Andy Vajna két élete
Akik személyesen ismerték, csak jót mondanak róla. Sikeres filmek készültek a segédletével, és a filmalap vezetőjeként ellent tudott állni a kormányzati nyomásnak, hogy a magyar múltat meghamisító filmek is készüljenek. Akik közel álltak hozzá, azokkal kedves volt és segítőkész. Jó volt annak, akit szeretett.
Nem mindenkit szeretett.
„It is my passion to give back". Ezt mondta Andy Vajna a halála előtti héten a munkatársainak. Vagyis: az volt a szenvedélye, hogy visszaadjon valamit annak az országnak, ahol született. Ez a visszaadás felemásra sikeredett, a címzést ugyanis eltévesztette. Nem az országnak adta vissza, amit kapott, hanem csupán az ország néhány, vezető beosztásban lévő polgárának.
Sajnos, azt is el kell mondanunk, hogy ez a kedves, mindig szivarozó és mosolygó játékmaci időnként átevezett a sötét oldalra. Pedig, mi, magyar adófizetők, igazán mindent megpróbáltunk, hogy a kedvében járjunk. Vettünk neki kaszinókat, olyanokat, amelyekben nem volt online pénztárgép. Nem is kellett, hogy legyen, mindenki tudja, hogy mennyi pénz folyik be egy ilyen kaszinóba, minek azt ellenőrizni.
Vettünk neki éttermet is. Mélyen a zsebünkbe nyúltunk, de nem sajnáltuk, mert a magyar ember jobb szeret adni, mint kapni.
Amikor TV2-t szeretett volna az Andy, meglett az is. Hitelből lett meg, az Eximbank adott rá kölcsönt. Hatmilliárdot kapott az Andy, hogy megvásárolja a TV2-t. Tudta jól, hogy veszteséges portékát vásárolt, amely vastagon termeli a mínuszokat, de az volt a terv, hogy az Andy majd nyereségessé varázsolja. Ha egyedül nem megy, akkor majd mi, adófizetők, segítünk neki. Vagy az állam, aki persze szintén mi vagyunk, a zsebébe nyúl. A mi zsebünkbe, mert hova máshová is nyúlhatna.
Hirdetéseket adunk az Andy csatornájának, amiből ez a kedves, barátságos játékmaci játszva visszafizeti a milliárdokat.
Ez volt a terv. Az viszont már viszolyogtató, ahogy Andy beleállt a gyűlöletkampányba. Az általa tulajdonolt tévében készítették Magyarország egyik leguszítóbb tévéműsorát, a Tényeknek nevezett híradót. Ez az a műsor, melynek „kvalitásait” még a pártatlansággal és elfogulatlansággal nem vádolható Médiatanács is több alkalommal, pénzbüntetésekkel volt kénytelen jutalmazni.
Valahogy nem fér össze a mindig mosolygós, másokhoz kedves és segítőkész mackó imázsával az, hogy részt vállalt egy ország közéletének a megmérgezésében. Hogy miközben filmkészítőként ellenállt a kísértésnek, az egyik legnagyobb kereskedelmi tévé tulajdonosaként felvállalta a személyiségétől távol álló gyűlölködés propagálását.
Lehet, hogy ez volt az ára annak, hogy megszedhesse magát a kaszinókból, és kedvére való filmeket készíthessen? Ha így van, ez volt Andy Vajna tragédiája: ahhoz, hogy jó lehessen, rossznak kellett lennie.
