A szerdán induló polgári engedetlenségi mozgalom katalizátorként működhet

NVZS 2023. október 16. 14:30 2023. okt. 16. 14:30

Demszky Gábor nem hisz abban, hogy Magyarországon, ebben a pici országban, egy roppant módon megerősödött, és minden eszközzel rendelkező autokratikus rezsimet egyedül le lehet győzni. A korábbi budapesti főpolgármester szerint ez az európai változásokkal együtt következhet be. A rendszerváltás előtti demokratikus ellenzék egyik ikonikus figurája mindazonáltal reméli, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület védelmére szerdán induló „Adj egy órát az életedből” polgári engedetlenségi mozgalom megmozgatja Budapestet, s ahogy három éve a folyamatos jelenlétükkel sikerült megakadályozni Iványi Gáborék intézményeiben a gáz lekapcsolását, úgy most is sikeres lesz az akció. Az emberek megjelennek a Dankó utcában, leülnek, beszélgetnek a többi demonstrálóval, ennek terjed a híre, s nem csak szó, hanem tett is követi a szimpátiát – fogalmazott a Hírklikknek.

A plakátok már kinyomtatva, kiszegezve hirdetik a MET intézményeinek a működésével kapcsolatos hat elvárását a Dankó utcánál, ahol szerdai indulással polgári engedetlenségi mozgalmat hirdettek meg Iványi Gáborék. Amikor a múlt héten Demszky Gábor a MET sajtótájékoztatóján bedobta a demonstráció ötletét, Iványi Gábor még csak annyit mondott, hogy „Fontolóra vesszük, hogy állandó jelenléttel virrasztunk itt, amíg változás nem lesz”. A döntés – mint azt most Demszky Gábortól megtudtuk – végül vasárnap született meg, közvetlen kiváltó oka az MVM által adott öt napos „moratórium” volt. Mint a Hírklikk is beszámolt róla, az állami társaság rendkívüli döntéssel – a MET és az Oltalom tartozásaira hivatkozva – kilátásba helyezte a gáz- és áramszolgáltatás leállítását, ha öt napon belül nem fizetik ki a tartozást. 

A szerda délután 17 órától, meghatározatlan időre meghirdetett polgári engedetlenségi mozgalmat Iványi Gábor jelentette be vasárnap este a Facebookon. A meglehetősen meggyötört hangú lelkész az üzenetben ismét utalt arra, hogy milyen tragikus, sőt, végezetes hatással lenne 63 szociális és oktatási intézményük számára, ha az MVM beváltaná a fenyegetést. A kórház és az óvoda bezárhatnak, „most ki fogom tolni az utcára a végtag nélküli hajléktalanokat, mert nem fogok tudni mit csinálni, a kórházak nem veszik fel őket, tudjuk, hogy milyen állapotban van az egészségügy” – mondta két napja Iványi az RTL-nek.

A csendes tiltakozás meghirdetése annyiban egyáltalán nem volt váratlan, hogy a múlt héten, az Iványi Gábor által tartott sajtótájékoztatón – amelyen még az volt a téma, hogy a NAV októberben is elvonta az állami normatívát tőlük, ami miatt ezúttal sem tudtak rendesen bért fizetni az intézményeikben – már elhangzott utalás polgári engedetlenségi mozgalom indítására. Konkrétan Demszky Gábor korábbi budapesti főpolgármester vetette azt fel, mondván, „ha nincsenek hasonló akciók, ha az emberek, a szimpatizánsok lelkiismereti okból nem állnak ki a megtorlás veszélye ellenére, akkor nem lesz változás, változás nélkül pedig ideig-óráig fenn lehet ugyan maradni, de után sokkal nagyobb katasztrófával kell szembenézni.”  

A korábbi főpolgármester a Hírklikknek elmondta, hogy nem egyedül kezdeményezte az akció elindítását, társa volt ebben Antal Nikoletta Henrietta, a korábbi Ligetvédők csapatának a tagja, aki – az éjjeli őrség tagjaként – három éve is sikeresen akadályozta meg a Dankó utcánál a szolgáltató akkori hasonló kísérletét. Akkor is a gázcsapok lezárásával fenyegettek. Tíz napon át, éjjel-nappal táborozott a gázcsövek védelmében – Antal Nikoletta Henriettával és az egykori másik Ligetvédővel, Indiánnal – a Dankó utcában, rövidebb-hosszabb időre folyamatosan csatlakoztak hozzájuk ismert emberek és „civilek”, s végül nem kapcsolták ki a szolgáltatást.

