Az államtitkár szerint nem logikus Erdogant kritizálni

HírKlikk 2019. november 8. 09:56 2019. nov. 8. 09:56

Nem logikus, hogy folyamatosan azt az embert kritizálják, akitől Európa biztonsága függ, és aki bármelyik pillanatban elindíthat több millió bevándorlót Európa felé - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

 Az államtitkár furcsának értékelte, hogy a magyar ellenzéki oldalon és Brüsszelben is verseny zajlik azzal kapcsolatban, hogy ki tudja Recep Tayyip Erdogan török elnököt jobban bírálni.

Menczer Tamás kiemelte: Magyarország érdeke, hogy a körülötte lévő világpolitikai szereplőkkel - Németországgal, Törökországgal, Oroszországgal - kiegyensúlyozott politikai és gazdasági kapcsolatokat tartson fel, a tágabb körben pedig az Egyesült Államok és Kína is ide tartozik. Ezzel az öt országgal nemcsak jó viszonyra kell törekednie Magyarországnak, hanem érdekeltté is kell tenni őket Magyarország sikerében - jegyezte meg.

A magyar gázimport száz százaléka Oroszországból érkezik, Törökország pedig 4 millió bevándorló tartózkodik, ez csak két alapvető ok arra, hogy jó és pragmatikus együttműködésünk legyen ezekkel az országokkal, de mivel Törökország a Déli Gázfolyosó fontos országa, így a gázbeszerzéssel kapcsolatos forrás- és útvonal-diverzifikációban is jelentős szerepe van - jegyzete meg az államtitkár.

Menczer Tamás hangsúlyozta: nem igaz, hogy Magyarország elfordult a kurdoktól, ennek épp az ellenkezője igaz, hiszen iraki Kurdisztánban jelenleg 162 magyar katona vesz részt az Iszlám Állam elleni harcban, 20 pesmerga katona gyógykezelése zajlott Magyarországon, és a magyar kormány 1,8 milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztéseket az iraki kurd területen.

Forrás: MTI