Az a baj velük, hogy...

Így történt ez decemberben is, és amit az év záró heteiben felmutattak, az nagyjából sűrített foglalata volt egész évi fejetlen ámokfutásuknak. Nézzünk meg minderre néhány példát részleteiben is.

1. A járvány dinamikája decemberben

A járvány november vége és december közepe között korábban sohasem tapasztalt méreteket öltött. December elsején 221 079 megbetegedettet tartottak nyilván, a hónap végén (dec. 29.) ez a szám 317 571 fő, azaz csaknem százezerrel nőtt a fertőzöttek száma. Összehasonlításképpen: március 5. és november 5. között az összes megfertőződött 95 ezer körül volt, azaz az év utolsó hónapjában annyian lettek, mint a járvány kezdetétől számított első nyolc hónap alatt.

December elején a járvány áldozatainak száma 4977 volt – a hónap végén ennek majdnem a duplája lesz (dec. 29-én 9292 fő). Az egy havi növekedés nagyjából annyi, mint ahányan a járvány első nyolc hónapja során összesen hunytak el, számuk november 26-án volt 4229 volt.

Egyre több elemző keresi a magyarázatot arra is, hogy miért nem hihetünk ezeknek a számoknak, állítják: a valós helyzet a bemutatottnál sokkal rosszabb lehet. /Ennek részleteiről lásd ITT,  és ITT./

A magyar társadalom ez idő tájt nem nagyon látszik megrettenni, talán ennyi idő alatt hozzászoktunk a járvány terjedéséhez, talán bíznak a közelgő vakcinák hatásaiban, talán elhalványult a veszélyérzet a kellemetlen korlátozások árnyékában, talán elhitték a kormánynak, hogy közeleg a megoldás és nincsen semmi ok a nyugtalanságra. Az is lehet, hogy e négy-öt körülmény együttesen szelídítette meg a tavasszal egekbe szökött félelmeket. Igaz, a kormányzati döntésekben sem láttuk nyomát a pánik okozta izgalmaknak.

2. A kormányzati döntések valós tartalma

Hanem mindezek mellett, a kormányzati megoldásokat a nagyhangú dicsekvés és bizakodás uralta el. Pedig e fönti számok – s főképpen a dinamikájuk - nem adhatott okot fokozott önbizalomra. Különösen akkor igazolható mindez, ha megnézzük és összehasonlítjuk az idevágó decemberi kormányzati döntéseket.

December 19-én, egy szombati napon végre ismertté váltak a régóta beígért és rendre elhalasztott, nagyszabásúnak beharangozott gazdaságvédelmi csomagterv részletei, amely csomagnak a meghirdetői egyúttal járványt fékező hatásokat is tulajdonítottak. Egy-két napon belül azonban kiderült, hogy e csomag vajmi keveset fog segíteni a járvány vesztesein, viszont igen alkalmas lesz az ellenzéki kezekben lévő önkormányzatok további sanyargatására. (A részletekről lásd: ITT)

Öt nappal később viszont a kormány példátlanul nagy arányú pénzszórásba kezdett, 860 milliárd forinttal toldva meg ez évi újraelosztási gyakorlatát. Ami a korábban szokásos mintázatot követte ezúttal is, szenteste alkalmával a kedvenc ágazatok, alapítványok, sportintézmények olyan összegekhez juthattak, amelyek nagyságrendjét nem lehet összevetni az egészségvédelmi kiadásokéval, de még a fennen hirdetett gazdaságvédelmi célokéval sem. E döntés részleteit még az ünnepek öröme sem takarhatta el a szaksajtó elől, így a részleteket is pontosan megismerhettük: ITT.

Mi lehet mindebből a levonható tanulság? Sajnos az, amit egész évben folyamatosan tanulhattunk, hogy  nincs az a vészhelyzet, amely rákényszeríthetné a kormányt arra, hogy ne az évek óta káros, önkényes és kicsinyes politikai érdekeitől vezérelt pénzköltési gyakorlatot kövesse. Tessék csak összehasonlítani a két nap számait és megnézni, mennyi pénzt szántak gazdaság- és egészségvédelemre, és mennyit a magánjellegű mániák finanszírozására? Majd meglátják, hogy az új kedvenc alapítvány kistafírozása sokszorosan fontosabb, mint az egészségügy egésze.

3. Volt Orbánnak más gondja is

A járvány legsűrűbb és leginkább fenyegető fázisában a kormányfő kora hajnaltól késő estig vívta a maga háborúját a brüsszeli hatalmasokkal, meg azokkal, akik még szembejöttek.

December első tíz napjában büszkén dagadhatott a honfíúi kebel, hiszen külhonban ritkán esik hazánkról annyi szó, mint e két hét során. Pontosabban nem is hazánkról, hanem Orbán Viktorról, akiről néhány napig azt lehetett hinni, hogy képes lesz megakadályozni az Európai Unió következő hét évre szóló költségvetésének, valamint a járvány kiváltotta gazdasági válság legyűrését szolgáló Helyreállítási alap elfogadását. A vita tárgya régi keletű, elvileg a jogállamiság értelmezése körül folyt, ám a konfliktus mélyén az unió hosszabb távú jövőjéről vallott nézetek közötti csatát sejtette. Ezúttal Orbán valóban elment a falig, s társutasokként cipelte magával a – más okokból szintén kiszolgáltatottá vált – lengyel politikai vezetőket is. Az idegekkel és az idővel történt játszadozásnak a megszokott német konszenzus-keresés a legutolsó pillanatban vetett véget, és mindenki szabadon hirdethette magát győztesnek, illetőleg a másik felet vesztesnek. E drámai színjátéknak a további részleteit ehelyütt elhagynánk, mert e napokban a mérvadó portálokon megfelelő mélységű és színvonalú magyarázatokként tucatnyi kitűnő elemzést is olvashattunk: ITT, ITT és ITT. 

