Orbán, a nagy varázsló – túl sokba kerül nekünk

Nincs választási költségvetés! – hangoztatják a kormányoldalon. Persze hogy nincs, mert már semmilyen költségvetés sincs. Legalábbis olyan értelemben nincs, mint amelynek a kereteihez, egyenlegének mértékéhez tartaniuk kellene magukat a döntéshozóknak. Az előrehozott költségvetés-készítés óta a kabinet utólagos döntéseivel mindig is felülírta a parlament által elfogadott számokat. Csupán egyetlen dologra figyelt, az uniós elszámolás szerinti hiány mértékére. Hogy tudnillik az ne lépje túl a bruttó hazai termék három százalékát, különben jön a brüsszeli pénzmegvonás. 

Most azonban erre nem kell ügyelnie, és szándékában sem áll, szabadon garázdálkodik a költségvetésbe fizetett pénzeinkkel, és tovább… Tovább, amennyiben hitelfelvételeivel a jövőbeli jövedelmeinkre is rátelepszik. A pénzszórásban érintettek köre minden korábbinál szélesebb. 

Mekkora körről van szó?

Ide tartoznak momentán (momentán, mert holnap még tovább tágulhat a megudvaroltak száma):

• az öregségi nyugdíjjal rendelkezők és a nyugdíjemeléshez kapcsolt járandóságból élők (rokkantak, megváltozott munkaképességűek), kb. 2.515 ezer fő;
• a 25 év alatt foglalkoztatottak 280 ezres serege;
• a fegyveres testületeknél és a rendvédelemnél felesküdött hivatásosok 75 ezer főre tehető alkalmazottai;
• a 2021. évi személyi jövedelemadó visszaigénylésére jogosultak 1,9 millió főre vélelmezett tábora;
• a hitelmoratóriumot továbbra is igénybe vevők hozzávetőleg 800 ezer fős csoportja (igaz, az ő kedvezményüket nem a költségvetés adja, de a kormány döntött róluk – a bankok fejfájásának számlájára).

Ez összesen 5,5 millió választópolgár. Jó, vannak közöttük átfedések, mert például a fegyveres testületeknél dolgozók, vagy a nyugdíjasok is benne lehetnek a hiteltörlesztési moratórium pillanatnyi kegyelmi állapotában stb. De valószínű nem tévedünk nagyot, ha 4 millió körülire becsüljük azoknak a honfitársainknak a számát, akik valamilyen formában részesülnek a kormány pánikrohamának áldásából, a pénzesőből. (A feltételezett kör a választásra jogosultak majdnem felét teszi ki.)

Miért, mire számíthatnak?

• A nyugdíjasok még az idén további visszamenőleges nyugdíjemelésre (mert eddig csak a 0,6 százalékos korrekciót kapták meg, de a nagyobb infláció miatt még minimum egy százalékra számíthatnak). Ezen túlmenően, megkapják a növekedési többlethez kapcsolt nyugdíjprémiumot is. Amennyiben a Varga Mihály által legutóbb becsült hét százalékos GDP-emelkedés teljesül, akkor a 80 ezer forint feletti nyugdíjjal rendelkezők (ők vannak többségben), fejenként 70 ezer forinttal gyarapodnak karácsony előtt. 
• A nyugdíjasok a következő évben két heti plusz nyugellátásban részesülnek (a 13. havi nyugdíj felének visszaadásával). De Orbán Viktor – mint a minap megtudtuk tőle – küzdeni fog azért, hogy ennél nagyobb részt kapjanak vissza az érintettek, a harmadik és a negyedik hetit is fizessék ki nekik. (Az első két hét benne volt a 2022. évi költségvetésben, a többi azonban nem, Orbán szabad ötlete volt.) Költségvetési vonzata – ha sikerül a kormányfőnek ezt a csatát is megvívnia, kb. 320 milliárd forint. 
• A 25 év alatti foglalkoztatottak – bárhonnan is származzék a jövedelmük – az átlagbér személyi jövedelemadó tartalmáig mentesülnek 2022-ben a személyi jövedelemadó megfizetésének kötelezettsége alól. (A 2022. évi költségvetés erről rendelkezett, a forráskiesést 140 milliárd forintra becsülték.)
• A családos munkavállalók, egyéni vállalkozók, mezőgazdasági őstermelők, ingatlanokat bérbeadók, átalányadót vagy ekhot fizetők 2022 elején visszakapják 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat, ha a 2021-es GDP-növekedés eléri az 5,5 százalékot. El fogja érni. A kormány becslése szerint ez a világviszonylatban is egyedülálló ötlet 600 milliárdba fog kerülni (összehasonlításképpen: a rend- és közbiztonság fenntartására szánnak ennyit 2022-ben, vagy a kormány kedvencei – a hitélet, a sport és a műsorszórás – kapnak összesen ekkora apanázst; azaz az összeg horrorisztikusan nagy).
• A fegyverpénz kifizetését 2023-ról hozták előre – az érintettek hat havi bért fognak kapni, ami kb. 178 milliárd forintos kiadást eredményez a költségvetésben (értelemszerűen ez sem képezte a jövő évi költségvetés részét). 

