A Vatikán még mindig ködösít a papok szexuális bűncselekményei körül
Vagy húsz éve, hogy keresztény, főként római katolikus egyházi férfiak kiskorúakkal szembeni szexuális bűncselekményei világszerte a közvélemény figyelmének előterébe kerültek. További tíz évnek kellett eltelnie, amikor Ferenc pápa 2014-ben megalapította a Fiatalkorúak Védelmének Pápai Bizottságát azzal a feladattal, hogy megvédjék a kiskorúakat és a sebezhető felnőtteket egyházi férfiak szexuális támadásaitól. A Vatikán a héten újabb évtized után tette közzé első jelentését e bizottság munkájáról. A jelentés meglehetősen általános, nyitva hagy egy sor kérdést és nem teszi lehetővé, hogy a beszámoló tartalmát függetlenül ellenőrizzék.
A pápa tavaly további megbízást adott a bizottságnak: vizsgálnia kell, hogyan követik az egyes országokban az új egyházi törvényt, amely szerint jelenteniük kell az ilyen cselekedeteket és harcolniuk kell a szexuális visszaélések ellen. A római testület megállapításai szerint a katolikus egyház egyes országokban világosan elkötelezte magát e feladatok mellett, mások viszont elmaradtak ezzel és bizonyos esetekben „aggasztó”, mennyire nem támogatják az egyház intézményei a visszaélések áldozatait. A jelentés megerősítette, hogy az áldozatoknak joguk van anyagi kártérítésre, javasolta, hogy hatékonyabb fegyelmi rendszabályokat alkalmazzanak a megtévedt papokkal és azokkal szemben, akik leplezték cselekményeiket.
Sean O’Malley bíboros, Palm Beach és Boston korábbi püspöke, azért kapta a bizottság elnöki tisztét, mert már száznál több szex-botrányt tárt fel az amerikai katolikus egyházban. O’Malley most a sajtó előtt elismerte, hogy a szexuális visszaélések „hihetetlen kárt” okoztak az egyház hitelének. Véleménye szerint a jelentés mutatja az utat, amelyen a lelkipásztorok átlátható és felelős szolgálata felé haladnak, de „sok még a tennivaló”. „Bármit is teszünk, nem tehetjük maradéktalanul jóvá mindazt, ami történt. Reméljük azonban, hogy ez és a további, az áldozatok segítségével összeállított jelentések tükrözik szilárd elkötelezettségünket amellett, hogy ilyen cselekmények soha többé ne történhessenek meg az egyházban”, így az érsek.
Az áldozatokat támogató civil szervezetek képviselői elégedetlenül nyilatkoztak. Szerintük a jelentés nem biztosítja éppen az átláthatóságot, amelyet már régen igényeltek az egyháztól. Az egyik szervezet vezetője szerint „a vatikániak csak nagy mértékben elfogult forrásokból tájékozódnak”. Nézete szerint ez a jelentés még jobban elködösíti, hogyan kezeli az egyház a szexuális bűntettekkel kapcsolatos globális válságát. Azt a benyomást akarják kelteni, hogy most megvédik a gyermekeket, holott erről egyáltalán nincs szó. A bírálók szerint az eddig bevezetett törvények nem elegendőek, zéró toleranciát kell tanúsítani az érintett papokkal és azokkal szemben is, akik leplezték tetteiket. A bizottságot egyébként megalakítása óta sokat bírálják, kétségbe vonva mandátumát, képességeit és anyagi forrásait. A testület több ismert tagja tiltakozásból kilépett a testületből, köztük két olyan is, akik papok áldozatai voltak. A tiltakozók között volt Hans Zollner német jezsuita, az egyházi szexuális visszaélések jeles kutatója.
O’Malley elismerte, még csak az út elején vannak ahhoz, hogy egységes rendszabályokat hozzanak, de meggyőződése szerint a változás megkezdődött – még akkor is, ha az gyakran kemény küzdelmet jelent. A pápai bizottság ajánlásai között szerepel, hogy azokat a papokat, akiket bűncselekményen, vagy azok elfedésén értek, távolítsák el, hiszen további károkat okoznak és javasolt nyilvános bocsánatkéréseket is. A tervezett kártérítésekről majd jövőre kívánnak részletes tájékoztatást adni. A hiányosságokat azzal indokolták, hogy az idő és az erőforrások korlátozták a munkát, akárcsak az, hogy bizonyos országokban nem találtak megfelelő, megbízható statisztikákat arról, hány gyereket bántalmaztak. A bizottság csalódásának adott kifejezést, amiért munkája nem talál egységes támogatásra. Így például Mexikó 98 katolikus püspöksége közül csak 20 töltötte ki a problémával kapcsolatos kérdőívet és ilyen problémák vannak más országokban is. Voltak országok, amelyek adtak ilyen jelentéseket, egyesek akár évtizedekre visszamenően tárták fel a helyzetet. Éves jelentés csak kevés országból, köztük az Egyesült Államokból érkezik.
Meg kívánják értetni az érintettekkel, mennyire fontos, hogy reagáljanak. Különösen törekedtek a déli félteke országainak vizsgálatára, mert azokról gyakorlatilag semmiféle adatuk nincs. Afrikában például a társadalmi normák, amelyek ilyen helyzetben tagadást és hallgatást jelentenek, gátolják a kivizsgálást. Felhívták a figyelmet arra is, hogy jobban kell figyelni a jövendő lelkipásztorok kiválasztására, pszichológiai vizsgálatnak kell alávetni a papjelölteket.
