Aligha lesz 2025 a száguldás éve

Ha a magyar gazdaság irányítói nem itt, akkor melyik világban élnek? 

Aki egy kicsit is mögé lát a nyilatkozataiknak, azzal szembesül, hogy a megszólalók sem anyagilag, sem társadalmi értelemben nem közöttünk élnek. Itt vannak, de nem érzékelik azt, hogy a lakosság jelentős része egyszerűen egyik napról a másikra él és próbál túlélni. Magyarországon ma nem az foglalkoztatja az emberek többségét, hogy nem tud mit kezdeni a megtakarításaival, hanem a kettészakadt társadalom. Van egy nagyon szűk réteg, amelyik hatalmas vagyonokat halmoz föl, és ebből nyilván vannak megtakarításai is, a másik oldalon meg vannak a részben, vagy egészében nyomorgók. Mintha a nyilatkozók nem akarnák meglátni, hogy már ez utóbbiak vannak egyre nagyobb arányban! Azok a milliók, akik örülnek a hónap végén, ha még kijöttek a fizetésükből, anélkül, hogy kölcsön kellene kérniük. A kettő között a klasszikus középosztály szépen, lassan eltűnik. Korábban 60 százalék körülire mérték a középréteget, ma valószínűleg már nincs 30 százalék sem. 

Mégis a kormány a fogyasztás élénkülésével kalkulál. Ki fog fogyasztani? 

Nézzük meg, mi a valóság. Az elmúlt évben a reálkeresetek – papíron – 9 százalékkal nőttek, a kiskereskedelmi forgalom eközben csak néggyel emelkedett. Ez jól mutatja, hogy a számok nem teljesen tükrözik a valóságot, mert a kereseti adatokban nem szerepel a teljes foglalkoztatottak köre, csupán annak a kétharmada. 

És a hiányzó egyharmad?

A KSH kimutatásaiban mintha egyszerűen nem is léteznének. Abban az egyharmadban jóval alacsonyabbak a jövedelmek. Abból, hogy a kormány nagyobb növekedési ütemet ígér, még nem következik, hogy jelentősen több elkölthető pénz is lesz az emberek zsebében. Magyarul: ha valakinek száz forint a keresete, és tíz százalékkal nő a jövedelme, annak a családja csak tíz forinttal kap többet, aki ezer forintnál kap tíz százalék emelést, annak az már száz forintot jelent, tehát ő sokkal többet költhet. Ez indokolja a kiskereskedelmi forgalom alacsonyabb mutatóit. Van egy harmadik jelenség is: az emberek, ha tehetik, a szlovákokhoz vagy a románokhoz „mennek át” bevásárolni, mert ott sok minden olcsóbb. Mindezek együtt igen jelentősen kihatnak a hazai kiskereskedelmi forgalomra. 

Ráadásul a múlt évi GDP is messze alulmúlta a várakozásokat.

Részben azért, mert már tervezéskor eleve irreálisan többet vártak, részben mert a feldolgozóipar nem hozta a remélt eredményt. Hozzáteszem, a szolgáltatások igen, de ez a szektor nincs hatással a GDP növekedésére. Az elmaradás oka főleg a mezőgazdaság gyenge teljesítménye. Ebből is látszik, hogy magyar GDP számai mennyire függnek a mezőgazdaság alakulásától, amely rendkívüli mértékben ki van téve az időjárásnak. Annak ellenére, hogy az elmúlt másfél évtizedben a mezőgazdasági termelőket nagyon sok EU-s forrással támogatták, de ebből beruházásokkal nem sikerült csökkenteni az időjárásnak való kitettséget. Mindez jól mutatja, hogy ez a típusú jövedelempolitika nem túl sikeres. Hiába kap a mezőgazdaság több pénzt, ott is valószínűleg nagyon sokan kapnak keveset, és nagyon kevesen sokat. Viszont ez utóbbiak nem arra fordítják a jövedelmüket, amivel csökkenthetnék az időjárásnak való kitettségünket. 

A kormányzat azzal érvel, hogy az idén belépnek az új beruházások – a BMW, a BYD, a CATL – és majd ezek meghozzák a várt „megváltást”.

A másik oldalon az Európai Unió arra figyelmeztet, hogy számolni kellene az autóipar visszaesésével, a beruházások ma még bizonytalan eredményeivel. De a kormány ezt mintha meg sem hallaná. Nem akar szembesülni vele, hogy teljesen elhibázott az elgondolása, s az a baj, hogy 2014 óta folyamatosan ezt látjuk. Akkor arról beszéltek, hogy 2016-2019 között már gumipari nagyhatalom leszünk. És? Azok a gyárak mára beálltak a termelésbe, de semmilyen további növekedési impulzust nem adtak a nemzetgazdaságnak. Egyszer megemelték a GDP-t, és ott le is ragadtak. Amikor az idei GDP „nagy ugrásáról” álmodozik a kormány, valami hasonlót vár most is, azt reméli, az említett beruházások ezt meghozzák. 

Nem így lesz?

A most épülő üzemeknek nagyon magas a beruházási igényük. A debreceni akkumulátorgyárnál önmagában 3000 milliárd forinttal számolnak, s emiatt magas lesz az amortizációja, ami meg beépül a GDP eredményébe. Az ott megtermelt pénz kétharmada külföldi jövedelem, sőt, valójában az egyharmad sem marad Magyarországon, jó esetben is csak a 20 százaléka. A 20 százalékos bérköltségből, ha levesszük a külföldi menedzserek, meg a külföldi munkavállalók pénzét, szinte semmi nem marad itthon. Magyarán: úgy emelik meg ezek a beruházások a GDP szintjét, hogy a belföldön elkölthető jövedelmet alig növelik. 

