A szemünk előtt lopnak

2019. január 10. 10:53

  • Andy Vajna filmkormánybiztos és
  • Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.
  • Boross Péter volt miniszterelnök,
  • Kónya Imre volt belügyminiszter,
  • Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke,
  • Balog Zoltán volt miniszter és
  • három történész: Szakály Sándor, az első világháborús és az 1956-os megemlékezéseket is irányító Schmidt Mária és M.Kiss Sándor.

Olvassák végig a fenti névsort: az ő feladatuk lesz, hogy a rendszerváltást végképp elrabolják, vagy kisajátítsák a Fidesz, vagy még inkább Orbán Viktor számára. Most ne akadjunk fenn azon, hogy miért tart a kormányzópárt esetében egy év két évig, hiszen a Rendszerváltás emlékévét 2019 március 15 és 2020 június 19 között húzta meg a kormány.

Feltételezem ez az időszak lehetőséget ad számára rengeteg pénz elköltésére, bezsebelésére, átjátszására; ne legyen kétségünk, nem fogják sajnálni a költségeket. Ezt azonban már megszoktuk; egy kormány, amely egy év alatt 50 milliárd forintot költ el propagandára, önfényezésre, a politikai ellenfél pocskondiázására, megsemmisítésére, nos annak nem lesznek gátlásai a későbbiekben sem, sőt, ha valamit fontosnak tart, az éppen a propaganda.

De itt azért tényleg érdemes túllépni a túlléphetetlenen: Orbán olyan névsort állított össze, amely kizárólag abban egységes, hogy feltétlen hívei, és bármilyen hazugságra, történelemhamisításra, személyi kultusz építésére alkalmas.

Ezek az emberek, így együtt, egyáltalán nem képviselik a rendszerváltás időszakát, közülük, talán ha hárman voltak, akik aktív részesei voltak a folyamatnak. Amivel nem akarjuk azt állítani, hogy egy ilyen bizottságban ne lenne helyük olyanoknak, akik egyéb érdemei alapján, tudásuknak, tudományos munkásságuknak köszönhetően kerülnek be a testületbe. Természetesen helyük van ott, pontosabban helyük lenne az ilyeneknek is. Ám ez a grémium, láthatóan, nem erről szól.

Nem arról, hogy méltó és objektív módon emlékezzünk meg a harminc évvel ezelőtt történtekről. Ennek a társaságnak az lesz a feladata, hogy olyan programsort dolgozzon ki, amely jól szolgálja azt a célt, amely eddig is többször felsejlett: a rendszerváltást lényegében maga Orbán Viktor hajtotta végre.

Igen, itt és most, a szemünk előtt fogják ellopni és kisajátítani a fordulatot, a demokratikus átmenetet, a többpártrendszer felállítását, a plurális állam felépítésének elindítását. Biztosak lehetünk benne, hogy egyetlen előadás, konferencia sem fog arról szólni, hogy miként fordult a kocka, hogyan indult el 2010-ben a magyar kormány az ellenkező irányba.

És annak valóban Orbán Viktor lenne a főhőse.

Szerző: Németh Péter