A Nemzet Betege nem lát fényt az alagút végén

A jelek sokat sejtetők: jó ideje már nemcsak vitatkozni fél, de beszélgetni sem mer „idegennel”. Évek óta csupán a mikrofonállványoknak nyilatkozik, normális újságírót nem engednek a közelébe.

Egy megbetegített ország feje, a Nemzet Betege.

Hívei nem merik látni a leépülését. Számukra még mindig az, aki soha nem is volt: bátor, becsületes, puritán. A házi pálinka legyen házi pálinka, a stadion legyen stadion.

Vannak kultúrák – nevezzük ezeket diktatúráknak –, ahol a megegyezésre való hajlam, az engedékenység a gyengeség jele. Aki pedig gyenge, azt eltiporják. Nem csupán az ellenfeleitől kell tartania, a sajátjaitól még inkább. Ha a falka vezére meggyengül, nem tud már több zsákmányt szerezni a csapatnak, akkor félreállítják. Jó esetben kiközösítik maguk közül, boldoguljon, ha tud. Persze, nem tud. Egyedül, segítők nélkül a megsemmisülés vár rá.

Durvább hordákban rárohannak és széttépik. Nem csak, mert nincs rá szükség, de árt is a többieknek. Félelmetes, pusztító betegséget terjeszt – az erősek világában a gyengeség a leggyilkosabb kór. 

Ezt a falka nem engedheti meg magának. Az élet törvénye, hogy enniük kell. Ma többet, mint tegnap. Még igyekszik erősnek mutatkozni, és ez néha sikerül is neki. Magabiztossága azonban csak látszat – egyre nehezebben, egyre mélyebbről, a korábbiaknál nagyobbakat küzdve kell visszajönnie.

A Nemzet Betege fél. Ezért harcol mindig és mindenki ellen, akkor is, és ott is, amikor és ahol nincs ellenség. Ő a tökéletlen katona: háborúban nem felel meg, viszont békében is alkalmatlan. Ellenségeit még legyőzheti, saját démonai ellen már vesztésre áll.