Mindezek összesen 2022-re 1238 milliárd forintot tesznek ki, amiből csak 300 milliárd szerepelt a jövő évi büdzsében. (A nyugdíjasok 2021-ben 440 milliárd forintos többletforrásban részesültek.) Az igazság kedvéért mindehhez hozzá kell tennünk, hogy a jelzett kiáramlott jövedelmek feltételezhetően nagyobb része a fogyasztáson keresztül bevételt is hoz a költségvetésnek, vagyis nettóban kisebb összegről lesz szó.

De még nincs vége!

Egyfelől még nem tudjuk, hogy mekkora többletkeresletet generál a hitelmoratórium 2022. június végéig történő meghosszabbítása. Csak azt, hogy fejenként kb. 40-60 ezer forintot kapnak vissza azok, akiknek folyószámlán és hitelkártyán lévő adósságuk kamatát – a kormány visszamenőleges hatállyal – leszállíttatta. (Az utólagos kamatvágás csak a moratóriumban résztvevőkre vonatkozik, a rendesen törlesztőknek nem jár ez a jutalomfalatocska.) Becslések szerint 500 ezer főnek volt ilyen típusú hitele, és a bankoknak ez 20-30 milliárd forintos pluszkiadást jelent (lehet persze, hogy később ezt is mi fizetjük majd meg). 

Másfelől a kormány – a levélbeli népszavazás eredményére hivatkozva – támogatja a minimálbér 200 ezer forintra emelését (kb. 20 százalékos többlet), de kilátásba helyezte, hogy a kkv-knak – a bérköltség-emelkedés hatását enyhítendő – kompenzációt ad. Ezt a projektet egyelőre homály fedi. Csak az valószínűsíthető, hogy az emelés elfogadása után a garantált bérminimumnak is nőnie kell, és tulajdonképpen az egész efölötti bérskálának fölfelé kell csúsznia a társadalmi feszültségek éleződésének, az elvándorlás felgyorsulásának elkerülése érdekében. Megjegyezzük, hogy ez a bérnyomás a költségvetésből finanszírozottakra is vonatkozik – s tegyük hozzá újfent – anélkül, hogy a 2022. évi költségvetésben erről egy kanyi szó is lett volna. 

S nem utolsó sorban számítani lehet arra is, amivel – a hiányráta tartása mellett – 2017-2018-ban a kormány már élt: az uniós források beérkezés előtti költségvetésből történő megelőlegezésére. Ismeretes, hogy ez idő szerint függőben van a helyreállítási alap (2500 milliárd forint) projektjének elfogadása, de a kormány többször is hetykén eldicsekedett azzal, nem baj, elleszünk nélküle is, megoldjuk „saját erőnkből”. És megkezdődött a projektek megelőlegezése, akárcsak az unió rendes költségvetési forrásainak (kb. 12 ezer milliárd forint) a leterhelése – noha az unióval még semmi sincs letárgyalva.

