Amit szeptemberben összehordtak (a hiperaktív Orbántól az előválasztásokon keresztül a negyedik hullámig)

Hiperaktív kormányfő

Ha valaki megnézi a miniszterelnök honlapját, akkor könnyedén ellenőrizheti azt az állítást, miszerint Orbán Viktor szeptemberben minden téren magához ragadta a kezdeményezést. Tucatnyi beszéd, nyilatkozat, nemzetközi találkozók sora, interjúk és saját jegyzésű írások tették egyértelművé, hogy egyetlen pillanatra sem engedi ki a keze közül az ország irányítását szolgáló gyeplőt. Ennyiféle szereplése között nem könnyű megtalálni azt a rendezőelvet, ami a sokféle fellépést koordinálja, mert mintha nemcsak jelen kívánna lenni mindenütt, de valamennyi alkalommal történelmi jelentőségű nyomot is szeretne maga után hagyni. Semmi kétség, Orbán már kampányüzemmódban él, és megnyilvánulásainak többsége nem több, de nem is kevesebb, mint a következő választásokat közvetlenül megelőző időszak üzeneteinek sulykolása. Egyfelől osztogat és jutalmaz, másfelől pedig újra meg újra kijelöli az aktuális ellenséget. Néha többet is, ezért a lehetséges ellenfelek egy kalap alá terelése is heroikus erőfeszítéseket igényel. (Szerencséjére e küzdelemben kezdenek mellé felnőni néhányan: a kül-, a család- és az igazságügyi minisztere mellett, még a T. Ház elnöke is bármikor képes megismételni a kormányfő mondanivalóit – olykor szinte szó szerint is.)

Bővebben olvashat erről itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt.

Biztató és aggasztó gazdasági folyamatok

A szeptemberben megjelent adatok szerint a hazai gazdaság kiheverte a járvány okozta sokkot, és jelenlegi teljesítménye már azért is mutatható páratlanul magasnak, mert a szintén páratlanul mélyről induló bázisszámokat ilyenkor már nem szokás emlegetni. A kormányt képviselők ezért is engedhetik meg maguknak, hogy e sikerre tekintettel, hetente ígérjenek meg újabb s újabb kedvezményeket, jelöljenek ki megjutalmazandó és/vagy kárpótlásra érdemes nagycsoportokat. S az sem ritkaság, amikor a pusztán beígért ígéretekről másnap már, mint teljesített adományokról beszélnek. Tagadhatatlan, hogy hazánk lakosságának egyáltalán nem elhanyagolható hányada – akár milliók is – érezhették meg mostanában a nagymértékű jövedelem-kiáramlás áldásos hatásait. Nem beszélve arról a legszűkebb nagyvállalkozói csoportról, akiknek a folyamatos, különleges és rendkívüli finanszírozása még a válság legmélyebb hónapjaiban töretlenül folytatódott. E mostani kedvezőbb klíma idején is még erőteljesebben igyekezett a kormány a lehető legváltozatosabb eszközökkel és területeken tovább erősíteni az amúgy is kedvező helyzetüket. Olyannyira, hogy mindezen lépéseket egyre többen egy későbbi időszakra, egy esetleges választási vereség utáni időkre történő bebetonozásuknak tekintik.

Bővebben olvashat erről itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt.

Más szemszögből nézve, e sikergazdaságnak akad néhány, fölöttébb aggasztó vonása is. Egyrészt a kormányzati értékelésekben nem nagyon kerül elő például az, hogy az infláció egyre magasabb szintekre kúszik fel, és nem is látni gyors reményt arra, hogy egyhamar visszahúzódna. Fix jövedelmekből, bérből élők, alkalmazotti rétegek és nyugdíjasok százezrei/milliói a megmondhatói annak, hogy a növekedési sikerek árnyékában a fogyasztói árakban tapasztalható emelkedések hatásairól el lehet-e teljesen feledkezni. Másrészt az sem nagyon világos, hogy ha ilyen jól alakulnak a folyamatok, akkor miért kellett e szeptember folyamán az országnak megint további hatalmas kölcsönökkel megtoldania az eladósodását. Különösen gond ez akkor, amikor e kölcsönök felhasználását számos olyan politikai elkötelezettség terheli meg, amelyek összefüggései és következményei tisztázatlanok és érzékelhető szándékkal homályban tartottak.
Bővebben olvashat erről itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt.

Ellenzéki versenyfutások előfutamai

Az említett problémák össztársadalmi jelentőségűvé tételéért némi segítséget nyújthattak volna a szeptemberben egymással csatározó ellenzéki kormányfő-jelöltek, de az a benyomásunk, hogy e mostani vitafázisban az elsőrendűen hatalmi/politikai kérdések talán jobban érdekelték őket. Mindez talán még meg is magyarázható, hiszen az előválasztással bevezetett újfajta politikai részvételi dimenziót nekik is most kell kitanulniuk – miként a választani igyekvő százezreknek is. Korai lenne még végleges véleményt formálni, de annyit még e szeptember végi, köztes időben is megállapíthatunk, hogy a Fidesszel szemben majdan egyetlen jelöltet kitermelő előválasztás első szakasza sokkal nagyobb támogatást, figyelmet és azonosulási lehetőségeket teremtett annál, mint amire előzetesen lehetett számítani. Ilyenformán lesz mire támaszkodniuk a későbbiekben akkor, amikor már a kormányképesség felmutatása lesz az elsőrendű kihívásuk.

Bővebben olvashat erről itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt.

