Orbán Viktor: a következő éveket az Európai Unión belül a bizonytalanság fogja meghatározni
A következő éveket az Európai Unión belül a bizonytalanság fogja meghatározni: jelen lesznek az erőteljes föderalista törekvések és egyre erősödni fognak a nemzeti szuverenitást akaró és ilyen Európában gondolkodó erők – jelentette ki a miniszterelnök a délkelet-európai országok parlamenti elnökeinek 12. konferenciáján pénteken az Országházban.
Orbán Viktor kiemelte: Európa bajban van és ahhoz, hogy a nemzetközi politikában a súlyos zavarokat kezelni lehessen, egyetértést kell kialakítani a baj természetét illetően. Amíg nem értjük meg, hogy mi a baj, és nem alakítunk ki egyetértést, addig nem tudunk közös megoldást találni.
Azt mondta: az Európában lévő bajok oka „magyar nézőpontból" a világ hatalmi rendszerének megváltozása. Ez a folyamat nem elkezdődik, hanem „benne vagyunk". Ezt mi magyarul úgy hívjuk, hogy „lezárult a liberális világrend korszaka a nyugati világban" – jegyezte meg.
A nemzetközi politikát a liberális világrend idejében az államokkal vetekedő súllyal és erővel befolyásolták a nemzetközi intézmények és NGO-k. Ennek a nemzetközi politikának az aranykora volt a liberális világrend. Mi, állami vezetők, ezt úgy éltük meg, hogy folyamatosan egyre csökkent az autoritásunk és a szuverenitásunk a saját országainkkal összefüggő nemzetközi ügyekben. Az Európai Unión belül pedig szinte kizárólagos pozícióban voltak azok az országok és szellemi irányzatok, amelyek minél teljesebb föderalista Európai Unióban gondolkodtak.
Most elkezdődött a nemzetek Európájában gondolkodó patrióta államok és eszmék korszaka – jelentett ki.
Megjegyezte: még egyszerre vannak jelen, talán még a régi rend eszméit képviselők vannak többségben, de az erőviszonyok folyamatosan kiegyenlítődnek.
Orbán Viktor: nekünk az EU erősítése az érdekünk, nemzeti szuverenista alapon
Nem érdekünk Európa, az Európai Unió meggyengítése, végképp nem érdekünk annak széthullása; nekünk az EU megtartása, erősítése az érdekünk, nemzeti szuverenista alapon – jelentette ki a magyar miniszterelnök.
Köszöntőjében Orbán Viktor elmondta, az Egyesült Államok új elnöke felborította a bejáratott transzatlanti viszonyt.
Mi, magyarok, örülünk annak, hogy megjelent egy olyan nemzetközi erő, amelynek nem szimpatikus az egyre föderalizáltabb Európai Unió. De nem szeretnénk, ha ezek a viták oda vezetnének, hogy a transzatlanti együttműködés biztonsági lába megrendülne, és azt sem szeretnénk, ha az Európában ma uralkodó zűrzavar Európa meggyengüléséhez vezetne – jelezte.
Hozzátette: azt szeretnénk, hogy Európában gyengüljenek a föderációs törekvések, és megerősödjenek a kölcsönös gazdasági előnyökön nyugvó megállapodások.
Szükségünk van a közös piacra, a négy szabadság elvére, de nincs szükségünk „ever closer unionra" – szögezte le Orbán Viktor.
Elmondta azt is, hogy az EU-nak szüksége van a Nyugat-Balkánra, amely új erőforrást jelent.
Az energiaszuverenitásra kitérve, a kormányfő kiemelte: a KGST idejében kiépült kelet-nyugati infrastrukturális összeköttetés mellett létre kell jönnie az észak-déli összeköttetésnek is.
Orbán Viktor: új európai biztonsági rendszerre van szükség
Új európai biztonsági rendszer kialakítását, fegyverkorlátozási megállapodások megkötését sürgette a miniszterelnök. Orbán Viktor azt mondta, e két feltétel teljesülése után lehet arról tárgyalni, mi legyen Ukrajnával, „ez a magyar logika".
A kormányfő az ukrajnai háborúval kapcsolatban azt mondta, az európai országok többsége azt mondja, hogy a háborút Ukrajnának meg kell nyernie a frontvonalokon, és az EU-nak úgy kell tekintenie erre a háborúra, mint sajátjára.
Magyarország álláspontja az, hogy a háborúnak nincs megoldása a frontvonalon, ez a stratégia téves, akkor is, ha ezt a nagy európai országok vezetői hirdetik – mondta.
Orbán Viktor úgy folytatta, Európának arra kell törekednie, hogy új biztonsági rendszert hozzon létre, és egy nagy nemzetközi megállapodásnak nem is Ukrajnáról kellene szólnia. Egy nagy összeurópai – Oroszországot is magába foglaló – megállapodásnak egy új európai biztonsági rendszerről kell szólnia, amely biztonságot ad a rendszerben résztvevő minden országnak – fogalmazott, hozzátéve, ez a következő évtizedek békéjének záloga.
Orbán Viktor: az Európai Unió bővítési perspektívája beszűkült
Orbán Viktor kifejtette, a nyugat-balkáni országok tagsági perspektívája ma szűkebb, mint bármikor korábban volt, és az orosz-ukrán háború folytatása folyamatosan szűkíti ezt a perspektívát.
A kormányfő ugyanakkor arra biztatta az érintett országokat, ne adják fel az európai ambícióikat, de miután nem lehet tudni, milyen hosszú időt kell még az Európai Unión kívül tölteniük – és a háborútól függően ez lehet nagyon-nagyon hosszú idő is –, fontolják meg, hogy készüljenek saját nemzeti fejlődési stratégiákkal is, amelynek kiindulópontja az, hogy ezen országok nem tagjai az Európai Uniónak.
A miniszterelnök kiemelte: „ha a tagság bekopogtat", akkor Magyarország támogatására számíthatnak, „ha a tagság nem kopogtat be" és az országoknak nemzeti fejlesztési stratégiákat kell folytatniuk, akkor úgy, mint eddig, Magyarországra, a magyar gazdaságra, a magyar kormányra és személy szerint rá is számíthatnak.
Orbán Viktor: olcsó energia kell, másodlagos, hogy az orosz, vagy sem
Orbán Viktor értékelése szerint nagyon súlyos gazdasági válság fenyegeti Európát, ami az energia felől érkezik.
Hozzátette, az európai gazdaság háromszor-négyszer magasabb energiaárakkal működik, mint a riválisok, Kína és az Egyesült Államok gazdasága, így a termelés költsége is magasabb.
A Draghi-jelentés megállapításával egyetértve azt mondta, ha Európa nagyon rövid időn belül nem tesz gyors energiaár-csökkentést eredményező lépéseket, akkor az európai gazdaság a legsúlyosabb válsággal néz majd szembe.
A miniszterelnök elmondta, Magyarország még jól tartja magát, "de mi sem tudjuk tartani magunkat a végtelenségig ilyen energiaárak mellett".
"Olcsó energia kell. Az, hogy az energia orosz-e vagy sem, az a magyar agy szempontjából másodlagos" – fogalmazott, hozzátéve, olyan energiaárak kellenek, amelyek megmentik a magyar és az európai gazdaságot, és nem engedik, hogy az energiaintenzív ipari ágazatok tönkremenjenek.