Az Akadémiai Dolgozók Fóruma követeli a négy kutatóintézetet kiszervező kormányzati terv visszavonását
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) közleményt adott ki, amelyben követeli az „átgondolatlan, szakmaiatlan és inkompetens” tervek visszavonását, és üdvözli, hogy a kutatóhálózat főigazgatói június 17-ei megbeszélésükön megállapodtak, hogy közösen állnak ki a Magyar Tudományos Akadémiától elszakított kutatóhálózat egysége mellett.
Az Akadémiától korábban elvett és HUN-REN-re átkeresztelt kutatóintézeti hálózatról a kormány leválasztaná a négy „legrenitensebb”, bölcsész- és társadalomtudományi kutatóintézetet, ahol a politikai átalakításokkal szemben a legnagyobb az ellenállás. Ezeket az intézeteket egészen közeli, augusztus elsejei határidővel a már amúgy is kivéreztetett ELTE-re vinnék át. Az átszervezést úgy próbálták beállítani, mintha az ELTE kérte volna, de ez színjáték: több forrásból megerősített információk szerint a valódi döntés kormányszinten született meg – írja a 444.
Az ADF közleménye szerint az intézmények leválasztásával Magyarország egyetlen alapkutatási hálózata szűnne meg, a négy kutatóközpont kiszakítása pedig olyan precedenst teremtene, amelyet újabb támadások követnének. „Az ELTE jelen állapotában végletekig kivéreztetett intézmény, amelytől a magyar állam módszeresen, régóta von el forrásokat és államilag finanszírozott hallgatói férőhelyeket. Az ELTE nincs abban a helyzetben, hogy prosperáló, perspektívát nyújtó, biztos otthont adjon az MTA-ról leválasztott, hányattatott sorsú humán- és társadalomtudományi intézetek mintegy 1200 munkatársának.”
Az ügyben szerdán a Magyar Tudományos Akadémia vezetése is megszólalt. Azt írták, szívesen átvennék a négy kutatóintézetet, amiket az ELTE-re kényszerítene a kormány.