A nyereg alatt puhított hős
„Én is falusi fickó lennék. Ha az ember falusinak születik, örök életére az marad”, mondta Orbán Viktor tavaly februárban a Kossuth Rádióban. Idén már odáig jutott, hogy „így péntekenként fickós vagyok, ha szabad úgy fogalmaznom, macsós”. Már csak hatot kell aludnia, és az lesz, ami még sohasem volt: 57 éves.
Volt ő már minden: szabadságharcos és puskaporszagot szimatoló harci paripa, disznóólat ganézó kondás. Futballista és forradalmár, papokat csuhásozó, trianoni emléknapról kivonuló botrányhős. Polgári körös vitéz, és pápánál vizitelő ájtatos manó.
Egy ideje az a kedvenc kényszerképzete, hogy ő Magyarország, az őt ért kritikákról azt gondolja, hogy a magyar embereket támadják. De mindemellett leginkább uralkodónak hiszi magát. Mint a középkorban, amikor a királyhoz hű nagyurak földeket és birtokokat kaptak az uralkodótól. Nemesi címeket, sarzsikat. Jogokat és előjogokat. Magyarország mostani királya stadiont, kisvasutat építtet azzal, akinek ez a vágya.
Megtehet mindent, mert a legnagyobb hatalom, a tájékoztatás is az ő monopóliuma. Igaz, a világhálót máig nem tudta megzabolázni, és maradt még néhány szabad sziget a médiában, de a sajtómunkások nagy részét már maga alá gyűrte.
Mindenki a kezéből eszik, kisemberek és nagyurak. Középszerűek és tehetségesek. Igazságos Mátyás álruhában, Jánosom Kádárom a huszonegyedik században.
Tilt, tűr, támogat.
Aki jól törleszkedik, többet merhet a fazékból, aki jobban, az még nagyobb harapásra nyithatja a száját. Mindenkinek jut valamennyi, kinek több, kinek kevesebb, van, akinek majdnem semmi.
Akinek semmije sincs, az annyit is ér.
Ő mondja meg, ki a magyar, ki a polgár, ki az, aki szereti a hazát. Ki képvisel idegen érdeket, és ki az, aki filozófus, budapesti, hazaáruló.
Démonokkal harcol, fantomok ellen küzd, Európával és a világgal vív szabadságharcot. Nyereg alatt puhított hős, aki a pusztulásba vezeti hadait. Költséges, fölösleges és értelmetlen háborúba, mert a legfontosabbat elfelejtette megtanulni: hogy a béke mindig olcsóbb, mint a háború, és együttműködni kevésbé fárasztó, mint csatázni rendületlenül.
Annyiszor mondta, hogy már el is hiszi: nélküle nem lenne itt semmi, ha ő nem volna, már rég nem értene senki magyarul. Először csak poénnak hitte, röhögött rajta, mára rögeszméjévé vált.
Uralkodónak képzeli magát, alattvalónak mindenki mást. Amíg sokan vannak, akik alattvalónak hiszik magukat, addig itt tényleg ő a király.
