A tények makacs dolgok

Valóban? Nézzük, hogy néznek ki legfontosabb makrogazdasági adataink!

Azt nem tudni, hogy a gazdasági csúcsminiszter a kormány mely gazdaságpolitikai intézkedéseit tartja eredményesnek és hatékonynak, de ez nem is érdekes, a tények magukért beszélnek. Az első félév adatai alapján, pozitív eredményekről kevéssé lehet beszámolni, helyettük a következők látszanak.

• A gazdasági növekedés messze nem igazolja vissza a kormány idénre várt növekedési tervének (4 százalék) a teljesülését. A félévi számokat látva, ezt a pénzügyminiszter a felére vágta, de még ennek a teljesülése is kétséges. Külön-utasságunkat jelzi, hogy míg az unió átlagában a negyedévről-negyedévre haladó konjunktúra nem tört meg, nálunk az előző negyedévhez képest újból csökkent a GDP-ben mért teljesítmény. (Ezt a külső körülményekre, a háborúra és a szankciókra kenni azért is kétséges, mert közép-európai sorstársaink többségének körében, amelyek hozzánk hasonlóan be vannak kötve a valóban gyengélkedő német gazdaságba, a folyamatok másként alakulnak.)
• A növekedés legerősebb, távlatos hordozói a beruházások, nálunk másfél éve csökkennek, miközben az unió tagállamainak átlagában továbbra is emelkednek, sőt, közvetlen versenytársainknál, a közép-európai régióban az átlagnál is magasabb ütemben. Ez technikai, termelékenységi, versenyképességi fejlődésünkben lemaradásra utal.
• A tavalyi visszaesés után tovább csökkentek a lakásépítések.
• A KSH által kimutatott, fél éve tartó, tíz százalék körüli reálkereset-emelkedés ellenére, a kiskereskedelem eladásai még nem tudták kompenzálni a tavalyi zuhanást. (Ennek hatása tükröződik a várttól elmaradó áfa-befizetésekben is.)
• Nem jelentősen, de emelkedett a munkanélküliség rátája és valamelyest nőtt a tartósan (egy éven túl) munkát nem találók aránya.
• A költségvetés hiánya már áprilisban meghaladta az egész évre előirányzottat, a félév végére pedig elérte a felemelt hiánycél kétharmadát.
• Külső egyensúlymutatóink javarészt annak köszönhetően javultak, hogy a gyenge belső kereslet (felhalmozási és fogyasztási) csökkenő importot vont maga után, nem pedig annak, mintha exportteljesítményünk megtáltosodott volna.
• Folytatódott az ország eladósodása, ezen belül tovább nőtt – a forintban számítottnál jóval nagyobb kockázatot jelentő – devizában nyilvántartott adósság hányada.
• Az euró árfolyama 2023 júliusának átlagában 379 forintot tett ki, ez most, egy évvel később 393 forintra nőtt, azaz MNB erőfeszítései ellenére. a forint leértékelődött.

Mi a helyzet az inflációval?

A KSH szerint az első hét hónap átlagában az infláció üteme 3,8 százalékra szelídült a tavalyi év ugyanezen időszakában mért 22,8 százalékról. A drágulásnak ezt a visszaszorulását a nemzetgazdasági miniszter következetesen a kormány teljesítményének tudja be, ami nem más, mint a politikai marketingkormányzás egyik megnyilvánulása. Nagy Márton állításával szemben ugyanis a helyzet a következő.

