Deutsch Tamás: a Fidesz selejtjéből lett a Tisza pártelitje
Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a Tanú című film mondataival idézte fel személyes ismeretségét Orbán Viktorral, majd kitért a Fidesz megalakítására és a rendszerváltoztatásra, Magyarország szuverenitásának visszaállítására.
A rendszerváltoztatás az volt, nem az, ami április 12-én történt - szögezte le, hozzátéve: ő 38 éve mindennap büszkén vallja, hogy fideszes. Úgy fogalmazott: a választási vereség nagyon fáj, kár lenne úgy tenni, mintha nem fájna, de a vereség nem szégyen, csak akkor, ha feladják. Ő biztos nem adja fel - jelentette ki.
Hozzátette: a választási kudarc okainak széles nyilvánosság előtti véget nem érő elemzése kemény politikai csata is, amiben az ellenfeleik minden eszközzel le akarják győzni őket, így talán mostanra már elég volt abból, hogy a saját politikai közösségükben is durvábbnál durvább dolgokat mondogatnak, úgy általában a Fideszről. Mert a helyzet mégiscsak az, hogy "a Fidesz selejtjéből lett a Tisza pártelitje" - fogalmazott. Olyanokból, akikkel jobb meggyőződésük ellenére dolgoztak együtt, mert komolyan gondolták a nemzeti együttműködést.
Ami történt, az nem más, mint a Fidesz selejtjének a bosszúja - mondta.
Rámutatott: az önmarcangolás megbénít, és most a talpra állás, a közösségépítésnek van az ideje, hogy kiálljanak egymás mellett, erőt adjanak egymásnak, és összetartsák a közösségüket. Azoknak a szavazóknak, akik elhitték azt a tiszás "kamut", hogy nincs itt semmiféle brüsszeli beavatkozás, nyomásgyakorlás, zsarolás, keserű lesz majd az ébredés - jegyezte meg.
Kiemelte, a brüsszeli beavatkozási törekvések változatlanul léteznek, csak mára olyan kormány lett Magyarországon, amelyik nemhogy nem áll ellent a magyar érdekekkel ellentétes brüsszeli nyomásnak, hanem egyenesen üdvözli és kívánatosnak tartja azt, küllők akarnak lenni, nem bot.
Hozzátette, Brüsszel már rég nem integrációt, hanem asszimilációt akar. Az egyenjogúság és egyenrangú partnerek közötti együttműködés helyett a teljes, az utasításokra, parancsra épülő politikai és hatalmi betagozódást követeli, a nemzeti szuverenitás teljes feladását. Ha Brüsszel a feje tetejére is áll, a Fidesz-KDNP továbbra is azok akaratát képviseli, akik népszavazáson mondtak nemet a migrációra, és elvárják az új kormánytól, hogy védje meg a magyarokat, ne hajtsa végre a katasztrofális migrációs paktumot.