Mindössze annyit jegyeznénk meg, hogy a magunk véleménye szerint e nemzetközivé szélesített színjáték Orbán számára inkább belpolitikai célokat szolgált, nem remélhette, hogy ezt a háborút megnyerhetné. A két hétre széthúzott médiafelhajtás viszont két dologra is alkalmas lett, egyfelől a Szájer-ügyet leradírozta a médiumok napirendjéről. Másfelől itthon egyszerűen nem jutott diskurzustér annak értelmezésére: mi lenne a kormányzati teendő az egyre súlyosbodó, netán katasztrofális következményekkel fenyegető járvány második hullámával. A csata eredendően hazai gyökereinek felfedéséről amúgy maga a kormányfő gondoskodott azzal, hogy nemzetközi terítésű gesztusként ajándékozta meg híveit a talány megfejtésével: Ki győzött? Ki veszített? Brüsszel vagy Orbán? Nem ez az igazi kérdés, hanem az, hogy – Soros veszített… lásd: ITT, ITT, ITT és ITT. 

4. Mindeközben az ellenzék…

Még karácsony előtt az ellenzéki pártok vezetői megkötötték azt az egyezséget, aminek formalizálása csaknem egy éve már napirenden volt, s amire a legutolsó választójogi törvény-módosítás egyébként kívülről is rákényszerítette őket. Egyetlen listán fognak indulni, minden körzetben egy jelöltet állítanak, lesz közös programjuk és kormányfőjelöltjük. S e problémák megoldására elfogadják a tavaly kipróbált előválasztási metódust. Nem állítanám, hogy a média különösebben nagy felhajtással fogadta volna e bejelentést, pedig megérdemelné a megkülönböztetett figyelmet. Csaknem egy évtizedet vett igénybe ez a folyamat. A következő évre már az érdemi részletek kidolgozása marad, ennyiben azt is mondhatjuk, hogy még időben vannak. A decemberben napvilágot látott kormányzati döntések következtében azonban jövő évi teendőik közé kénytelenek lesznek felvenni az általuk korábban megszerzett önkormányzati pozíciók közösen történő megvédését, mert nagyon úgy tűnik, hogy a Fidesz szeretné a 2022-es választásokat sokkal előbb, már a helyi szinten is eldöntetni.

5. És akkor megjött a vakcina

Nem túlzás állítani, hogy sok-sok milliónyi reménykedő várta világszerte, hogy valahol, valakik találják már meg a Covid19 ellenszerét, hogy ne kelljen vég nélkül rettegnünk, hogy láthassunk végre valami reményt korábbi, normálisnak tartott életünk visszatértére. Hetek óta szaporodtak a biztató jelek, a hónap elején az USA-ban már realitássá is vált a megfelelő vakcina tömegméretekben történő előállítása. Angliában – elsőként a kontinensen – neki is láttak a lakosság beoltásának. Az unió megfelelő szervei ezúttal példás gyorsasággal reagáltak és karácsony után azonnal megkezdődhetett szerte Európában a lakosság beoltása. Az előzetes tévinformációk ellenére, hazánk is az elsők között láthatott neki e heroikus feladatnak. E sorok írásakor annyit tudhatunk, hogy: ITT, ITT, ITT és ITT. 

Azaz, december 28-án már 1094 egészségügyi dolgozót beoltottak, s a következő napokban újabb ötezer páciens kapja meg a legelső oltást – egyelőre öt oltóponton. Később, január végén, már huszonöt oltópont is lesz, és a kormány lekötött 17,5 millió oltóanyagot a különböző piacokon. Ha majd sikerül a lakosság mintegy 60 százalékát beoltani – kétszer is! – akkor a járvány megállítható lesz. E sorok írója nem kezd el mindennek aprólékosan utánaszámolni, de a rendelkezésre álló adatokból azt lehet sejteni, hogy ha minden jól alakul, lesz elég vakcina, oltóhely és alkalmas személyzet is, akkor talán a tavasz végére lesz tényleg remény a járvány megállítására. Csak az a kérdés, hogy addig mi lesz…

 xxxxxx

Szerencse a bajban, hogy hazánknak akad olyan optimista kormányfője, aki ilyen bonyolult helyzetekben is kézben tartja a folyamatokat, megítélése szerint akár egy hétvégén is elvégezhető lenne az ország oltakozása. Nem vicc, ezt mondta néhány nappal az első vakcinaszállítmány megérkezése előtt: ITT.

Szép is ez, biztatóan is hangzott a Szeretet ünnepe előtti pillanatokban, s biztosan sokak szívét át is melegítette a közeli megoldás e kézzelfogható reménye.

Csak az a baj velük, hogy…