Amerikának kampányt kell indítania az orosz érdekek és vagyontárgyak ellen

HírKlikk 2023. szeptember 6. 20:00 2023. szept. 6. 20:00

Azt fejtegeti az egyik legnevesebb amerikai biztonságpolitikai szakértő, a The Wall Street Journal rendszeres szemleírója, hogy a Nyugat hozzá tudja segíteni Ukrajnát az állóháború megnyeréséhez, de ehhez el kell szánnia magát. Walter Russel Mead felhívta a figyelmet arra: ha nem sikerül feltartóztatni Oroszországot, annak az egész világon katasztrofális következményei lennének.

Szerinte nem jó a jelenlegi amerikai stratégia, és ez Moszkvának kedvez. Az ukránok jelen állás szerint csak nagy áldozatok árán tudják áttörni az orosz védelmi vonalakat. De erősen függnek a nemzetközi támogatástól és a nyugati közvélemény szeszélyes. Lehet, hogy éppen ezért indult meg úgy az ellentámadás, hogy még nem készítették elő teljesen.

Joe Biden elnök fél fegyvereket küldeni, nehogy az oroszok beleerősítsenek a harcokba, és a vége nukleáris háború legyen. Éppen ezért Kijev nem kapja meg azt a segítséget, amelyre igazán szüksége lenne. Pedig harcolni kell az oroszok ellen, csak éppen okosabban, mint idáig és politikailag is jobban meg kell támogatni a küzdelmet. Putyinnak meg kell fizetnie a támadásért, ezzel párhuzamosan Amerikának világszerte kampányt kell indítania az orosz érdekek és vagyontárgyak ellen.

Fel kell számolni Putyin afrikai birodalmát, véget kell vetni Moszkva jelenlétének Szíriában és nyomást kell kifejteni a Dnyeszteren túli területen is. Arra kell kényszeríteni az elnököt, hogy a kevés pénzéből kénytelen legyen minél többet költeni a csatlósállamok fenntartására. Meg kell értetni a Kreml külföldi szövetségeseivel, talpnyalóival és ügynökeivel, hogy az együttműködés sokba kerül nekik.

Fel kell tárni az egész illegális hálózat anyagi hátterét. A teljes amerikai titkosszolgálatot be kell vetni, hogy felkutassák és módszeresen felszámolják Putyin nemzetközi anyagi eszközeit – hangsúlyozta a szerző.
 
(A The Wall Street Journal cikke csak előfizetők számára olvasható.)



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom