A Mi Hazánk nem vesz részt az új köztársasági elnök beiktatásán
Botrányosnak nevezte az új köztársasági elnök kiválasztásának folyamatát kedden az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője, közölve, hogy ezért nem vesznek részt az államfő beiktatásán.
A politikus "elképesztő színtársulatként" beszélt a kormányoldalról, kijelenve, politikai támadást csináltak a roma holokauszt ügyéből, miközben olyan embert jelöltek a legfőbb közjogi méltóságra, aki történelmi, emberiesség elleni bűnök "hóhérainak" tettét mentegette, relativizálta és a 2006-os "politikait terror" áldozataitól megtagadta a jóvátételt.
A Mi Hazánk vezetője hiányolta a kiválasztás során a széles körű társadalmi egyeztetést, majd kijelentette, nem Baka András a legalkalmasabb köztársaságielnök-jelölt, arra hivatkozva, hogy nemrégiben még a Tisza frakcióvezetője is Polgár Juditot nevezte az optimális személynek a posztra. Kifogásolta, hogy miközben az Alkotmánybíróság tagjainál hetvenéves életkori határt vezettek be, a 73 éves Baka Andrást jelölték államfőnek.
Magyar Péter miniszterelnök reagálásában azt emelte ki: Toroczkai László "több ezer meggyilkolt honfitársunk emlékét, a túlélők emlékét és a leszármazottakat gyalázta meg a tettével", amikor nem állt fel emlékükre.
A koncentrációs táborokba zárt romák szenvedését túlélők elbeszélései alapján felelevenítve kijelentette, szavait a Mi hazánk képviselőihez intézve: "amíg nyilvánosan nem kérnek bocsánatot, addig önökkel nekünk nincs miről beszélnünk".