Sérelmi politizálás vagy reálpolitika – kisállamok válaszút előtt
A mai magyar kormány sok tekintetben szembemegy a nemzetközi renddel és úgy viselkedik, mintha Magyarország középhatalom lenne. Erről beszélt a Hírklikknek Paár Ádám, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója, aki tanulmányt is írt arról a kérdésről, hogy mi a kisállamok titka és hogyan tudják érvényesíteni érdekeiket a nagyok árnyékában. Vannak kis államok, amelyek meglehetősen ügyesen védelmezték a szuverenitásukat, és vele sajátos, környezetüktől elütő államrendszerüket, másoknak nem sikerült, megszűntek, mint Velence, vagy Raguza, a mai Dubrovnik. A túlélés egyik sikeres útja lehet meghúzódni egy nagyobb állam árnyékában? Igyekezni kihasználni annak előnyeit, a hűség demonstrálásával pedig elkerülendő a közvetlen megszállást, mint San Marino, Monaco, vagy Montenegró tette? Mások, mint Svájc, ügyesen lavíroztak a környező hatalmak között, kereskedelmi, pénzügyi szerepük, s az, hogy kapocsként szolgáltak egy birodalom és a világ többi része között, lehetővé tette számukra a megmaradást. A mai magyar kormányzat gyakran indokolja lépéseit a reálpolitikával, a „geopolitikai gondolkodással”.
Magyarország ma minek számít a nemzetközi térben? Kisállam, középhatalom, valahol a kettő között?
Formálisan az Európai Unión belül inkább a közepes országok közé sorolják Magyarországot, de relatíve mégis kis ország vagyunk. Lakosságszám, gazdasági erő, katonai kapacitás alapján semmiképpen sem tartozunk a középhatalmak közé. A probléma ott kezdődik, hogy a jelenlegi magyar kormányzat jelentősen túlértékeli saját mozgásterét és az ország méretéből fakadó lehetőségeit. Úgy próbál politizálni, mintha Magyarország középhatalom lenne, kicsit Lengyelország pozícióját vindikálja magának, miközben nem vagyunk velük egy kategóriában. Ez a túlértékelés leginkább abban a külpolitikában testesül meg, amelyet Orbán Viktor folytat. Magyarország kifejezetten harciasan helyezkedik szembe az Európai Unióval, mintha vele egyenrangúak volnánk, s ez az alig valamivel több, mint kilencmilliós lakosú ország az unióval összemérhető nagyhatalmi szereplő lenne. Közben elfelejti, hogy Magyarország maga is – képletesen szólva, idézőjelben – egy „birodalom”, az Európai Unió szerződött része. Ezért is nagyon furcsa, hogy belülről opponálja az unió további integrációját, a „mélyebb föderalizmust”, miközben ebből a rendszerből élünk és ettől függünk.
Tanulmányában párhuzamot vont a jelenlegi és a két világháború közötti időszak, Bethlen István és Orbán Viktor kormányának politikája között.
Gratz Gusztáv, a dualizmus korának, majd a Horthy-kor konzervatív-liberális politikusa azt írta a Reálpolitika című cikkében – amely a Bethlen István köréhez kötődő Magyar Szemle 1931 februári számában jelent meg –, hogy „a kis államok reálpolitikája csakis arra irányulhat, hogy fenntartva a nagy nemzeti célokat és mindent gondosan kerülve, ami ezek későbbi megvalósíthatóságának útját állhatná, keressék a módokat arra, hogy addig is, míg az álmok megvalósításának ideje bekövetkezik, lépésről-lépésre, esetleg bizonyos átmeneti formák létesítésével törekedjenek a nagy célok felé való haladásra.” Nyilvánvalóan a mai terminológiával élve, jobboldalinak minősíthető mind Bethlen, mind Orbán munkássága, a 21. századból nézve külpolitikai gondolkodásuk között is alapvető különbség van. Bethlen kifejezetten törekedett arra, hogy Magyarországnak kedvező legyen a kapcsolata a nagyhatalmakkal, elsősorban Nagy-Britanniával és Franciaországgal. Igyekezett a trianoni Magyarországot „belehelyezni” a korabeli nemzetközi rendbe, együttműködött a Népszövetséggel, kölcsönt vett fel, azzal szanálta a gazdaságot, és külpolitikai célját, a revíziót csak akkor kezdte aktívabban képviselni, amikor az ország belülről megerősödött. Ezzel szemben a mai magyar kormány sok tekintetben szembemegy a nemzetközi renddel. Kifejezetten azokat a szereplőket keresi, azokkal próbál kapcsolatot kiépíteni, akik a nemzetközi rendetlenségben érdekeltek. Ez Donald Trump Amerikája, Putyin Oroszországa és Kína. Mindhárom önmagában nagyhatalom, az Egyesült Államok ráadásul szuperhatalom, és egy kis ország ezeket nem is negligálhatja teljesen. De Magyarország közben egy másik országcsoportnak, az Európai Uniónak is a része. A paradoxon az, hogy miközben egy „birodalom” tagja, belülről opponálja annak szabályait, és olyan szereplők mellé áll, akik a nemzetközi normák megsértésében érdekeltek.