• A jelentős inflációzuhanás elsősorban annak volt köszönhető, hogy az előző évben keletkezett áremelkedés kevéssé terhelte meg az ideit, azaz a 2023. évi drágulásból sokkal kevesebb húzódott át 2024-re, mint egy évvel korábban. 2023 januárjára a 2022. évi hatalmas inflációból 23 százalék jött át, ugyanez az áthúzódó hatás az idei januárban csak 3,1 százalékot tett ki. Vagyis a mostani esztendőt jóval kevéssé terhelik az előző évi áremelkedések, mint történt ez 2023-ban.
• Ami a tavalyi árszintnövekedésekhez júliusig hozzáadódott, az az idén kisebb volt (3,5 százalék), mint tavaly (4,9 százalék). Ebben szerepe lehetett a termelői árnyomás csökkenésének, annak, hogy mind az ipari, mind a mezőgazdasági termelői árszint visszaesett és az import árszintje is mérséklődött.
• A kormány az említett két inflációt hűtő tényezővel szemben inflációt fűtő döntéseket hozott:
•  A kabinet elérte, hogy az általa várt inflációt (6 százalék) meghaladó minimálbér és garantált bérminimum-emelés következzék be (már a múlt év végétől). Ez a feszes munkaerő-piaci körülmények közt a teljes bérskálát felfelé nyomta, s a kimutatott, a termelékenység növekedését jóval meghaladó reálbérnövekedés a kereslet oldaláról az infláció húzóerejének bizonyult.
•  A kormány – ígéretével ellentétben – nem vezette ki az extraprofitadókat (sőt, júniusban azok emeléséről, illetve kiterjesztéséről döntött, amelyek inflációt is emelő tényezők).
•  Fokozták a termelői költségeket a földhivatali díjak, a NAV által kiszabható bírságok és postai szolgáltatások jóval infláció fölötti (ráadásul három ízben) drágításával is.
•  Az első félévben ugyan levették az ársapkákat, de a korábban védett élelmiszerkörre kiterjesztették a beszerzési árak alatti kötelező eladási árképzést, majd július elejétől az egész rendszert felszámolták. Így sikerült a kabinetnek kétszer is többletinflációs löketet kiváltani a gazdaságban. Előbb a kötelezővé tett veszteségtermelés kivédésére alkalmazott, más termékekre kiterített áremelések felé tereléssel, majd a rendszer felszámolásakor, amikor az érintett kör termékei visszatérhettek a piaci árszintre. Ez utóbbi pregnánsan mutatkozott meg a júliusi élelmiszerár-drágulásban.
•  Mindezek mellett, az gazdasági csúcsminiszter vezényletével a kormány nyomást gyakorolt a költségvetési és a monetáris politikára a számára prioritásként kezelt növekedés élénkítése érdekében szükséges kereslettöbblet előállításáért. Minthogy az inflációt legyőzöttnek tekintette, nem érdekelte az, hogy a jegybankkal és a pénzügyminisztériummal szembeni követeléseivel (gyorsabb kamatlábcsökkentés, illetve a fiskális fegyelem lazítása) előálló kereslettöbblet (tetézve a fellazított jövedelempolitikával) az infláció fűtő/húzó anyagául szolgálhat.

Az idei esztendőben várható 4-4,5 százalék körüli infláció egyáltalán nem utal az áremelkedések végső kiiktatódására. Mértéke várhatóan magasabb lesz, mint a jegybank inflációs célkitűzési rendszerében meghatározott felső határérték (4 százalék). S ha és amennyiben a drágulás ez év decemberében eléri vagy kissé meg is haladja az öt százalékot – amint ezt több előrejelző is prognosztizálja –, akkor az azt jeleni, hogy 2024-ben nagyjából ugyanakkora éven belüli infláció zajlik le a magyar gazdaságban, mint amekkora 2023-ban (5,5 százalék) volt. Ebből pedig 2025 januárjában nagyobb áthúzódó hatás (4,3-4,7 százalék) érvényesül, mint amekkora az idei januárt érintette (3,1 százalék). Vagyis az inflációt – a kormány állításával szemben – sajnos korántsem tekinthetjük legyőzöttnek a magyar gazdaságban.
                                                                      xxx

A kormányzati gazdaságpolitika első számú megszólalói változatlanul és töretlenül dicsekvő hangnemben minősítik önmagukat „hatékonynak” és „eredményesnek”. („Csupán” az nem tisztázott, hogy mi is lenne eme sikerek mércéje.) Mint láthatjuk, a legalapvetőbb makroökonómiai mutatók sem a reális teljesítmények szintjén, sem pedig az előzetesen megfogalmazott elképzelésekhez képest nem igazolják vissza az öndicséreteket. Így nem marad más hátra, mint annak elfogadtatása, miszerint a megalkotott pozitív önkép lehet a kizárólagos mércéje minden tettnek, döntésnek. A hatalmi politika szférájában talán e szerény (tautologikus) kritérium is időlegesen elegendő lehet, ám a gazdasági teljesítményt ettől függetlenül, ráadásul erőteljesen objektív számok alapján szokás értékelni. Ott még a tények számítanak.