A Pesti TV után a PestiSrácok is mehet a levesbe
Tisztogatásba kezdett a kormány, ezúttal nem politikai ellenfeleit, hanem a sajátjait ritkítja. Tegnap számoltunk be arról, hogy júliustól megszűnik a Pesti TV, most meg arról jött hír, hogy a PestiSrácok jövője is bizonytalan. „A PestiSrácok.hu fenntartása is megoldandó problémává vált” – közölte Huth Gergely főszerkesztő a Telex portállal, majd hozzátette, „Gondolkozunk mindenféle megoldásokon.”
Orbán Viktor univerzumában semmi sem történik véletlenül, ha akarná, az idők végezetéig fenntartaná a mégoly veszteséges lapjait, portáljait. Pénz nem számít, van belőle számolatlanul, a magyar adófizetők, akik a számlát állják, igen jól vannak eleresztve anyagilag, telik neki kisvasútra Felcsúton épp úgy, mint milliárd forintért felújított nyugdíjas-villára a leköszönő Áder Jánosnak. Arra sem kell gondolnunk, hogy a kormány netán megorrolt volna a PestiSrácokra. Tették ők a dolgukat, ahogy kell, a Stefka István fémjelezte csapat csupa megbízható, a rendszert szolgáló, kipróbált sajtómunkásból áll.
Nem anyagi okok állnak tehát a háttérben és nem is a bizalom csappant meg látványosan. A helyzet ennél jóval prózaibb: Orbánnak és a Fidesznek annyi sajtója van, hogy azokkal Dunát lehetne rekeszteni, nincs már szüksége a Pesti TV-re és a PestiSrácokra. A hazugságokat nélkülük is el lehet juttatni az emberekhez, a mórok megtették kötelességüket, érdemeik elismerése mellett elmehetnek. Amit Orbán az országgal tervezett, az mostanra gyakorlatilag bevégeztetett, a mű elkészült, a kereszténydemokrácia kiépült, és jelen pillanatban erősebbnek látszik, mint valaha. Megvannak a szükséges törvények ahhoz, hogy Orbán és társai leválthatatlanok legyenek, Novák Katalin személyében pedig egy Ádernál is lojálisabb köztársasági elnököt találtak a nem létező köztársaság élére.
Ebben a helyzetben nincs szükség semmi fölöslegességre, bónuszként pedig ott van a jogállamiságról szóló vita az unióval. Most majd szépen fel lehet mutatni a Pesti TV-t, lobogtatni a PestiSrácokat. Hogy lám, Magyarországon demokrácia van, nemcsak a Népszabadságot szüntették meg, de adott esetben a Fideszhez közeli sajtó sem kivétel. Orbán Viktor egyenlő mércével mér, nincs igaza tehát az ellenzéknek, hogy nálunk diktatúra van, nem működnek a demokratikus ellensúlyok. Épp ellenkezőleg. Nálunk, minden ellenkező látszat ellenére, nem a Fidesz érdeke diktál, hanem az észszerűség. Annak felismerése, hogyha valami nem hoz nyereséget a konyhára, azt nem erőltetni kell, hanem megszüntetni.