A választók erős, karizmatikus egyéniséget keresnek

HírKlikk 2024. június 20. 07:45 2024. jún. 20. 07:45

A Fidesz a választásokon ugyan nem roggyant meg, de a komoly figyelmeztetést kapott a választóktól, akik érzik, mennyit romlott a kormányzás az elmúlt öt évben. A párt 2026-ban ennyi szavazattal is nyerhet, ha kisebb pártok is indulnak – mondta Nagy Attila Tibor politikai elemző Bolgár György Tíz című műsorában a KlikkTV-ben. Szerinte a magukat baloldalinak valló jelenlegi politikusok nem alkalmasak arra, hogy vezetésükkel a súlyos választási vereség után új tömörülés alakuljon ki,

Magyar Péter sok baloldali szavazót is megnyert, így különösen nehéz Magyar és Orbán mellé még egy jelöltet indítani a következő választáson. Amennyiben kisebb pártok ismét indulnának, ezzel adott esetben megakadályozzák a Tisza Párt győzelmét. 

Amint az elemző emlékeztetett: a három baloldali párt együtt is csak 8.5 százalékos eredménye nyilvánvalóan egyfajta új kezdetet igényel. A leszerepelt baloldali vezetők, mint például Gyurcsány Ferenc, aki már többször próbálkozott, vagy Dobrev Klára, erre nem alkalmasak. Egy új tömörülés előfeltétele a vonzó, erőteljes személyiség – akit azonban még meg kell találni. Amint Magyar Péter példája mutatja, a választók erős, karizmatikus egyéniséget keresnek. Magyar néppártot akar, s amint már jelezte: síkraszáll majd a családi pótlék emeléséért, a szociális ágazat béremeléséért, jelezve, hogy nyitott baloldali követelésekre is.

Magyarnak az Európai Néppártba befogadása támogatást, nemzetközi hátteret biztosíthat neki. Amennyiben pártja a következő másfél évben nem fullad ki és a most leszerepelt pártok eltűnnek, a 2026-os parlament választás egyfajta népszavazás lehet Magyarról és Orbánról, vélte az elemző.

A Tisza Párt befogadása az Európai Néppártba az utóbbinak is érdeke, hiszen annak a Fidesz kitessékelése óta nem volt magyar testvérpártja és jól jön Magyar pártjának hét képviselője. A Tisza Párt, amely 30 százalékával ugyanannyi szavazatot kapott, mint a német CDU/CSU, európai összehasonlításban nem jelentéktelen, ez tisztségeket is hozhat számára az Európai Parlamentben, ahová Magyar be fog ülni. Bár az ő nézetei az EU politikáját, Ukrajnát érintő kérdésekben közel állnak Orbánéhoz, Magyar békésebb hangnemet, konstruktivista együttműködést ígér.

A Fidesz a választásokon ugyan nem roggyant meg, de a komoly figyelmeztetés jelzi, hogy a választók érzik, mennyit romlott a kormányzás az elmúlt öt évben. A párt 2026-ban ennyi szavazattal is nyerhet, ha kisebb pártok is indulnak.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom