Átláthatóság és kiszámíthatóság kellene az elvont ezermilliárd forinthoz

Mi lehet a sorsa ezeknek a milliárdoknak? 

Valóban nagyon sok pénzről van szó. Gémesi György nem véletlenül kérte a gazdaságfejlesztési minisztertől, hogy végre számoljon el a szolidaritási hozzájárulásként elvont milliárdokkal. Ez nem jelenthet gondot, feltehetően precízen könyvelt közpénzekről van szó, csak szándék kérdése az egész. 

Várható, hogy őszinte választ kapunk a szolidaritási adó felhasználásáról?

Abszolút jogos volna az igény, de természetesen ezt nem ígérték. Amikor ezekről az elvonásokról kérdezik a kormányt, mindig azt halljuk: a 2025-ös költségvetésben a szolidaritási hozzájárulásból befolyt összegek egy részét a „Versenyképes járások fejlesztési támogatására" kívánják fordítani. Országosan 65 milliárd forintról van szó, ami nevetségesen kevés ahhoz, hogy abból valamelyik térségben látható eredmény szülessen. A tervek szerint 2026-tól a szolidaritási hozzájárulás összegeit fokozatosan ebbe a programba, illetve a területfejlesztési alapba irányítanák át, amitől – az újabb ígéretek szerint – akkor már pontosabban nyomon követhető lenne a hozzájárulások felhasználása, akár a térségi felzárkóztatást, akár a helyi fejlesztéseket illetően. 

Az idei elvonások listája jó ideje nyilvános, szinte nincs egyetlen olyan érintett település sem, amelyik ne sérelmezte volna a rá kivetett summát…

A kormányzat az idén 360 milliárd forintot von el az önkormányzatoktól szolidaritási hozzájárulás címen. A papíron a közös teherviselést és a területi egyenlőtlenségek enyhítését szolgáló intézkedés ellen korábban számos településvezető, köztük Karácsony Gergely főpolgármester és Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester is szót emelt, sőt, a főváros pert is nyert a Pénzügyminisztériummal szemben a hozzájárulás mértéke miatt. Ettől függetlenül, a február 11-én megjelent miniszteri rendeletben az idén a korábbiaknál is jelentősebb, 89 milliárd forintos szolidaritási hozzájárulás megfizetésére kötelezi a kormányzat a fővárost, ráadásul a budapesti kerületektől további mintegy 74 milliárd forintot vesznek el az idén. Ezzel Budapesten egy lakos körülbelül 100 ezer forintot fizet más települések lakóinak. 

E számok mögött szinte mindenki politikai megfontolásokat sejt…

Alighanem ezért nem mondják meg konkrétan, hogy hova, kinek, mennyit adnak a befolyt adókból. Az utolsó ilyen nyilvános elszámolás valamikor a 20-as évek elején készült, akkor nagyjából kiderült, hogy hova mentek az elvonások, de azóta se közöltek erről semmit bővebben.

Azért háborognak ez érintett városok vezetői, mert a pénzüket elvették, de nem látszanak a fejlesztési eredmények.

Más volna a helyzet, ha az elosztás átláthatóan történne. Mindenki csak találgat. Nem titok, hogy az állam kasszája időnként kiürül, az uniós források berekesztése miatt onnan vesznek el pénzt, ahonnan csak lehet. A kormány valamiért úgy érzi, akkor őrizheti meg az ország szuverenitását, ha folyamatosan konfrontálódik Brüsszellel. Érdekes módon, minden más európai kormány képes az együttműködésre, csak egyedül Magyarország nem. Ennek a politikának a következményeit velünk, az adófizetőkkel fizettetik meg. Azt sem szabad elfelejteni, hogy közeleg a következő választás, ilyenkor egyébként minden kormányzatnál megugranak a „kortes kiadások” – az osztogatáshoz, a politikai szimpátia megszerzéséhez pénzre lesz szükség. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, az a mostani 65 milliárd is ebbe a kasszába vándorol majd. 

Azokhoz a településekhez, járásokhoz, ahol a Fidesz erősíteni szeretné a pozícióit? 

Ha így is volna, azt sem Navracsics Tibor, sem Nagy Márton nem ismerné be. 

A Fidesz-kormányzás másfél évtizedében voltak gazdaságilag sikeres évek. Hová lett az a számonkért ezermilliárd forint?

Valóban volt olyan 8-9 esztendő, amikor szinte számolatlanul kaptuk az uniós támogatásokat, a gazdaság is jól teljesített, de ezekből nem sikerült ledolgozni a területek közötti fejlettség egyenetlenségeit. Ezek a pénzek láthatatlanul elfolytak, lombkorona sétányra, sehová nem néző kilátókra, meg ki tudja kikhez, milyen célokra. Erős a gyanú, hogy – finoman fogalmazva – nem hatékonyan használtuk fel a forrásokat, de ezeket az elmulasztott lehetőségeket egy-két év alatt aligha lehet helyrehozni. Az ország leghátrányosabb térségeiben továbbra sem lesz munkalehetőség, nem javulnak meg a kátyús utak, a helyi intézmények – szociális és egészségügyi létesítmények – fenntarthatósága nem biztosított, nincs pénz a bérekre és a működéshez szükséges eszközökre. Ezeket a hiányokat a választásokig tűzoltó módon összeszedett milliárdból nem lehet már megoldani. Korábban kellett volna átgondolni a kormányzat elosztáspolitikáját. 65 milliárd a kampánykasszában sok, másra kevés, ahhoz viszont elég, hogy az önkormányzatok költségvetését kellőképpen felborítsa.  

Ezzel pedig kiszolgáltatottá teszik az önkormányzatokat a kormányzati szándékoknak…

Jóindulat, rosszindulat, s a már megszokott paternalista megfontolások döntenek ismét, melyik körzetnek, településnek jut a támogatásból, melyiknek nem. Amivel tényleg kárt okoznak, az a jobb helyzetben lévők, vagy a korábban átgondolt iparpolitikát folytató települések elsorvasztása. Egyszer az egyik megyei elnök mondta: üres kamrának bolond a háziasszonya. Ez abban az értelemben is igaz, hogy a pénzhiánnyal küzdő városokban exponenciálisan növekszik az irracionális döntések sora. Rossz hiteleket vesznek fel, rossz gazdasági döntéseket hoznak, a pillanatnyi tűzoltás olyan későbbi költségeket generál, amiket egyszerűen nem lehet majd kifizetni. És az egész rendszer fenntarthatatlanná válik. 

Mi lenne a megoldás? 

Az átláthatóság és a kiszámíthatóság. Ez a kettő mindenképpen fontos ahhoz, hogy egy városi polgármester, aki hosszú ciklusokon át hatékony helyi gazdaságpolitikával megteremtett a településén egy komoly ipari és gazdasági erőt, stabil helyi adóbevétele lett, jogosan várja el, hogy a tőlük elvont pénzt a településük környezetében használják fel. Ott javítsák belőle az infrastruktúrát, esetleg a beruházásokra térségi koalíciók jöjjenek létre. Legyenek bevonva a döntésekbe az érdekeltek, azok is, akik adnak és azok is, akik kapnak. Ez a szolidaritási lánc csak akkor működik, ha minden szereplője win-win alapon érdekelt benne.