A NER elfoglalta a Gazdasági Versenyhivatalt is

Miért fontos a verseny?

A Gazdasági Versenyhivatal működése sokak szemében távoli, technokrata területnek tűnhet, miközben feladata éppen az lenne, hogy a fogyasztók érdekeit szolgálja. A versenyhatóság felügyeli többek között a piaci koncentrációkat, a vállalati összeolvadásokat és azt, hogy egy-egy gazdasági szereplő ne élhessen vissza erőfölényével. Berezvai szerint ennek jelentősége különösen akkor válik láthatóvá, amikor a verseny megszűnik.

A korábbi elemző úgy látja, Magyarország gazdasági problémáinak egy része abból fakad, hogy az elmúlt másfél évtizedben fokozatosan kialakult a gazdaság egy olyan szelete, amelyet kormányközeli vállalkozói körök uralnak. Szerinte ezen a területen a versenyfelügyelet „elenyésző vagy marginális” volt, miközben a piaci folyamatokat sokszor maga az állam alakította át.

Példaként említette a Vodafone és a 4iG egyesülését, amelyet a kormány nemzetstratégiai jelentőségű ügynek minősített, így a tranzakció nem került a GVH hagyományos vizsgálati rendszerébe. Berezvai szerint más európai országokban az ilyen telekommunikációs fúziókat rendszerint szigorú ellenőrzésnek vetik alá, mivel kevesebb piaci szereplő hosszabb távon magasabb árakat eredményezhet.

Mint fogalmazott, ha egy piacon csökken a szolgáltatók száma, akkor a fogyasztók kevesebb alternatíva közül választhatnak. A telekommunikációban ez különösen érzékeny terület, hiszen eleve kevés szereplő versenyez egymással. Egy újabb koncentráció szerinte könnyen árnövekedéshez vezethet, ami végső soron az inflációban is megjelenik.

Berezvai hangsúlyozta: a verseny nem öncélú gazdasági dogma, hanem a jólét egyik legfontosabb motorja. Ahol erős a verseny, ott a vállalatok innovációra, hatékonyságjavításra és jobb szolgáltatásokra kényszerülnek. A kevésbé termelékeny cégek vagy fejlődnek, vagy kiszorulnak a piacról, ami hosszabb távon az egész gazdaság teljesítményét javítja.

Ennek szemléltetésére saját tapasztalatát idézte fel a Procter & Gamble csömöri gyárából, ahol pályafutását kezdte. Mint mondta, a kilencvenes évek közepén egy gyártósor működtetéséhez még tíz emberre volt szükség műszakonként, míg két évtizeddel később ugyanott három ember több terméket tudott előállítani a technológiai fejlődésnek és a hatékonyabb működésnek köszönhetően. Ez a termelékenységi növekedés teszi lehetővé, hogy az emberek reálértéken többet keressenek és több terméket fogyaszthassanak.

Amikor a verseny helyét a kivételezés veszi át

A volt vezető elemző szerint a verseny hiánya nemcsak az árak emelkedését okozza, hanem teret nyit a túlárazásnak és a közpénzek kevésbé hatékony felhasználásának is. Példaként említette a kommunikációs piacot, ahol szerinte az állami megbízások hosszú időn át rendkívül szűk körben koncentrálódtak.

A monopolhelyzetben lévő beszállító – magyarázta – könnyebben szabhat magas árakat, hiszen nincs valódi versenytársa. Ha nincs másik szereplő, aki olcsóbban vagy jobb minőségben kínálná ugyanazt a szolgáltatást, akkor a megrendelő – jelen esetben az állam – sokkal drágábban juthat hozzá ugyanahhoz.

Berezvai szerint ez közvetve más közpolitikák finanszírozását is érintheti. Úgy fogalmazott: amikor arról beszélünk, hogy Magyarország GDP-arányosan kevesebbet költ oktatásra vagy egészségügyre más európai országokhoz képest, akkor érdemes megnézni azt is, mire megy el több pénz. A túlárazott állami megbízások szerinte részben elvonhatják a forrásokat más területekről.

A volt elemző hangsúlyozta, hogy a GVH-nak nemcsak a vállalatokkal szemben lenne szerepe, hanem a kormányzati döntések versenyhatásainak értékelésében is. A hivatal egyik feladata ugyanis az lenne, hogy jelezze: egy-egy új szabályozás vagy intézkedés torzíthatja-e a piacot.

Éppen ezért tartja fontosnak a szervezet függetlenségét. Mint mondta, egy autonóm versenyhatóság képes lenne arra, hogy politikai befolyástól mentesen jelezze, ha egy intézkedés hosszabb távon káros a fogyasztók számára, vagy ha egy kormányközeli gazdasági szereplő esetében versenyjogi aggályok merülnek fel. Ha azonban a vezetés politikai nyomás alá kerülhet, fennáll a veszélye annak, hogy vizsgálatok el sem indulnak, vagy éppen idő előtt megszűnnek.

Árrésstop: segítség vagy versenykorlátozás?

A beszélgetés egyik konkrét példája az árrésstop volt, amelynek célja az infláció mérséklése. Az intézkedés maximálta bizonyos élelmiszereknél azt a különbséget, amelyet a kiskereskedők a beszerzési ár és az eladási ár között alkalmazhatnak.

Berezvai szerint azonban az intézkedés mögött több félreértés húzódik. Mint hangsúlyozta, a kiskereskedelmi árrés nem profit: ebből fedezik az üzletek a béreket, a logisztikát, a raktározást, az energiafelhasználást és az üzletek fenntartását is. Ráadásul ebből még különadókat is fizetniük kell.

A korábbi vezető elemző úgy vélte, az intézkedés társadalompolitikai szempontból sem feltétlenül érte el célját. A legolcsóbb alapvető termékek esetében ugyanis eleve alacsony volt az árrés, ezért ott kisebb árcsökkenés következett be, miközben a prémium termékek ára jelentősebben esett vissza – ezeket viszont jellemzően nem a legszegényebb háztartások vásárolják.

Szerinte a szabályozás hosszabb távon a versenyt is gyengítheti, mivel csökkentheti a boltok fejlesztési lehetőségeit, ronthatja a szolgáltatási színvonalat, sőt egyes üzletek bezárásához is vezethet. Ha pedig kevesebb bolt marad egy településen, az nemcsak kényelmetlenséget jelent a vásárlóknak, hanem a piaci verseny csökkenését is, ami végül ismét magasabb árakhoz vezethet.

Berezvai azt is állította: a GVH szakmai oldalán számos olyan problémát érzékeltek, amelyeket versenykorlátozónak tartottak, ezek azonban nem minden esetben jelenhettek meg nyilvánosan vagy akár közvetlen szakmai kritikaként a döntéshozók felé. Szerinte több alkalommal olyan helyzet alakult ki, amikor a hivatal nem tudta teljes súlyával betölteni azt a szerepet, amelyet a törvény szerint egy független versenyhatóságnak kellene.