És akkor a kérdés: honnan van, honnan lesz minderre forrás?

Részben abból, hogy a 2021-2022-re feltételezettnél várhatóan nagyobb lesz a növekedés és az infláció is. A kettő együtt a számítottnál forintban magasabb GDP értéket ad, vagyis növekszik – ha a drágulás miatt csak látszólagosan is – az elosztható torta. Részben pedig – ezen felül – az eladósodás felpörgetéséből. Noha a múlt év végén még azt nyilatkozták kormányzati oldalról, hogy a tavalyi kb. 6,5 milliárd eurós devizakötvény-kibocsátás elégséges, és ezért 2021-ben már nem kell kilépni a külföldi piacokra. Ez év szeptemberében viszont 4,5 milliárd eurós további kölcsönfelvétel történt – három és félszeresére emelve a forrásbevonás eredeti tervét. Szembemenve azzal a korábban, erősen hangoztatott kormányzati prioritással, miszerint az államadósságon belül le kell szorítani a külföldi valutában történő hitelfelvétel arányát. De hát nem volt mit tenni, ekkora hatalmas költekezési programhoz szükség volt arra a fránya dollár- és euró-kölcsön felvételére is. 

Mert

• az MNB bejelentette, hogy csökkenteni fogja az állampapír-vásárlásait;
• a lakossági államkötvény-eladások – a felszökött inflációnak is köszönhetően – kevésbé dinamizálódnak (a többletjövedelmek nagyobb része fordítódik fogyasztásra);
• az uniós források pedig a belátható (vagy beláthatatlan?) jövőben lebegnek valahol, megszerzésükért olyan döntéseket kellene a kormánynak meghoznia – ha az unió is komolyan veszi elhatározását és elszántságát –, amelyek a NER működési rendszerének lebontását eredményeznék. (Na, ezt azért nem!)

Ha jól értjük a szeptemberben történteket, az Orbán-kormány saját politikai érdekeit követve, visszalökte a magyar gazdaságot az eladósodási pályára, miközben a Kovács Árpád vezette Költségvetési Tanácsnak – ahogy mondani szokták – a szeme sem rebbent, asszisztált a történtekhez. 

2010 után egy évtizeden keresztül úgy tűnt, mintha csak egy szűkebb kör jólétének biztosítása lett volna az a gazdasági vezéreszme, amely minden egyéb megfontolást háttérbe szorított. Mostanában a kormány mintha felfedezte volna magának azon milliókat is, akikről eddig nagyon kevéssé szeretett tudomást venni, így újabb és újabb ígéretekkel igyekszik a kedvükben járni. Ennek során úgy tesz, mintha az ígéretek teljesítése pusztán egyszerű politikai akarat kérdése lenne, mintha a legelemibb gazdasági megfontolásoknak nem lenne jelentőségük. Mintha minden további nélkül keresztül lehetne tekinteni a visszaduzzadt adósság távlatos finanszírozásának kérdésein, a hozzá kapcsolódó, várható kamatemelkedésen, a több ezer milliárd forintra tehető többletkereslet inflációs hatásán, s nyomában az inflációt tartósító inflációs várakozások következményein. Mintha nem lenne releváns, hogy a felvett kölcsönöket mire költik el, kitermelik-e visszafizetésük alapjait, vagy egyszerűen csak elfolynak. 
Mintha az elvileg a nemzet egészéért felelős kormány nem számolna a közösség sorsának jövőjével. Lehet, úgy véli, akinek ez nem tetszik, legfeljebb majd elköltözik, mondjuk Marbellára. Az éppen mögöttünk hagyott szeptember egyik tanulsága szerint tényleg, ez is lehet egy kiút. Egyelőre keveseknek.