Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik
Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik - írta szerdai Facebook-bejegyzésében a miniszterelnök.
Magyar Péter a bejegyzéséhez fűzött kommentjében az államfő által a svájci Weltwoche hetilapnak adott interjúra utalva megjegyezte: "most épp annak a svájci lapnak panaszkodik, amelynek főszerkesztője két éve Orbán Viktort kísérte Moszkvába".
Ebből az interjúból Sulyok Tamás szerdán a Facebook-oldalán azt emelte ki: "a magyar rendszerben az elnöknek és a miniszterelnöknek együtt kell működnie. Ezt az együttműködést kezdettől fogva felkínáltam. Ugyanakkor a magyar alkotmányjogi hagyományok szerint teljesen egyedülálló az, hogy a miniszterelnök lemondásra szólítja fel az elnököt - többször, következetesen, kizárólag politikai okokból".
Magyar Péter kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában a műsorvezető azon felvetésére, miszerint a Sulyok Tamás eltávolításával kapcsolatos ügy láthatóan megállt, nemmel felelt. Hozzátette, hogy "erre adtak felhatalmazást a magyar emberek" és benne volt a Tisza Párt vállalásai között, hogy a jogállam leépítését csendben végignéző "bábok nem maradhatnak".
Leszögezte: elszántsága mit sem változott, s mivel "szeretné megóvni a magyar jogállamot", még egyszer meg fogja keresni a köztárasági elnököt, és meg fogja kérni, hogy négyszemközt üljenek le. "Fogok vele még egyszer beszélni, lehet, hogy újdonságot is tudok neki mondani, és nagyon remélem, hogy meg tudunk állapodni" - jelentette ki Magyar Péter, kitérve arra, hogy ha nem, akkor rövidesen el fognak járni az eredeti célnak megfelelően.