A teremfocitól a moszkvai elitig – A magyar külügy káderpolitikája és a diplomáciai kar válsága
A KlikkTV Egyenleg című műsorában Csillag István és Szakonyi Péter arról beszélgetett, hogy Feledy Botond és Rácz András kinevezése a Külügyi Intézet élére elhozhatja-e a Nyugat bizalmának lassú visszaépítését az orosz akták és a feltört szerverek árnyékában.
Megalkuvó káderek helyett gerinces szakemberek a frontvonalban
A Külügyi Intézet új korszakának kezdetét és a külügyminisztérium alá rendelését a szakma megkönnyebbüléssel fogadta, mivel a kinevezett elemzők személye éles váltást jelent az eddigi szervilis irányvonalhoz kpesti elvárásokhoz képest. Csillag István rámutatott, hogy Feledi Botond és Rácz András az elmúlt években, brutális politikai ellenszélben is bebizonyította, hogy nem hajlandó a hatalom szájíze szerint elemezni. Felidézte Lukács György híres tézisét a tehetségről, amely szerint a siker tíz százalék jellem és kilencven százalék szorgalom, ám egy ilyen rezsim alatt a gerinc és a jellem jelentősége messze felértékelődik.
Az új vezetők korábban sem hajlottak meg a politikai akarat előtt; Rácz Andrást például konkrétan kirúgták korábbi munkahelyéről a háborúval kapcsolatos, igazmondó elemzései miatt, Feledi Botond pedig Brüsszelben szerzett többéves tapasztalatával a nyugati orientációt képviseli. Szakonyi Péter hozzátette, hogy ezek a szakemberek nem a Facebook-lájkokért hakniztak, hanem jól időzített, kőkemény tanulmányokkal bizonyítottak, így az ő szakmai hitelességükre lehet alapozni a szövetségesek bizalmának fokozatos visszanyerését.
Kiteregetett lapok: az orosz kapcsolat jéghegye és a védtelen szerverek
A beszélgetés legsúlyosabb morális kérdése a korábbi vezetés alatt fenntartott, átláthatatlan és mély orosz kapcsolatrendszer feltárása volt. Szakonyi Péter kifejtette, hogy az új vezetésnek azonnal ki kell takarítania az intézet archívumát és levelezéseit, hiszen az eddig látott látványos gesztusok – mint amikor a külügyminiszter barátság érdemrendet vett át Szergej Lavrovtól – csupán a jéghegy csúcsát jelentették. Alatta több szinten húzódott meg a külügyi elemzőcsapat és az orosz diplomácia közötti, sokak által nyílt nemzetárulásnak nevezett speciális viszony.
Csillag István emlékeztetett az orosz hackerek korábbi szerverbetöréseire is, amelyeket a külügyminisztérium azzal a hazugsággal próbált eltussolni, hogy semmilyen titkos NATO-adat nem került ki, miközben a valóságban a külföldi kémek szinte hazajártak a magyar rendszerbe. A szakértők szerint az orosz kapcsolatok kényszerű újraalkotásának legfontosabb eleme a szigorú informatikai és intézményi reteszelés lesz, vagyis a magyar államnak kellene végre eldöntenie, hogy mely adatokhoz enged hozzáférést, ahelyett hogy tálcán kínálná a titkait.
Teremfocisták a nagykövetségeken és a bukott diplomácia
A külpolitikai csőd és a kapkodás leglátványosabb jele, hogy az utóbbi időben mintegy harminc nagykövetet hívtak vissza a kulcspozíciókból, köztük a moszkvai, londoni és washingtoni kirendeltségek vezetőit. Szakonyi Péter megjegyezte, hogy sokan közülük csupán politikai jutalomutazásként, érdemtelenül kapták meg a megbízatásukat, és bár emberileg megalázó, ha valakit néhány hónap után hazarendelnek, ezzel a kockázattal minden pártkatonának számolnia kellett.
Csillag István kíméletlen iróniával utalt arra, hogy a külügyminisztérium korábbi káderpolitikája a miniszter teremfoci csapatának tagjaira épült, akik közül többen fontos nagyköveti posztokat kaptak. Ez a kontraszelekció legfeljebb a sportdiplomácia szintjén működik, de a valódi geopolitikai krízisben teljesen csődöt mondott. A szakértők zárszóként megállapították, hogy a Külügyi Intézet korábbi, Bajza utcai székhelye – amely szimbolikus módon éppen az orosz nagykövetséggel szemben helyezkedett el – fizikailag is megkönnyítette az információszivárgást, így az új korszakban a Moszkvától való radikális távolságtartás az életben maradás feltételévé vált.
