A rendőrség elutasította Hadházy feljelentését, amit Hatvanpuszta átépítése miatt tett
Három nap alatt döntött a rendőrség Hadházy Ákos feljelentéséről, amit az Orbán-család Hatvanpusztai birtoka műemlék épületeinek átépítése miatt tett.
A bicskei kapitányságon meghozott döntés szerint volt engedély azokra az építési átalakításokra, amelyek megvalósultak a műemléképületeken – derül ki a független képviselő péntek reggeli posztjából, vette észre a Telex. A független képviselő azt írta, panasszal fog élni a döntés ellen, amit gyalázatnak nevezett.
Hadházy azt írta, számított az elutasításra, de azt még ő sem gondolta, hogy „ennyire nem adnak még a látszatára sem annak, hogy Magyarországon valódi rendőrség létezne” – írta, mivel szerinte nem zajlott tényleges vizsgálat az ügyben. Az eredetileg a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra beadott feljelentést szerda délelőtt küldték át Bicskére, és csütörtök délután már meg is volt a döntés.
Noha kaptak rá engedélyt, a műemlékrombolás az műemlékrombolás a képviselő szerint. „A Btk-ban nincs olyan kitétel, hogy akkor nem jár börtön egy műemlék megsemmisítéséért, ha azt a hatóság engedélyezte” – írta Hadházy. Szerinte az is baj, hogy a határozatból nem derül ki, hogy pontosan milyen engedéllyel is rendelkezett a tulajdonos az átalakításra, Hadházy szerint ezekre hivatkoznia kellett volna a rendőrségnek.