S még egy fontos körülményre érdemes egy mondatnyi figyelmet fordítani. Sokáig úgy tűnhetett, mintha az előválasztás elsőrendűen fővárosi/nagyvárosi érdeklődést válthatna csak ki, ám kiderült, hogy vidéken és számos egyéni választási körzetben is képes lett ez a forma szokatlanul nagy választói tömegek megmozdítására.

Reflektorfényben

Magyarország viszonylag ritkán szokta kivívni a nemzetközi közvélemény érdeklődését. A mostani szeptemberben többször is kísértett a nemzetközi érdeklődés, hol csak egy-két napra, hol hosszabb időre. Nem mindig pozitív értelemben. Kezdődött azzal, hogy a magyar labdarúgó válogatott az őszi vébé-selejtezőin többnyire szánalmas, időnként nevetséges teljesítménnyel állt elő, ám ez még nem keltett volna feltűnést. Annál inkább az a fajta szurkolói viselkedés, amelynek már korábban is akadtak kellemetlen következményei, és a hazai sportvezetők többségének sem nagyon akaródzik megérteni, hogy az itthon természetesként eltűrt gesztusoknak a külvilágban egészen másféle visszhangja támad. Ráadásul vezető hazai politikusok ez ügyben felvették a régi kabaréból jól ismert: „nyomják Krahácsot” attitűdöt, amivel semmit sem segítettek hazánk külső megítélésén, hanem inkább a magánjellegű bunkóságok nagypolitikai szintre emelkedéséhez járultak hozzá. Talán a véletlen hozta így, de a legjobbkor érkezett az eucharisztikus kongresszus, amelynek záró epizódjaként a pápai látogatás eseménye és híre pillanatokon belül feledtette el a nemrég történt malőr rossz hatásait. Legalábbis, mi szerettük volna ezt így érteni.

Bővebben olvashat erről itt, itt, itt, itt, itt és itt.

A harmadik – nemzetközi visszhangokat kiváltó – szeptemberi esemény a vadászati világkiállítás lenne, amelyről e krónika megírásakor még nem mondhatunk véleményt, hiszen csak a kezdetén tart. Itthoni fogadtatása mindenesetre eléggé vegyes érzelmekkel teli, egyfelől azért, mert nem nagyon sikerült a többséggel elfogadtatni ama irdatlanul nagy összeg értelmes felhasználását, amibe ez a mutatvány/rendezvény kerül. Másfelől meg az okoz zavart, hogy a szeptemberi járványadatok olyan lappangó, de nehezen csillapodó tendenciákra utalnak, amelyeknek megítélése körül szokatlanul nagy zűrzavar tapasztalható. E zavarodottság keretei között a többség nem tud felhőtlenül örülni egy olyan rendezvénynek, ami önmagában is rizikófaktor.

Bővebben olvashat erről itt és itt.

És akkor a vírusról, járványról, oltásokról

Lassan több mint másfél évnyi tapasztalatunk van arról, hogy ezt a járványt miért nehéz beépítenünk az életünkbe. Először is azért, mert az első hullám után sem várta senki a másodikat, és a második után sem gondoltuk, hogy majd a harmadiknak lesznek a legdurvább következményei. Ehhez képest, itt van a nyakunkon már a negyedik is, és a szeptemberi adatok mindegyike lassan, de felfelé kúszó trendet mutat. Miközben a magyar lakosság nagyobbik felét már beoltották, ám még mindig milliók védtelenek. Ilyen körülmények között nem lehetséges az egész országra kötelező megszorításokat újra bevezetni, de az meg a legkevésbé sem megnyugtató, hogy e negyedik hullám következményeit elvileg még sok százezernyien, netán milliónyian fogják viselni, mert kénytelenek lesznek. A kormányzati hozzáállás a tavaszi aktivitáshoz képest radikálisan megváltozott, úgy tűnik, mintha beérnék ezúttal a személyes felelősségre való állandó figyelemfelhívással. Magyarán, propagandával. Ráadásul a nemzetközi tapasztalatok is vegyes jellegűek, akadnak a szomszédaink között olyan országok is, ahol éppen ez idő tájt a legsúlyosabb a helyzet, viszont arra is van példa, hogy sikeresen túlestek a veszélyeken.

Bővebben olvashat erről itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt.

Szeptember végén legfeljebb annyit mondhatunk: itt van a nyakunkon a negyedik hullám, amely láthatóan enyhébb lefolyású, mint amilyenek az előzők voltak, s nagy valószínűséggel mindez a beoltottság szintjének is köszönhető. A be nem oltottak nagy számára, az időközben szabadjára engedett tömegrendezvényekre, valamit az ország normál üzemmódra történt visszaállására tekintettel, azonban azt nem állíthatjuk, hogy Magyarország készen áll a negyedik hullám eredményes kivédésére. Lehet, hogy így alakul, lehet, hogy nem. 

Végül

A tavalyi szeptemberhez képest most minden arra vall, hogy az élet visszatért a 2020 előtti „normál” kerékvágásába. Az a baj, hogy az a „normál állapot” már önmagában is nehezen feldolgozható ellentmondások tömegével volt túlterhelve. Ezek többségét a járvány másfél éve egyáltalán nem szüntette meg, legfeljebb félretolta, és azóta sem volt módunkban azok megértésére és/vagy megoldására kellő erőfeszítést fordítanunk. 

Most már visszatérhetnénk talán, de időközben megkezdődött a kampány, amiről már három évtizede jól tudhatjuk, hogy ez az az időszak, amikor hazánkból a józan ész tartósan szabadságra menekül. Mindenesetre a kormány a hónap legutolsó napjaiban meghosszabbította a rendkívüli állapotot, egészen januárig – egyelőre. 

Tehát akad egy biztos pont az életünkben: a rendkívüli állapot…

Bővebben olvashat erről itt, itt, itt és itt.