A melegek elfogadása, a woke ideológia miatt lépnének ki a magyar reformátusok a világszövetségből

HírKlikk 2026. február 4. 12:00 2026. feb. 4. 12:00

A világszervezetből való kilépésüket fontolgatják a magyar reformátusok, szerintük ugyanis ott egyre inkább megjelenik a woke ideológia – hangzott el az M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsorában kedden.

Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, hogy közös levélben tiltakozik a tíz Kárpát-medencei református egyházkerület a Református Egyházak Világközösségénél annak ideológiai egyoldalúsága, az érdemi teológiai párbeszéd hiánya, illetve a magyar reformátusokkal szembeni „tiszteletlen és gúnyos" hangnem miatt, ezért felülvizsgálják a közösségben betöltött tagságukat.

A püspök a műsorban elmondta: az elmúlt két évtizedben már történtek olyan irányváltások elsősorban a nyugat-európai és a tengerentúli egyházaknál, amelyekkel valójában megtagadják a Biblia tanítását, a hitvallások érvényességét, és ehelyett egy egészen „szélsőséges aktivista magatartásformát és mondanivalót" vállaltak fel, amit megpróbálnak ráerőltetni a közép-kelet-európai egyházakra is.

Kifejtette: a Szentírás kétezer éven keresztül elfogadott értelmezése helyett lényegében a jelenlegi közbeszédhez próbálják társítani a Szentírás értelmezését, és ugyanez történik a férfi-nő kapcsolat vagy a házasság a bibliai értelmezésében is.

A nyugati egyházak értelmezésében a gender- és az LMBTQ-kérdések nem mint létező társadalmi valóságot prezentálják, hanem lényegében egyetértenek velük, és ezt próbálták és próbálják a kelet-közép-európai egyházakra is ráerőltetni – fogalmazott Kolumbán Vilmos.

Hozzátette: ennek része az identitás alapján való megfélemlítés vagy megszégyenítés is; az ankarai hitvallás évfordulója alkalmából 2025-ben kiadott képregényszerű könyvben például a magyar reformátusságot megalázó és őket kifigurázó rajzokkal ábrázolták.

A református egyházak világközössége munkaanyagaiban emellett felhívják a tagegyházakat, hogy izraeli alapkonfliktus kapcsán tartsanak bűnbánatot és ítéljék el a zsidókat, ami „teljes egészében kimeríti az antiszemitizmus fogalmát is", de a munkaanyagban olyan kérés is előfordul, hogy „tartsunk bűnbánatot az LMBTQ kérdésében, illetve fogadjuk el, és ezt lehetőleg ültessük a gyakorlatba" – hangoztatta a püspök.

Kolumbán Vilmos hangsúlyozta: ezek a kérdések „már nem férnek bele", ezért levélben kérték ezek tisztázását a világközösség elnökségénél.

A püspök ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy másik, a nők abortuszhoz való jogáról szóló munkaanyag a nőt „szülőképes testnek" nevezi, mivel ez a nők tárgyiasítását, a női nem alacsonyítását jelenti.

Megjegyezte: ugyanígy aggályosnak látják az abortusz megengedését és a hazai református közösség nem tud egyetérteni a munkaanyag másik megfogalmazásával sem, hogy a nyugati világ szexuális sokszínűsége lényegében „Isten áldása".

Vannak olyan irányzatok, amelyek azt szeretnék, hogy Európa felejtse el a keresztény-zsidó gyökereit, a cancel culture fura magyarázataival és ideológiáival pedig egy divatos, történelem nélküli világot akarnak felépíteni – vélekedett Kolumbán Vilmos.

Műsorvezetői kérdésre a püspök elmondta: a világközösségből történő kilépésről további egyeztetések szükségesek, de ha ennek már nem látják értelmét, akkor a generális konvent testületei hozzák meg a „kellő döntést".

Forrás: MTI