjúból kiderül, hogy a kerületi önkormányzat nem akarja bezárni a Heti TV-t, mindössze egy pályázatot írt ki az ingatlan hasznosítására, amiben a stúdió működik, a tendenciózus interjúban mégis igyekeztek etnikai síkra terelni a problémát. Nem kevesebbet sugallva, hogy mindez azért történik, „mert az önkormányzat el akarja hitetni a nyugattal, hogy Magyarországon zsidóüldözés zajlik”.  

Az ízléstelen hírverést sikerült odáig feszíteni, hogy a kerületi Fidesz-szervezet határozottan kiáll „Európa egyetlen ’zsidótévéje’ mellett és felszólítják Niedermüller Péter polgármestert, hogy vonja vissza az Erőművház néven ismert ingatlanra kiírt pályázatot. Amihez nem mellesleg minden joga megvan az önkormányzatnak, főként a Fidesz-kormány kerületeket sújtó elvonásai következtében.

Anélkül, hogy a méltatlan perpatvarban érdemi állásfoglalásra kértük volna, megkerestük a legnagyobb magyar zsidószervezet elnökét, hogy megtudjuk a véleményét: miként értékeli, hogy egy szimplán financiális vitába ilyen súlyos állításokat seperjenek? 

Heisler András a kérdésünkre őszintén válaszolta, hogy a HírTV-s „kérdés-felelet játék” láttán, több mint értetlenül állt a hallottak előtt. Főként azért, mert eddigi tapasztalata szerint a Heti TV viszonylag kiegyensúlyozott adásrenddel működő csatornaként volt értékelhető. Egyaránt helyt adott a kormány, a Fidesz képviselőinek, mint a baloldali önkormányzatok képviselőinek és politikusainak egyaránt. „És ami a számunkra külön értékelendő volt, hogy teret adott a zsidó közösség reprezentánsainak. Közösségünkből sok pozitív visszajelzés érkezett a csatornával kapcsolatban” – tette hozzá. 

Mindennek ismeretében a MAZSIHISZ elnöke egyértelműen szerencsétlennek és rossz gyakorlatnak tartja, hogy üzleti vitákat a fent idézett hangulatkeltésre használjon bárki. Akár valós, akár vélt sérelmekről legyen szó, ilyen indulattól, az antiszemitizmus vádjával átfűtötten vádolni partnereket – kontraproduktív gyakorlat: „ha én átmegyek a tilosban és valaki az utcán rám szól, arra én nem fordulhatok vissza, hogy ne antiszemitázzon. Jómagam is csak a legvégső esetben használom az antiszemita jelzőt. A rasszizmus, az antiszemitizmus nagyon komoly dolog, nem szabad lejáratni ezt a kifejezést.” 

Sajnálattal vette tudomásul, hogy ilyen szürreális elemek szőtték át az interjút, de bízik abban, hogy a pályázat értékelése és elbírálása szabályos lesz, és ezt követően lecsillapodnak a kedélyek. Azt mindenesetre kijelentette „hogy a MAZSIHISZ egy kiegyensúlyozott, pártpolitikától mentes tévé működésében érdekelt”. 

Arra a kérdésre, hogy valójában működik-e úgynevezett „zsidótévé” Európában, amint önnön vállalkozását definiálta Breuer Péter, a MAZSIHISZ elnöke szerint a Heti Tv hírfolyama unikális. Példaként hozta fel a francia vagy a brit zsidóközösséget ahol léteznek internetes csatornák, de az mindenképpen ritka történet, hogy egy hagyományos sugárzásban működő televízió magát zsidó televízióként aposztrofálja. Mint említette, a program valóban bővelkedik zsidó tárgyú műsorral, a zsidó közösség szereplőivel, amit egyébként értékként társít a csatorna működéséhez – erre Niedermüller Péter polgármester figyelmét is felhívta.