Az egészségügyi miniszter szerint a védőnők valódi hungarikumok
A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
Hegedűs Zsolt hozzátette, a védőnők részt vesznek a család- és nővédelemben, a tanácsadásban, a családgondozásban, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer működtetésében.
"A hivatás gyakorlói olyan komplex, preventív és családvédelmi szolgáltatást biztosítanak, amelyre méltán lehetünk büszkék" - fogalmazott a tárcavezető. Hozzáfűzte: éppen ezért a Tisza-kormány elkötelezett amellett, hogy a védőnői szolgálat feladatellátásának feltételeit az ország minden pontján biztosítsa.
A miniszter emlékeztetett, a védőnői szolgálat valódi hungarikum, amely a Stefánia belga hercegnő védnökségével 1915-ben megalakult Országos Stefánia Szövetség részeként jött létre az anyák és a csecsemők védelmére 111 évvel ezelőtt. "Az intézményrendszer, kiállva a történelem viharjait és próbatételeit, ma is egyedülállónak számít Európában" - írta.
Hegedűs Zsolt bejegyzésében megköszönte a védőnők elhivatott és lelkiismeretes szolgálatát, "amellyel nap mint nap a magyar családokat segítik".