A kegyelmi ügy nem Balog Zoltánnál ér véget, inkább ott kezdődik

A döntés, amely „egy húzással” mindent megváltoztatott

A beszélgetés egyik központi kérdése az volt, mennyire hihető a kormányzati magyarázat, miszerint a köztársasági elnöki kegyelmi döntés lényegében elszigetelt ügyként született meg, és a politikai rendszer csúcsán nem tudtak róla. Szakonyi Péter szerint a legutóbbi dokumentumok inkább az ellenkezőjére utalnak. Felidézte, hogy a köztársasági elnök apparátusa és az igazságügyi minisztérium illetékesei sem támogatták a kegyelmi kérelmet, mégis megszületett az igenlő döntés. A nyilvánosságra került, áthúzott verziókról azt mondta: „evvel az egy húzással tulajdonképpen eldöntötték a 2026-os választást”, még ha akkor ezt nyilván senki sem látta előre.

Kuncze Gábor ugyanakkor óvatosabban közelített a történethez. Szerinte a döntési folyamatban éppen az a kérdés, mi történt a szakapparátusok elutasító álláspontja után. Úgy látja, ha az igazságügyi miniszter nem támogatta a kegyelmet, a köztársasági elnök pedig mégis másként döntött, az már önmagában konfliktushelyzetet jelentett volna a kormányzat és az államfő között. „Ilyenkor ő nem dönt, hanem betálalja ezt a kormány részére vagy a kormányfő részére” – fogalmazott, utalva arra, hogy egy ilyen horderejű ügy normál működés esetén nem maradhatott volna kizárólag intézményi szinten.

A korábbi belügyminiszter szerint két lehetőség marad: vagy valóban nem működött olyan központi kontroll a kabinetben, mint amilyennek a rendszer látszik, vagy épp ellenkezőleg, a döntéshozatal a megszokott rendben zajlott, ebben az esetben azonban nehéz elképzelni, hogy a miniszterelnök ne tudott volna az ügyről. Mint fogalmazott: „ha megfelelően működött a kormánya, akkor viszont tudnia kellett volna”.

„A legapróbb ügyekben is ő döntött”

A beszélgetés során többször előkerült a magyar politikai rendszer centralizáltságának kérdése. Szakonyi Péter szerint éppen az elmúlt évek kormányzati működéséről kialakult kép teszi nehezen hihetővé azt az állítást, hogy a kegyelmi döntés a politikai vezetés tudta nélkül születhetett volna meg. Mint mondta, azok, akik ismerik a miniszterelnök döntéshozatali mechanizmusát, rendszeresen arról beszélnek, hogy „a legapróbb ügyekben is ő döntött és ő határozott”.

Szakonyi úgy fogalmazott: nem állítja, hogy minden egyes minisztériumi beszerzésről személyesen döntött volna a kormányfő, de egy olyan politikailag érzékeny ügyben, amely gyermekvédelmi és pedofil bűncselekményhez kapcsolódik, szerinte aligha születhetett önálló döntés a legfelsőbb politikai jóváhagyás nélkül. „Nemcsak nekem, hanem azt gondolom, hogy a választópolgároknak is teljesen egyértelmű volt, hogy az ő döntése nélkül erre nem kerülhetett volna sor” – mondta.

A műsorban felvetődött annak lehetősége is, hogy szerepe lehetett-e a miniszterelnök feleségének a folyamatban, bár Kuncze Gábor ezt már spekulatív terepnek nevezte. Ugyanakkor azt sem tartotta életszerűnek, hogy ilyen súlyú kérdésekben a kormányfő közvetlen környezetében ne történjen egyeztetés. Szerinte elképzelhetetlen, hogy a miniszterelnök és az igazságügyi miniszter tudta nélkül „a miniszterelnök felesége elkezd csencselni a köztársasági elnökkel”.

Mindketten hangsúlyozták ugyanakkor, hogy szerintük a történet egyik kulcsa éppen az, hogy a kegyelmet nem egy kisebb súlyú ügyben adták meg. Kuncze felidézte: az érintett személy nem egyszerűen a főnöke mellett állt ki, hanem a tanúskodni készülő gyermekeket próbálta meg rávenni vallomásuk visszavonására. Ez szerinte azt jelenti, hogy „egy pedofil bűncselekmény elfedésében működött közre”, ezért is különösen súlyos, hogy végül kegyelemben részesült.

A beszélgetésben elhangzott: bár az érintett büntetéséből már csak rövidebb idő volt hátra, az elnöki kegyelem jogi következménye messze túlmutatott volna ezen. Ahogy Kuncze fogalmazott, a döntés „felmentette volna az összes további jogkövetkezmény alól”, vagyis az érintett tiszta lappal indulhatott volna újra.

Kegyelmek, eltűnt milliárdok és a politikai felelősség kérdése

A műsorban ugyanakkor a kegyelmi ügy nem maradt egyedüli téma. A résztvevők szerint a magyar közélet hajlamos egyetlen botrány köré szerveződni, miközben más, jelentős politikai kérdések háttérbe szorulnak. Kuncze Gábor felvetette a Budaházy-ügyet és a terrorcselekmények miatt elítéltek kegyelmének kérdését is, amely szerinte hasonlóképpen súlyos politikai és erkölcsi problémákat vet fel. Ironikusan jegyezte meg: „a pápa tiszteletére szabadon engedünk néhány terroristát”.

Szakonyi Péter ehhez kapcsolódva arra figyelmeztetett, hogy a közvélemény közben egyre nehezebben követi a különféle korrupciós és közpénzfelhasználási ügyeket. Sorra jelennek meg hírek eltűnt vagy vitatott sorsú tíz- és százmilliárdokról, alapítványi pénzekről és állami forrásokról, miközben a társadalomban nő a türelmetlenség. „Az emberek kapkodják a fejüket, hogy te jóisten, hát tudjuk, hogy ennek a pénznek jelentős részét ellopták. Hát történjen már valami” – fogalmazott.

A beszélgetés végén szóba került a vizsgálóbizottságok szerepe is. Kuncze ugyan fontosnak tartja a parlamenti kontroll helyreállítását, de fenntartásait is megfogalmazta a jelenlegi politikai eszközökkel kapcsolatban. Úgy vélte, az elmúlt másfél évtizedben a vizsgálóbizottságok intézménye annyira kiüresedett, hogy ma már nehéz eldönteni, valódi tényfeltárásról vagy politikai szimbolikus küzdelemről van-e szó. Szerinte a parlamentarizmus hitelességének visszaállításához arra volna szükség, hogy minden szereplő komolyan vegye az intézményeket, ugyanakkor legyen lehetőség visszautasítani a politikailag motivált meghallgatásokat is.

A kegyelmi ügy tehát a műsor résztvevői szerint korántsem tekinthető lezártnak. Inkább olyan történetként jelenik meg, amelyben a személyi felelősség mellett egy egész politikai rendszer működéséről, döntési mechanizmusairól és morális önképéről is kérdések sorakoznak.