Egy Nobel-díj sorsa
Több helyen olvastam, hogy 2026. január 15-én az Amerikai Egyesült Államok elnöke a Fehér Házban fogadta María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezetőt, a Nobel-békedíj tavalyi kitüntetettjét, aki szavai szerint felajánlotta a kitüntetését az amerikai elnöknek.
Bevallom, korábban nem sokat foglalkoztam Machado asszony politikai tevékenységével és esetleges kitüntetésével, bízva abban, hogy az öttagú Nobel-békedíj Bizottság a magas elismerést biztosan az arra érdemes személynek ítéli. Az sem érdekelt igazán, hogy az USA elnöke folyamatosan harsányan követelte magának ezt az oklevelet, de a bölcs skandináv döntéshozókat természetesen nem befolyásolta Trump nyomulása.
Számomra onnan vált érdekessé a történet, amikor Machado asszony – hazája érdekeit szem előtt tartva – felajánlotta a kitüntetését az amerikai elnöknek, mondván: Donald Trump sokat tett Venezuela szabadságáért. Furcsa volt ez a nagyvonalú gesztus, a sárga hajú (és viselkedés-zavaros) elnök egyáltalán nem szolgálta meg ezt az elegáns politikai cselekedetet. Meglepődtem, de azzal vigasztaltam magam, hogy Venezuelának szüksége van Trump szimpátiájára, és Machado asszony ezért beáldozta a Nobel-békedíját.
Ezután szakadt el nálam a cérna. Trump neoimperialista politikáját – azt persze soha el nem fogadva – érteni véltem, nevezetesen azt, hogy miért is kell neki Kanada, Grönland, és miért akarja felügyelni a Panama-csatornát. Igen, a MAGA-doktrínából (Make America Great Again) az is következik, hogy az USA terjeszkedni akar, és ez vezethető le a Monroe-elv újraélesztésből is: „„Amerika az amerikaiaké” (természetesen Latin Amerika is /!/) Egyszerűbben: semmi nem számít, csak az amerikai érdek! Nem igazán megnyugtató ez a hozzáállás, főként akkor nem, ha ezt a világ legerősebb hatalmánál tapasztaljuk, de sajnos napjainkban ez a realitás.
A venezuelai kitüntetett tehát felajánlotta a kitüntetését az USA elnökének, aki ezt át is vette tőle. Trump elfogadta az ajándékot, és a Fehér Ház tájékoztatása szerint meg is tartja: „Maria odaajándékozta nekem a Nobel-békedíját a munkáért, amit végeztem. Micsoda gesztusa a kölcsönös tiszteletnek. Köszönöm, Maria!” (Korábban nem volt ilyen megértő és szívélyes Machadoval kapcsolatban: „nagyon kemény lenne a számára vezetővé válni, mert nem rendelkezik támogatással, illetve elismeréssel az országon belül”.) A közös fényképen persze mindketten mosolyognak, és a bekeretezett Nobel-békedíj már Trump kezében van. Az USA elnöke elérte célját, visszataszító agresszivitásával végül is megszerezte azt, amit megkívánt.
És innentől dermesztő a perspektíva. Mit várhatunk egy olyan embertől, aki személyes vágyainak teljesülése érdekében addig duzzog és erőszakoskodik, míg egy joggal kitüntetett (elismert) asszonytól elfogadja és átveszi a világ egyik legjelentősebb díját. Az a Trump lett így megajándékozott „Nobel-békedíjas”, aki napjainkban háborúval fenyegeti Iránt, Kolumbiát és Kubát, Grönlandról már nem is beszélve. (Kanada is ismét sorra kerülhet.)
Legyünk optimisták! Idén is ülésezik a Nobel-békedíj Bizottság. Joggal feltételezem, hogy Trump nem kerül előterjesztésre, hiszen már – ha elorozott módon is, de – szerzett magának Nobel-békedíjat. (Machado asszony nem fog másodszor ebben a díjban részesülni, mert félő lenne, hogy azt is elajándékozza valakinek.)
Ebben a felforgatott világban persze az is előfordulhat, hogy ebben az évben egy elkötelezett közép-kelet-európai békeharcosra – Trump barátjára – esik majd a választás, és a rá vonatkozó felterjesztést fogják támogatni az oslói zsűritagok. Látva Trump sztoriját, semmi nem kizárt. Kertész, Krasznahorkai, Karikó Katalin és Krausz Ferenc szakmai elismerése után végre lehetne egy Nobel-békedíjasunk is. És nyugalom, nagyon jó helyre kerülne, mivel a jövendő – abszolút békepárti – magyar díjazott biztosan senkinek nem fogja elajándékozni díszes oklevelét!
