Amíg ötvenezren a Hősök terén álltak ki a gyerekek védelmében, Orbán Viktor posztolt az évértékelőről

HírKlikk 2024. február 17. 05:49 2024. feb. 17. 05:49

Annyit írt, készülünk.

Kiállás a gyerekekért, az áldozatokért, az egészséges társadalomért – ezzel a címmel hirdettek demonstrációt Magyarország legismertebb youtuberei péntek estére a Hősök terére, ahol Gulyás Márton elmondása szerint mintegy 50 ezren vettek részt.

A tüntetést a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének adott kegyelem váltotta ki, amely rávilágított a hazai gyermekvédelem áldatlan állapotára.

Az eset miatt lemondott Novák Katalin államfő, Varga Judit, akkori igazságügyi miniszter pénteken hivatalosan is bejelentette visszavonulását a közélettől, így lekerült a neve a parlamenti képviselők listájáról, és még aznap Balog Zoltán református püspök is lemondott második körben.

Orbán Viktor akkor posztolt, amikor tüntetés kellős közepén jártak. Annyit írt, készülünk.

Az évértékelőre a mai napon, délután 14.30 perckor kerül sor. Tóth Bertalan az MSZP frakcióvezetője a KlikkTV Mélyvíz című műsorában úgy fogalmazott:

„Azzal, hogy a miniszterelnök nem kommunikál, a saját rendszerük sem tud mit tenni.”

Elmondta, olyan információk érkeztek ellenzéki településekről, ahol most például költségvetésről tárgyalnak vagy közgyűlések voltak, hogy a fideszes képviselők nem szólnak egy árva szót sem. „Nincs interpelláció, nincs kérdés, nem vitatják a költségvetést, nem szólnak semmit, Facebookjukra nem tesznek ki semmit. Nem kapnak itinert és ezért kíváncsi mindenki, hogy az évértékelőn mit fog mondani a miniszterelnök. Az embereket semmi más nem fogja érdekelni, csak ez az ügy.”

Tóth Bertalan szerint, ha Orbán Viktor a legnézettebb évértékelőjén beszél az ügyről és humorral tereli, az minősíti a miniszterelnököt, ha letudja azzal, hogy Novák Katalin és Varga Judit lemondott, és ő erről nem tudott, akkor ezt nem fogja elhinni senki.

Forrás: Hírklikk