Miben más Bethlen stratégiája Orbánéhoz képest?
Ha az Európai Uniót – nagyon óvatosan – a múlt század 20-as éveinek Európájához hasonlítjuk, Bethlen pont az ellenkezőjét csinálta annak, amit a mai kormány. Ő be akarta illeszteni Magyarországot az adott nemzetközi rendbe, együttműködött a nemzetközi intézményekkel, és a belső konszolidációra, a gazdaság megerősítésére helyezte a hangsúlyt. Természetesen nem mondott le a nemzeti célokról, akkoriban a békeszerződés revíziója minden magyar kormány és a közvélemény vágya volt, de tudta, hogy ezt csak egy belül megerősített, a nemzetközi struktúrákba beágyazott ország tudja hitelesen képviselni. A mai kormány ezzel szemben a nemzetközi renddel szembemenve pozicionálja magát, mintha Magyarország mozgástere nagyobb lenne, mint amekkora valójában. Ma egy kisállamnak sokkal nehezebb a külpolitikában manőverezni, mint a két világháború között. Ma egy „zárt térben” élünk, a nemzetközi rendszert úgy is felfoghatjuk, mint egy biliárdasztalt, ahol a golyók az első lökés után mindenkit meglöknek. A nyilvánosság ma sokkal nagyobb, mint egy évszázada volt, nincs titkos diplomácia abban az értelemben, ahogy akkor létezett; ma a média, a közösségi média és a civil társadalom mind nemzetközi szereplővé vált. Egy kis ország külpolitikai manőverei azonnal láthatóvá válnak, és nemcsak más államok, hanem nemzetközi mozgalmak, szervezetek reakcióját is kiváltják. Ha például egy ország opponálja a klímacélokat, azzal nemcsak a saját belpolitikai vitáit élesíti, hanem globális civil hálózatokkal is szembekerül.
Ilyen környezetben milyen mozgástere van Magyarországnak?
A szuverenitás ma minden állam számára korlátozott, még az Egyesült Államok sem száz százalékosan szuverén ország. Ezt jól mutatja, hogy az amerikai vám- és kereskedelempolitika is hatalmas vitákat vált ki globális szinten, mert az Európai Unió, az ENSZ és számos más szervezet szükségszerűen korlátozza az USA mozgásterét. Egy kis országot, mint Magyarországot, ez értelemszerűen még nagyobb mértékben érinti, ezért volna elemi érdeke egy olyan nemzetközi tér, ahol betartják a szabályokat, ahol a kisállamokat is védi a jog és az intézményi keret. Ehhez képest a jelenlegi magyar kormány sokszor éppen azok mellé a normasértő nemzetközi szereplők mellé áll, akik a szabályokat feszegetik vagy egyenesen megszegik.
A magyar politikai döntések mennyire illeszkednek ebbe a kisállami önképbe?
A jelenlegi magyar kormányzat túlbecsüli Magyarország súlyát, olyan nemzetközi erőkkel azonosul, amelyek a rendetlenségben érdekeltek, noha nekünk éppen egy szabályalapú, kiszámítható nemzetközi rend volna az érdekünk. Ez a kisállami mozgástér reális korlátait figyelmen kívül hagyó stratégia hosszú távon nagy kockázatokat hordoz. A 21. század elején a nemzetközi rend, amely a nagyhatalmak egymás közötti kiegyensúlyozásán alapult, felborult, mindegyik nagyhatalom igyekszik növelni érdekszféráját a másik kárára, ami kiszámíthatatlanná teszi a kisállamok mozgásterét. Nem feledkezhetünk el a technológiai léptékváltásról sem: ma sokkal több információ áll rendelkezésre, kevésbé lehet titokban tartani a külpolitikai lépéseket. Éppen ezért, ma egy kisállam kormányzatának jóval nehezebb a dolga, hogy lavírozással, a nagyhatalmak kijátszásával biztosítsa a szuverenitás védelmét.
