A török elnök teljesen elszigetelődik a Hamász nyílt támogatásával
A török elnök saját magát fokozza le mellékszereplővé a közel-keleti válságban, mert a Hamász mellé állt, noha szeretne az iszlám világ vezetője lenni.
Friderike Böge, a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung ankarai tudósítója rámutatott: Brüsszel és Törökország között már a Hamász támadása előtt sem volt valami fényes a viszony, de legalább óvatos jelek utaltak a közeledésre.
Ám ennek vége, mivel az elnök felszabadítási szervezetnek nevezte a terrorcsoportot. Ezzel azonban nem csupán Európa felé szigetelte el magát. Jellemző, hogy nem volt hajlandó találkozni a térségben ingázó amerikai külügyminiszterrel. Arra hivatkozott, hogy annak nem Erdogan a rangbéli partnere, ám ez nem akadályozta meg az államfőt abban, hogy nem sokkal korábban tárgyaljon az iráni diplomácia első emberével. Aki halálra dicsérte, amiért támogatja a Hamászt.
Izrael megítélése ügyében azonban ritka egységet tapasztalni a parlamentben, mint ahogy a közvéleményben is. Általános a vélemény, hogy a zsidó állam háborús bűnöket követ el, népirtást folytat Gázában. De nem jobb az Egyesült Államok megítélése sem, amiért az segíti Netanjahut. A török intézmények sorra hívnak fel bojkottra Izrael ellen.
Ám Erdogan nem szeretne minden hidat felégetni, mert változatlanul szerepet szán magának a nemzetközi színtéren. Irán viszont elszántan dolgozik azon, hogy senki se higgye: a politikus őszintén pártolja a Hamászt.