Tegyük hozzá azt is, mindezt úgy „sikerül” elérni, hogy a három üzem együttesen körülbelül 800 milliárd forint állami támogatást kapott.

Amit a magyar KKV-szektortól vettek el, és adtak oda a külföldi tulajdonosoknak! Akik nem is szorultak rá erre. A hazai vállalkozásoknak viszont azzal a 800 milliárd forinttal kevesebb lehetősége volt bért emelni, kevesebb lehetősége volt termelékenységet javítani. Nem hiszem, hogy a BYD-t nekünk ilyen mértékben kellene támogatnunk. Ellenkezőleg! Nekik kellene örülniük, hogy „megengedtük nekik”, hogy a segítségünkkel betegyék a lábukat az unióba. Mindent összevetve: akár meg is duplázhatjuk a saját kiadásainkat, hiszen mire minden a helyére kerül, 1600 milliárdot is kitesz majd a számla. Mert mi fizetjük a rendkívül nagy környezetszennyezés árát, nekünk kell megteremtenünk az energiafaló termelésükhöz az áramellátást, a vízbázist, az utakat, a csatornákat…  Mindezt a hazai vállalkozók zsebéből vesszük ki! Ezt a nagyságrendileg mintegy 1600 milliárd forintot – a GDP 3 százalékát – költjük el arra, hogy ezek a gyárak ide jöjjenek. Pedig annak a 3 százaléknak másutt talán jobb helye volna.

Éppen január elején veszítettünk el 1 milliárd euró uniós támogatást….

És még fogunk többet is veszíteni! Az a probléma, hogy mindig arról beszélünk, amit elvesztettünk, mert az már tény, de a kilátások ennél sokkal szomorúbbak. Nagyon úgy néz ki, hogy a teljes újjáépítési alap pénzeit is elbukjuk, mert a jogállamisági elvárások teljesítésében egyetlen lépést sem tettünk előre, és amíg ezen nem változtat a kormány, minden évben egyre többet fogunk elbukni. 2025 végéig már előszerződéseknek kéne lenni egy sor 2027-ben megvalósuló projektre, ami nyilvánvalóan kútba esik, amiből viszont az következik, hogy az összes pénzt el fogjuk veszíteni, beleértve a nulla százalékos hitelt is. Az operatív programok ma még zárolt része is veszélyben van, tehát valószínűleg ott is nagy bukások jöhetnek. Majd 2027 végén derül ki, hogy nem tudjuk lehívni azokat a forrásokat sem, mert nem tudunk projekteket rakni mögéjük.

Akkor miből fogja finanszírozni a költségvetés egyáltalán az országot?

Számomra nem ez a kérdés. Miből fogja a kormány finanszírozni a választás előtti osztogatást? Mert hogy 2025-ben és 2026 tavaszán nagy osztogatás lesz, azt biztosra veszem. A magyar kormányzó elitet nem az érdekli, hogy a gazdaság állapota milyen, hanem csak az, hogy újraválasszák őket. Ha a gazdaság nem teljesít túl jól, akkor egyetlen megoldás van: hitelből kell majd osztogatni. Amennyiben a politikai erőviszonyok valamilyen csoda folytán nem változnának meg, márpedig egyébként ez látszik, akkor az idén, az év második felében soha nem látott pénzszórásba kezd majd a kormány. Másként nem lehet megfordítani a közhangulatot. Ha továbbra is úgy tűnik, hogy képes lehet a Tisza 2026-ban megverni a Fideszt, akkor az osztogatásnak egy másik „hozadéka” is lehet: minél nehezebb helyzetbe hozni egy következő kormányt, ami már nyilván nem fideszes lenne. Jön majd a fiataloknak adott kedvezmények és a munkáshitel után a tizennegyedik havi nyugdíj ígérete, adóvisszatérítés, és ki tudja még, mi minden más, amire egyáltalán nem lesz fedezet a büdzsében. Minderre újabb hiteleket vesznek majd fel, pedig ilyen szempontból már most is igen rossz helyzetben van az ország. Nagyon magas az államadósság. Ez nyilván megint fölnyomja majd az inflációt, a forint még a mostaninál is sokkal gyengébb lesz, ami viszont másik oldalról a kamatszintet emeli meg… Ha számolunk az osztogatással, az a kérdés, vajon sikerül-e úgy ütemezni, hogy a választás után legyenek a negatív következmények, és ne előtte. 

A Trump adminisztrációtól mit várhatunk?

Trumpról sok minden elmondható, de az, hogy józan és megfontolt volna, a legkevésbé sem. Miután már látni, hogy a vele azonos módon gondolkodó baráti körét emeli be a kormányzati pozíciókba, világos, hogy aligha lesznek olyanok, akik vissza tudnák fogni. Kellene neki Grönland, a Panama- csatorna, ebből is látszik, hogy egy elszabadult hajóágyúval lesz dolga a világnak. Egy legfrissebb nyilatkozatban valaki megszellőztette, hogy mégsem lesznek olyan komoly vámintézkedések, mint amilyenekről eddig szó volt, a dollár abban a pillanatban már gyengült is, és szárnyalni kezdett az euró. Már most nyilvánvaló, hogy ez nem így lesz. De valamit be fog váltani az ígéreteiből, jó pár rendeletet alá fog írni már január 21-én. Az ő szemében minden fekete vagy fehér, vannak persze szürkék is, ilyen az Európai Unió. De ennek ellenére, minket is gazdasági vetélytársként kezel majd. 

Orbán szemében mégis Trump győzelme a magyar gazdaság 2025-ös csodafegyvere.

Ha az amerikai elnökön múlik a magyar gazdaság váratlan szárnyalása, alighanem csalódni fogunk. 

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. nov. 14.-i adása itt nézhető meg: