Alázatos farbabújás Orbán Viktor születésnapjára - videó

Első megtekintésre Rákosi szellemét idéző woodoo-szertartásnak nézné az ember azt a rövid, ám egy életre a retinánkba és a bélrendszerünkbe égő köszöntőt, amely a kommunista szellem vasútján repít vissza egészen Rákosi Mátyás pályájának zenitjéhez – bár az akkor született kicsinységében is nagyságát magasztaló alkotásokat kényszerű leköszönése után, ugye a szellemiségük padlására száműzték az alanyi és Kossuth-díjas költők egyaránt.

Azt a bámulatos lojalitást, amivel a mai elismerően madárfüttyös reggelünket – mint Ceaușescu vécédeszkáját – bearanyozta négy hithű keresztes vitéz országunk géniuszát köszöntve, nehezebb lesz elfeledni szüzességünk elvesztésénél is, ami ugye általában életre szóló céldátum – kinél negatív, kinél pozitív mérleggel. Az mindenesetre tény, hogy a legújabb miniszterelnöki köszöntő olyan deflorációt okozott hálától és alázattól duzzadó lelkünkben, amit régóta vágyva, mi magunk sem mondhattunk volna szebben s messze csengőbb ékesszólással.

Adva van négy, valahonnan szélösszefújta illető – akár a Simpson-család –, akik úgy érzik, kezükben pezsgőspohárral szerda reggelre ébredve – elvégre eljött a felcsúti kisded –, hogy életük és pályájuk alkonyán, itt az ideje a hátralévő néhány évüket úgy összekenni szarral a szájuk szélén, hogy azt Hannibal Lecter sem fejti le róluk legélesebb szikéjével sem.

Ami természetesen helyénvaló, elvégre 30 évvel ezelőtt, azért kergette ki egy személyben a szovjet csapatokat, a kommunistákat és az influenzavírust született Orbán Viktor, hogy 2020-ban ismét éljen Rákosi, éljen a párt. Nincs ezzel semmi gond, örvendünk, Isten tartsa meg sokáig jó egészségben a felcsúti ház legendás kolbászos kamrájában.

Azon már felmerül némi mélázás az egyszeri sorosisták korar eggeli világuralomra törési tevékenysége közben, hogy amúgy mire is gondolt a Whothefuckis Szalay Kornél Géza (SZKG)  hálaadó videójának forgatása közben a költő, jelen esetünkben mind a négy.

Az újonnan felbukkant vadzseni VJ, SZKG „Nemzedékek köszöntik Orbán Viktort!” című gyémánttömörségű alkotása szikár tematikával és feszes dramaturgiával fogalmazza meg hatásos vizualitással mindazt, ami tíz éve itt van a nyelvünk hegyén, de porszagú gyaurokként, nem találtuk kimondásához a pontos szavakat, hogy tudniillik Orbán Viktor az Isten (köszönjük SZKG). Mint minden klasszikus művészi alkotásban, itt sem rágják a szánkba, de a hálaadóklip minden tizedmásodperce olyan bergmani tökéllyel komponált, hogy a feltámadásig már elleszünk ezzel a felismeréssel – kivéve a „tudjukkiket”, de azok már úgyis csomagolnak.

Nézzük az isteni alkotást, amelynek – mint minden korszakos alkotásnak – minden másodpercében benne van jelen univerzumunk egésze. Adva van egy nagypolgári, feltehetően nem véletlenül a Sándor-palota uralkodói hangulatát árasztó enteriőr, pontosabban szobasarok. Itt négy ismeretlenül jelentős személyiség emeli poharát uralkodójára, majd a főszerepet játszó rendező sokat sejtető vészjóslással közli unisono az ő Parlamentje – kvázi hétvégi telek – előtt, hogy a héten kettős ünnep lesz. Az egyik a nyolc évig tartó balliberális közjáték után – ezen feltehetően a demokrácia egyik kellemetlenségét, a szabad választások eredményeként kormányra került politikai garnitúrát értheti – a magyar választópolgárok akaratából elsöprő, alkotmányozó 2010. május 29-én megválasztotta a magyar országgyűlés dr. Orbán Viktort miniszterelnöknek (HURRÁ!). És nekünk, demokratáknak, ez ünnep (HURRÁ! HURRÁ!). Uralkodója – egyelőre – tízéves szolgálatát köszöni, születésnapja alkalmából pedig köszönti minden magyarok miniszterelnökét, Szent István méltó és szentjobbkézről közvetlen követőjét (HURRÁ! HURRÁ! HURRÁ!) Tudjuk meg mindezt dr. Szalay Kornél Géza fideszes képviselőtől, akiről eddig azt sem tudtuk, hogy van, de jó a friszkója, elkérjük a fodrásza számát.

Ezt követően, a festményektől ölelt arisztokratikus sarki enteriőrben maga az alacsony intelligenciájú, ám magas koncertbüdzséről álmodó, kopott patájú nyugdíjas tevebrand, Szikora Róbert tölt némi – ha jól látom édes, ejnye-ejnye – pezsgőt a poharakba és emeli ő is szólásra poharát, uralkodóját éltetve emígyen: „A jóisten éltessen sokáig és adjon neked igaz hitet, biztos reményt, tökéletes szeret (sic!), érzéket és értelmet, hogy mindig megtedd, amit az Úr kíván tőled!”

Még két, teljesen véletlenül fideszkompatibilis alattvaló mormog valamit, de Robi koncertszámlája mindenesetre már rendben.

Közös koccintás, egy váratlan vizuális trouvaille-jal áttünésből előbukkan a nyolcvanas évek modernitásával vetekedő tipográfia és családi kép magáról az uralkodóról unokái körében az „Isten éltessen miniszterelnök úr!” zárófelirattal, ha elfelejtettük volna, amit az előző másfél percben közöltek a nemzedékek üzeneteként.

A jókívánságokhoz őszinte tisztelettel csatlakoznánk, annyi kérésünk lenne csak az uralkodóhoz, hogy volna nekünk itt egy kis lakástörlesztési hátralékunk, egy hat-nyolc strófás keresztrímes dicsőítést áfa nélkül bevállalnánk, ha a Szikora művész úr által a sarki kínainál sebtében felkapott pezsgőből még maradt, ki ne öntsék, ezt a demokrácia nevű mitesszert minél sürgősebben távolítsák el szép hazánk orcájáról, az feltehetően csak a véletlenek összjátéka, hogy a jeles ismeretlen alkotása alatt közvetlenül a „Lipstick under my burka” című alkotás tekinthető meg.

Esküszöm, nem mi voltunk, de könyörögve kérjük Rogán Antalt, most már tényleg csináljon valamit a Facebookkal. Addig is, kedves magyarok, ez a jövő – egyétek.