Ágh Attila: Magyarország és Szlovákia az autokrácia két pólusa 

Németh-Kállai Szilvia 2023. május 10. 14:45 2023. máj. 10. 14:45

Változhat-e a magyar-szlovák viszony az új pozsonyi miniszterelnök kinevezése után – tette fel a kérdést Ágh Attilának a Hírklikk. A politológus szerint a két ország között nem igazán volt jó kapcsolat, ezen nem fog változtatni az sem, ha Ódor Lajos lesz a szakértői kormány vezetője mintegy fél évre. De az sem, hogy a szeptemberi szlovákiai választásokon önálló magyar párt is indul. Arról se feledkezzünk meg, hogy a lelépő szlovák külügyminiszter nagyon sokszor tett igen éles kritikai megjegyzéseket az Orbán-kormány viselkedésére főleg Ukrajna ügyében és az Európai Unióhoz való viszonyában.

Ágh Attila szerint azért nehéz megmondani, hogy generál-e változást az új pozsonyi miniszterelnök a szlovák-magyar kapcsolat minőségében, mert a magyar rendszer túl stabil, a változás és a külső ráhatás lehetősége is nagyon alacsony. A szlovák helyzet ebből a szempontból pontosan az ellenkezője. Ott egy nagyon instabil politikai rendszer van, sok változás történhet külső hatásra. 

A politológus azonban úgy látja, hogy különösebben most az sem számít, hogy Ódor Lajos magyar nemzetiségű szlovák állampolgár lesz a szakértői kormány vezetője mintegy fél évre. Nem játszik szerepet azért sem, mert a két ország vezetése közötti viszony nem volt igazán jó. Emlékeztetett arra, hogy a lelépő szlovák külügyminiszter nagyon sokszor tett igen éles kritikai megjegyzéseket az Orbán-kormány viselkedésére főleg Ukrajna ügyében és az Európai Unióhoz való viszonyában. Amit nem fog befolyásolni valószínűleg az sem, hogy a szeptemberben várható választásokon egy önálló magyar párt is indul, bár szerinte nem valószínű, hogy be is kerülnek a szlovák parlamentbe. „Tehát egészében azt mondanám, hogy nem fogja fontos hatás érni a magyar- szlovák kapcsolatot.”
 
Ha rétegeiben nézzük a kérdést – gondolkodott tovább hangosan Ágh Attila –, akkor nagyon érdekes tanulságokat láthatunk, mert a V4-ben, a politikai, parlamenti pártrendszerben szélsőséges esetek vannak. Eszerint van az arányos választási rendszer, amelynek az összes hátrányát kiélvezik a szlovákok. Ezzel szemben van a koncentráltabb, egy bizonyos többségi választási rendszer – azon belül is egy kétharmados alkotmányos elrendezés a választások eredményeként – aminek az összes hátrányát kiélvezik a magyarok. Ez két különböző pólus a világban és Közép-Európában is. Mind a kettő nagyon káros eredményekre vezet mind a két országban. Tehát a V4-országok között van egy tökéletes autokrácia, ez Magyarország, hiszen a társadalom minden területét ellenőrzi a kormány, teljesen meghódította a legkülönbözőbb társadalmi szférákat és összefogja azokat. Szlovákiában ezzel szemben van egy teljesen szétdarabolt pártrendszer, egy teljesen bizonytalan és hullámokban állandóan változó kormányzat. 

A politológus azzal folytatta, hogy Szlovákiában ebből adódóan egy tökéletlen autokrácia van, amiben nagyon gyakran erős negatív hatások mellett komoly demokratikus fellendülések is bekövetkeznek. Illetve maga a politikai rendszer olyan vegyes, hogy van egy demokratikus elkötelezettségű, viszonylag nagyhatalmú, Európához kapcsolódó elnökasszony és csapata, amely gyakran küzd nagyon erős szkeptikus, gyorsan változó kormányokkal, akik úgymond keleties sajátosságokat mutatnak fel. Tehát míg a magyar rendszer rendezettséget mutat, addig a szlovák rendszer a teljes rendezetlenség és nagyon nehéz áttekinteni is.

Az elemző emlékeztetett rá, hogy Szlovákiában hét párt van a jelenlegi parlamentben, és négypárti koalíció bomlott fel most, és ezek nagyon változnak az erőforrások tekintetében, állandóan átalakulnak. „Úgyhogy ezt az állandó kavarodást és sodrást átlátni nagyon nehéz.” Most hatalmon volt egy pár évig egy négyes koalíción belül egy markánsan populista párt, amelyiknek inkább tradicionális vonásai voltak, de ugyanakkor rendkívül ukránbarát volt, és állandóan ütközött a magyar kormánnyal. Mert a szlovákok támogatták Ukrajnát, az ukrán függetlenségi háborút, a magyarok pedig elszabotálták ezt a támogatást. Robert Fico, aki háromszor alakított kormányt, és egyre jobban sodródott a populizmus, a keleti vonások és a diktatórikus fellépés irányába, most is esélyes a választás megnyerésére. De akkor sem biztos, hogy kormányt alakíthat, mivel hárman-négyen összefoghatnak és csinálhatnak egy kormányt úgy, hogy abból Ficót és a legnagyobb pártot kihagyják. Vagyis a legravaszabb politikai elemző sem tudja megmondani pontosan, hogy egyrészt milyen eredményt fognak elérni szeptemberben a szlovák választásokon, másrészt milyen pártok fognak összeállni majd valahogy a kormányban. Ezért sem lehet megmondani, hogy a magyar-szlovák kapcsolatban lesz-e bármiféle elmozdulás, akár pozitív, akár negatív irányban. Ez egy nagy kavargás, egy zajos vásár, eltérően attól a tömény magyar „megbízható butaságtól, ami miatt itt minden biztos” – összegezte Ágh Attila.