Demszky most abban reménykedik, hogy olyan botrányt jelentene a több mint húszezer embert és családjukat érintő lépés, hogy az nem éri meg a kormánynak. Nem azért, mert nem csinálnák meg szívesen, hiszen nem az összeg és a bevétel számít nekik, hanem csakis az, hogy felszámolják a szabadság szigeteit, de mégis, ha túlságosan nagy nemzetközi botrány van kilátásban, az már meggondolásra késztetheti őket. „És abban is reménykedem, hogy Budapest is megszólal, ahogy három éve is tette, megjelennek, eljönnek, beszélgetünk, s terjesztik a hírt, s nem csak szó, hanem tett is követi a szimpátiát” – fogalmazott Demszky, aki szerint „a magyar társadalomnak már régen meg kellett volna szólalnia, ez az alkalom az utolsó pillanatban van”.

S hogy mit lehet ezzel elérni? Szerinte a helyzet kiszámíthatatlan. Azt tudjuk, hogy Orbán folyamatosan figyeli a közvélemény-kutatásokat, és ha úgy látja, hogy nincs elég szimpátia Iványiék mellett, akkor akár meg is lépik azt, amivel az MVM fenyegetőzik. „Ha azonban megteszi, akkor nagyon kemény ellenállásba fog ütközni” – helyezte kilátásba Demszky Gábor.

Lehet-e egyfajta ellenállás felé vezetni a társadalmat egy ilyen polgári engedetlenségi akcióval? – kérdeztük. „Erre a kérdésre nem én válaszolok, hanem majd Budapest népe” – mondta. Majd kifejtette, sajnos a jó, okos emberek jó része elment az országból, eltávozott az értelmiség java, a legjobb szakmunkások stb., elment az a mobil társadalmi réteg, amely tudatosan gondolkodik és megtalálja a helyét a világban másutt is. Ez a veszteség sajnos nagyon erősen érzékelhető. Ugyanakkor sokan maradtak, s akik így döntöttek, ők a szimpatizánsok, akik nem fogadják el ezt az autokratikus rezsimet. „Éppen ezért számítani lehet arra, hogy ez a polgári engedetlenségi mozgalom mintegy katalizátorként működik majd” – mondta.

Hogyan lehet felrázni a társadalmat és kirángatni a karosszékből az embereket? – vetettük fel. „Én ezt egyszer már végigcsináltam, és a tapasztalatom, hogy az alapvetően válságban lévő, azt átélő rendszer óriási nagyot kockáztat” – fogalmazott. Utalt rá, hogy Lengyelországban az ellenzék jól szerepelt a választáson, így lehetséges, hogy Orbán Viktornak eggyel kevesebb szövetségese lesz. Eközben az oroszok elveszíthetik az Ukrajna elleni háborút, ami olyan változásokat indíthat be a kontinensen is, mint amilyen 1848-ban, 1956-ban vagy éppen 1989-ben zajlott. „Nem hiszek abban, hogy Magyarországon, ebben a pici országban, egy roppant módon megerősödött, és minden eszközzel rendelkező autokratikus rezsimet egyedül le lehet győzni – ez az európai változásokkal együtt következhet be” – mondta Demszky Gábor.

Iványiék hat elvárása

  1. A magyar állam rendezze a MET bevett egyházi státuszát.

  2. A magyar állam visszamenőleg is (2010-ig) rendezze a szerződéssel átvett intézményeink alapnormatíváját és kiegészítő támogatását.

  3. Mind oktatási, mind szociális, mind egészségügyi tevékenységünket folyamatosan működtettük, azok ellenszolgáltatását várjuk.

  4. A magyar állam az államtól átvett feladatok működtetésére kössön megállapodást a MET-tel.

  5. A megállapodás megszületésééig a magyar állam függessze fel a NAV normatív elvonásait és az MVM szolgáltatás fenyegetését.

  6. Mind a bérben, mind a szolgáltatók felé való tartozásaink rendezése érdekében is folytassanak velünk megegyezésre törekvő tárgyalásokat.

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom