Álom marad a jó színvonalú, elérhető, minőségi egészségügyi alapellátás?
Válság-közeli helyzetbe került az egészségügyi alapellátás. 6350 háziorvosi praxisból 699 betöltetlen, vagyis több, mint a helyek tizede üres. Vannak olyan praxisok az országban, ahova már hosszú évek óta nem találni orvost, így az ott élő rászorultak lényegében ellátatlanok. A helyzet drámaiságáról és a lehetséges megoldásokról beszélgettünk dr. Rékassy Balázs orvossal, egészségügyi szakmenedzserrel.
– Miért a háziorvosi ellátás problémái a legégetőbbek?
– Talán azért, mert itt történik a legtöbb orvos-beteg találkozás. Ez az a terület, ahol előbb, vagy utóbb szinte minden állampolgár megfordul. Ezért kellene az alapellátásnál kezdeni az egészségügy rendbetételét.
-–Mik a házorvosi rendszer legfőbb hiányosságai?
– Kezdjük egy összehasonlítással. Nagy-Britanniában 100 háziorvosi látogatásból mindössze csak egy beteget küldenek tovább szakrendelésre. A többieket a háziorvos látja el. Magyarországon viszont 100 betegből 30-at küld tovább a háziorvos szakrendelésekre. Ennek a nagy eltérésnek három oka van. Az első a finanszírozás, a második a szakmai felkészültség, a harmadik pedig az infrastrukturális ellátottság.
– Kezdjük a finanszírozással. Azzal mi a gond?
– A legfőbb probléma az, hogy a háziorvos nem érdekelt a betegek minőségi ellátásában. Abban érdekelt csupán, hogy a bizonyos számú betege legyen. De az már teljesen mindegy, hogy a páciensei problémáit ő maga oldja-e meg, vagy egyszerűen csak továbbküldi egy szakrendelésre. Ez lényegében inkább betegirányítás, mint alapellátás.
– Mi a helyzet a szakmai felkészültséggel? Nem elég jók a háziorvosaink?
– Nem ez a gond, hanem az, hogy a rendszer nem engedi az orvosoknak a szakképesítésük szerinti ellátást, nem becsüli meg a többlettudást. Ez azt jelenti, hogy ha egy kórházi orvos, mondjuk kardiológusi szakvizsgával rendelkezik és elmegy háziorvosnak, nem használhatja a szakképesítését. Vagyis hiába ért hozzá, hiába van meg a szakvizsgája, mégsem gyógyíthat úgy, mint egy kardiológus szakorvos. Ez mindenképpen az erőforrásaink pazarlását jelenti.
– Az infrastrukturális ellátottságban is elég nagy a szórás az egyes háziorvosi rendelők között. Ezt miért lenne érdemes közelíteni egy átlagos szinthez?
– Leginkább azért, mert a megfelelő háttér rengeteg felesleges munkát venne le a háziorvosok válláról, sokkal hatékonyabbá tenné a munkájukat és jelentősen csökkenhetne a betegek várakozási ideje. Erre is mondok egy példát. A már említett Nagy-Britanniában több háziorvos rendel egy helyen, egy intézményen belül. Nekik közösen vannak segítőik. Nagyjából öt, egy csoportban dolgozó háziorvosra jut 15-20 szakdolgozó, recepciós, adminisztrátor. Van olyan szakasszisztens, aki a krónikus betegeket látja el, vagy mondjuk kötözést végez, prevenciós nővér, gyógytornász, dietetikus és még sorolhatnám. Rengeteg olyan feladatot látnak el, amikkel nem kell az orvosokat terhelni. Viszont egyetlen háziorvos egymaga nem tudná megfizetni őket. Ezért jobb, ha háziorvosok úgynevezett praxis-közösségben dolgoznak.
– Az, hogy Pintér Sándor lett az egészségügyért felelős miniszter, ön szerint előrelépést jelent?
– Szerintem egyértelműen igen. Pintér miniszter úr kitűnő és határozott menedzser hírében áll. Ráadásul akar is tenni az egészségügy jobbítása érdekében. Szinte az első lépése az volt, hogy kikérte az orvosi kamara véleményét és a szakemberek javaslatai alapján látott munkához. Őszintén remélem, hogy az elképzeléseit sikerül is keresztülvinnie a kormányzaton.
– Az orvosi kamara javaslatai közül mi volt a leginkább figyelemre méltó?
– Talán az, hogy transzparens adatok kellenek, és mérni kellene a gyógyító munka minőségét, a teljesítményeket, és ezeket folyamatosan össze kell hasonlítani. Ez az, ami a legjobban hiányzik ma az egészségügyből. Azzal, hogy mindenféle minőségi követelmény nélkül megemelték az orvosok fizetését, azt érték el, hogy a gyógyítás minősége, és a szakmai team teljesítménye egyáltalán nem lényeges. Az orvos akár jól, akár rosszul végzi a munkáját, lényegében ugyanannyi fizetést kap. Ennek a minőség alapú kritérium-rendszernek első és talán legfontosabb eleme az a felhő alapú digitális egészségügyi rekordgyűjtemény az EESZT, aminek a bevezetéséért egyébként Pintér miniszter is nagyon sokat tett.
– Ha már a minőségi ellátásról beszélünk, ön mennyire tartja reálisnak a magán és az állami egészségügy egy szintre hozását?
– Annyira, hogy csak ezt tudnám elfogadni. Nem szabad megengedni, hogy az egészségügyi ellátás színvonala a beteg anyagi helyzetétől függjön. Egységes minőségi követelményeket kell bevezetni, amik egyformán érvényesek az állami és a magán orvoslásra. Ebben van fontos szerepe a már említett EESZT-nek is. Ezt a minőség alapú egészségügyi ellátást szorgalmazza egyébként az orvosi kamara is.
– Jelenleg mi az egészségügyben a legégetőbb gond, amit mindenképpen meg kellene oldani?
– Egyértelmű, hogy a szakdolgozók béremelése. Ma már annyira tarthatatlanná vált a helyzet, hogy műtétek maradnak el, mert nincs mondjuk elég szakápoló, vagy műtősnő. Márpedig, amíg ennyire alacsonyak a szakdolgozói bérek, és nem fektetünk kellő figyelmet a szakképzésre, nem is lesz elég ember. Ez is része a minőségi ellátás megteremtésének. A változtatást azonban az alapoknál kell kezdeni, vagyis a háziorvosi rendszert is rendbe kell tenni. Egy megfelelő minőségű, jól szervezett és hatékony alapellátás ugyanis jelentős terhet venne le a felsőbb szintű egészségügyi rendszerről, a szakrendelőkről, kórházakról. Márpedig a terhek csökkentésével és a szakdolgozói béremeléssel komoly lépést tehetnénk a minőségi betegellátás felé.
