A Szülői Hang a vakáció vége felé a pedagógusok hangjára kíváncsi 

Miklós György – akit épp egy táborban értünk utol –, azt mondja, ez többek között a Szülői Hang csoporton belüli ismerkedést szolgálja, egymással, no és persze a problémákkal is. Így mindenki megérezheti, hogy nincs egyedül, ahogy azt is láthatja, hogy milyen helyzetben vannak a többiek, mit mutat az összkép. Persze, ez az érzés itt nincs így kifejtve, hiszen válaszként mindössze egy szóról van szó, de mégis mindenki megérezheti, hogy milyen érzést tükröznek. 

Miklós György szerint persze ők sem tudnak mindent – például a gondok megoldását – elintézni, de egyfajta összetartozást mindenképp ad a csoport, és – ez egyben kiindulópont is lehet – mindenki számára.  

Ez a kérdésfelvetés tulajdonképpen a Szülői Hang csoportjának egy belső párbeszéde és – lévén, hogy elég volt egy szót írni rá – elég sok hozzászólást is generált. Ezzel is próbálják a csoport tagjait aktívabbá tenni. A fő cél az, hogy minél többen meg merjenek nyilvánulni, de legalább adjanak valami életjelet magukról.

Az ilyen és hasonló kérdésfelvetések a későbbiekben is folytatódni fognak, és ahogy elkezdődik a tanév, a kérdések úgy válnak majd egyre konkrétabbá. Ez csak előzetes „kóstoló” arról, miben vannak benne. 

Bár ebből az egy kérdésből nem derül ki, de Miklós György szerint fontos, hogy tudjanak a pedagógusok arról: ez a csoport segítő szándékkal működik, ha bárkinek bármilyen problémája van, azt felvetheti, jobban kifejtheti, és biztos, hogy másoktól fog kapni ötleteket, tanácsokat a problémája megoldására. 

Egyébként, ha most csak ezt az egy kérdést nézi valaki, illetve az azokra adott válaszokat, akkor rengeteg olyat lát, hogy „káosz”, „félelem”, „bizonytalanság”, „szörnyű”, és – bár érthető, hisz' a pedagógusok helyzete tényleg szörnyű –, de Miklós György szerint nem szabad itt megállni.

A hosszú távú cél az egymáshoz való fordulás lehetőségének erősítése, hiszen ahogy erősödik a közösség, úgy tudunk jobban összefogni és az érdekeinket is jobban tudják érvényesíteni

És most nézzünk néhány választ a már idézetteken kívül arra a kérdésre: „mi jut először eszedbe, amikor a hamarosan kezdődő tanévre gondolsz?”

„Az, hogy: neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee”
„Kilátástalanság”
„Nem írom le, örökre kitiltanának minden kulturált helyről.”
„Matek, státusztörvény, nemlesztanár, aztsetudjukmilesz...”
„Egyedül”
„Gyomorideg”
„Több szó: nincs tanár, nincs jövő!”
„Aggodalom. Bizakodás.”
„A kék csomagoló papír”
„Kezdődik....”
„Tüntetés”
„Menekülés”
„Pánik”
„Stressz, gyomorgörcs”
„Túlélés”
„Nélkülem”
„Csúcsforgalom”
„Dugó”
„Dedalon”
„Uramsegíts!”
„Szülőként: piros betűs ünnep”

És a végére több hosszabb válasz: 

„Csatlakozom az előttem szólókhoz. Inkább semmit nem írok...”
„Hogy ki lesz a lányom új osztályfőnöke, mert a régi felmondott. Illetve, hogy lesz-e matektanár, mert jelenleg egy sincs.”
„Hálistennek, nyugger vagyok! Megtehetem, hogy ne tanítsak.”
„Elküldtem az országgyűlési képviselőnknek, kapjon egy kis ízelítőt, hogy érezzük magunkat.”
„Érdekes, hogy itt a legtöbben a tanárokat sajnálják. Én a gyerekemet sajnálom, akinek a mai követelményeknek kell megfelelnie, a körülményekhez alkalmazkodnia.”
„Hát, tragikus lesz...”