Amiről Vitézy Dávid nem beszélt a Magyar Nemzetnek

Föld S. Péter 2020. augusztus 4. 09:23 2020. aug. 4. 09:23

Interjút adott a Magyar Nemzetnek Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) igazgatója. A téma természetesen a főváros közlekedése volt, közelebbről az 5-ös metró kialakításának következő lépései, a Déli és Nyugati Pályaudvar alatt áthaladó alagút, a 3-as metró klimatizálása, a budai fonódó villamos új szakasza, valamint az Újbuda lakott övezetén áthaladó, tervezett Déli körvasút. Vitézy kicsit demszkyzett és karácsonyozott, de tényleg csak annyira, ami egy Magyar Nemzetnek adott interjúban elvárható.

A tervezett Déli Körvasút kapcsán a BFK vezérigazgatója több részletről nem tájékoztatta a Magyar Nemzet olvasóit. Nem mondta el nekik, az őt interjúvoló sajtómunkás pedig nem kérdezett rá, hogy a tervezett fejlesztés lakott területen nem csak az elővárosi személyforgalmat foglalná magában, hanem – amiről az illetékesek kevesebbet beszélnek – elsősorban nagy fokú teherforgalmat is. Ezért kell a jelenleg két sínpárt három, illetve helyenként négy sínpárrá bővíteni, és ezért kell hivatalosan 200, a gyakorlatban pedig több mint ezer fát kivágni. (A különbözet úgy jön ki, hogy a tervezet a vasúti töltésen lévő fákkal nem számol, csak azt a 200-at veszi számításba, amelyek a töltés mentén lévő sétányon találhatók.)

Nem mondta el Vitézy azt sem, hogy a tervezett beruházás az érintett – több tízezer emberről van szó – lakosság heves tiltakozását váltotta ki. Igaz, ígéretet kaptak arra, hogy az építés során, a legkorszerűbb zaj- és rezgéscsökkentőket alkalmazzák, a kivágottak helyére újakat ültetnek, az ingatlanok állagában bekövetkező esetleges károkért pedig kompenzálják a tulajdonosokat.

Azt sem mondta el Vitézy Dávid, hogy az építkezés – jelen ismereteink szerint – mintegy hat évig tartana, s ez idő alatt a környéken lakók zajban és porban  volnának kénytelenek élni, miközben ingatlanjaik ma még ismeretlen mértékű károsodást és ezzel együtt, értékcsökkenést szenvednének.

Így azután a Magyar Nemzet olvasói azt sem tudhatták meg az interjúból, hogy a Déli körvasút ellen a környék lakói minden lehetséges módon tiltakoznak, a Pest Megyei Kormányhivatal által kiadott környezetvédelmi engedélyt pedig jogi úton is megtámadták. (A per első tárgyalása szeptember első napjaiban lesz.) Ugyancsak kimaradt az interjúból, hogy Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője a helyi képviselőjük közbenjárásra, néhány héttel ezelőtt, helyi lakosok egy csoportjával végigsétált az érintett területen, majd ezt követően, sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, hogy az ügyben minden hozzáférhető hatástanulmányt igyekszik beszerezni, minden érintettel tárgyal és úgy általában, felkarolja a zöld területeikért aggódó újbudaiak érdekeit..

Vitézy Dávid mindezt nem említette a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Pedig, a Déli körvasútként elhíresült projekt jelen formájában az Újbudán lakók számára nem könnyebbséget, hanem épp ellenkezőleg, életük ellehetetlenítését jelenti. Miközben volna arra lehetőség, hogy a sokszorosára növelendő teherforgalmat a lakott területektől távolabb – például az egykor már képbe került, ám máig ismeretlen okokból elvetett V0-ás projekt megvalósításával – vezessék.