Összeomlik a rendszer: a NER oligarchái egymásnak estek

Az uniós pénzek ára: jogállam és bizalom

A beszélgetés apropóját az adta, hogy ismét középpontba került az uniós források kérdése, illetve az, miért maradt el Magyarország jelentős támogatásoktól az elmúlt években. A műsorban felidézték Orbán Anita kijelentését, miszerint az uniós pénzek azért nem érkeztek meg, „mert ellopták”, amit a vendégek ugyan leegyszerűsítő megfogalmazásnak tartottak, de szerintük a probléma lényegét érintette.

Ranschburg Zoltán úgy vélte, az Európai Unió részéről már megtörtént a politikai meggyőzés, vagyis megvan a szándék arra, hogy Magyarország ismét hozzáférjen a forrásokhoz. Kérdés azonban, hogy ez milyen gyorsan fordítható át tényleges pénzügyi folyamatokra. Szerinte Brüsszel nemcsak Magyarországnak, hanem minden tagállamnak üzenni akar: ha egy ország betartja azokat a normákat és szabályokat, amelyek mentén az uniós források elkölthetők, akkor az EU támogat és fejleszt, ám „aki ebből a klubból kicsekkol, annak tudomásul kell vennie, hogy ennek következményei vannak”.

A résztvevők ugyanakkor arra is emlékeztettek, hogy a támogatások befagyasztása nem kizárólag korrupciós kérdés volt. Ónody-Molnár Dóra szerint az Európai Unió alapjogi chartájában szereplő akadémiai és intézményi szabadság megsértése ugyanolyan fontos tényezővé vált. A magyar felsőoktatás alapítványi kiszervezése szerinte nemcsak korrupciós kockázatokat jelentett, hanem rámutatott arra is, hogyan sérült az intézményi autonómia. Mint fogalmazott: a problémát nem lehet pusztán pénzügyi oldalról nézni, mert „nemcsak a pénzünket lopták el, hanem kicsit a jövőnket is”.

Juhász Ferenc szerint az új kormány előtt rendkívüli teher áll, hiszen rövid idő alatt kell olyan szabályozási környezetet teremteni, amely megfelel az uniós elvárásoknak. A sajtószabadság, a tudomány autonómiája, az átláthatóság biztosítása és az európai ügyészséghez való közeledés szerinte olyan konkrét lépések lehetnek, amelyek valódi fordulatot hozhatnak.

Az utolsó hetek pénzesője

A beszélgetés egyik legerősebb szakaszában a résztvevők az előző kormány utolsó heteiben kötött, sokszor gigantikus értékű szerződéseket vették sorra. Felidézték többek között a Honvédelmi Minisztérium és egy magáncég között létrejött, mintegy 1300 milliárd forintos megállapodást, valamint más, több száz milliárdos állami kötelezettségvállalásokat.

A műsorvezető felvetésére, miszerint az utolsó három-négy hétben „szórjunk ki minden lehetséges pénzt az államkasszából, mert akkor már legalább a miénk”, Juhász Ferenc úgy reagált: ez nem új jelenség, hanem a Fidesz politikai gyakorlatának része volt már korábban is. Úgy fogalmazott, a logika egyszerű: „amit lehet elkölteni, ezeknek egy fillért sem hagyni”.

Különösen élesen bírálta a honvédelmi szerződéseket, amelyeket szerinte úgy készítettek elő, hogy sem a szakma, sem a parlament, de még a minisztérium megfelelő szereplői sem láttak rá pontosan, mire költik a pénzt. A 1300 milliárdos digitális védelmi rendszer terve kapcsán azt mondta, nem világos, valóban ez volt-e az ország első számú prioritása, főként közvetlenül a választások előtt.

Ónody-Molnár Dóra arra hívta fel a figyelmet, hogy számos szerződés esetében még nem történt tényleges kifizetés, ami könnyebbé teheti azok visszafordítását. Ez szerinte arra is utalhat, hogy a Fidesz számolt a vereség lehetőségével, csak nem ilyen mértékűvel. Ranschburg Zoltán szerint elképzelhető, hogy a stratégia egy rövid ellenzéki időszak átvészelésére épült: a gazdasági hátország megerősítésével és jelentős pénzek kiosztásával próbálták fenntartani a lojalitást abban a reményben, hogy rövid időn belül visszatérnek a hatalomba.

Ónody-Molnár szerint erre utalhatnak azok az információk is, amelyek szerint a választások előtt egyes kormányzati szereplők vállalatvezetők előtt arról beszéltek: elképzelhető ugyan vereség, de másfél éven belül visszatérhetnek.

Repedezik a mélyállam?

A beszélgetés harmadik fő témája az úgynevezett „mélyállam” működése és jövője volt. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a Fidesz körül kiépült gazdasági rendszer rendkívül részletgazdagon felépített struktúra volt, amely folyamatos állami forrásokra épült.

Ónody-Molnár Dóra szerint a rendszer omladozását nem elsősorban a rossz szerkezet okozza, hanem az, hogy „elfogyott a pénz egyik pillanatról a másikra”. Úgy vélte, ezek a hálózatok csak addig működnek stabilan, amíg folyamatos az utánpótlás, a friss közpénz és a politikai védelem. Most viszont egyre inkább láthatóvá válik az egymás közötti konfliktus is.

A műsorban szóba került az is, hogy egyes, korábban szoros együttműködésben lévő vállalkozók már egymással szemben is fellépnek pénzügyi vitákban. Juhász Ferenc ezt úgy értelmezte, hogy „farkas a farkasnak a torkának esik”, miközben mindenki a saját pozícióját próbálja menteni.

Ranschburg szerint a mostani helyzet azért is mutatja meg a korábbi rendszer természetét, mert normális piaci viszonyok között egy kormányváltásnak nem kellene meghatároznia vállalatok túlélését. Az, hogy bizonyos cégek számára „élet-halál kérdés”, ki van hatalmon, szerinte éppen azt bizonyítja, hogy ezek a vállalkozások sokszor nem versenyképességük, hanem politikai kapcsolataik révén erősödtek meg.

A beszélgetők szerint a következő időszak egyik legfontosabb kérdése az elszámoltatás lesz. Ónody-Molnár Dóra úgy vélte, sok szereplő számára már most valós fenyegetést jelenthet a büntetőjogi felelősség kérdése, és nem zárható ki, hogy a rendszer szereplői saját védelmük érdekében egymás ellen fordulnak, akár vádalkuk révén is. Juhász Ferenc egy ismert történelmi példával érzékeltette a helyzetet: „Al Caponét is adóügyek miatt kapták el”, vagyis sokszor nem ott bukik meg egy rendszer, ahol elsőre várnák.

A résztvevők abban egyetértettek, hogy az elszámoltatás a mostani politikai fordulat egyik legfontosabb ígérete, és szerintük ezúttal kevésbé tűnik szimbolikus vállalásnak, mint korábbi kormányváltások idején. Hogy a politikai szándékból mennyi válik tényleges jogi következménnyé, az azonban még nyitott kérdés maradt.