Amit Orbán csinált, az inkább lehangoló, semmint ijesztő

Ivan Krasztev a Le Figaronak nyilatkozva úgy gondolja, hogy amit Orbán Viktor csinált a különleges felhatalmazással a válság idején, az inkább lehangoló, semmint ijesztő. Egyáltalán nem lett volna szükséges, hogy karanténba küldje a törvényhozást, hiszen a kétharmadnak köszönhetően már előtte is teljhatalmat élvezett – írja az interjút szemléző Népszava.

A neves bolgár politológus szerint, azt nem lehet állítani, hogy Orbán államcsínyt szított volna. Sokkal inkább megmutatta Brüsszelnek, hogy teljesen büntetlenül szegheti meg az európai jogot. Félt attól, hogy az ellenzék rábólint a Covid-19 ellen hozott intézkedésekre, hiszen a rendszere arra épül, hogy állandó ütközés legyen a népről gondoskodó kormány, illetve az ellenségekből és árulókból álló ellenoldal között. Ezért ragaszkodott ahhoz, hogy a különleges jogkör meghatározatlan időre szóljon. Ily módon ugyanis elérte, hogy az ellenzéki erők semmiképpen se támogathassák azt.

Krasztev nem gondolja, hogy a magyar modell átültethető volna a németeknél és a franciáknál. Viszont azt nagyon is elképzelhetőnek tartja, hogy a gazdasági válság folytán, lengyel mintára átterjed Európára a politikai megosztottság, ami kihat a független intézményekre, a sajtóra, a bíróságokra és a központi bankokra, valamint az őket övező bizalomra. A paradoxont abban látja, hogy nagyon sok magyar, lengyel és cseh kifejezetten támogatja a demokráciát, ugyanakkor a térségben tovább tart az illiberális fordulat. És nem lehet véletlennek tekinteni a populisták választási sikereit.

Az ok az, hogy megosztott társadalmakban az emberek sokszor a pártos ösztöneiket követik és nem a demokratikus meggyőződésüket. Ennél fogva, immár nem a polgárok, hanem a rajongók köztársaságáról kell beszélni. Itt már mindent felülír a saját párt iránti hűség, a hívek már nem képesek bírálni a hiányosságokat, korrekciót követelni a választott vezetőtől. Ilyen helyzetben, minden vereség igazságtalansággal, minden kritika árulással ér fel. Hiába vannak a populisták hatalmon, akkor is úgy állítják be magukat, hogy ők az üldözött kisebbség. Arról álmodnak, hogy áldozatnak tekintsék őket, ugyanakkor felhatalmazást kapjanak, hogy úgy cselekedjenek, mint a „gonoszok”. Ezért kell félni attól, milyenek lesznek a demokráciák a fertőzés után, ideértve a választások megkérdőjelezését és az egyetértés hiányát – noha igencsak nagy szükség volna a konszenzusra bizonyos társadalmi célok ügyében.