Kritikát is megfogalmaztak a küldöttek a Fidesz kongresszusán
A Fidesz küldöttei értékelték a választási vereség okait és megfogalmazták javaslataikat az újrakezdésről a párt 32. kongresszusán szombaton Budapesten. Több felszólaló a helyi csoportok számára nagyobb beleszólást kért.
Hidvéghi Balázs országgyűlési képviselő felszólalását azzal kezdte, hogy közösségként osztoznak a felelősségben Orbán Viktorral.
Szerinte a vereséghez gazdasági és morális okok vezettek, és a Fidesz az elmúlt másfél évtizedben elveszítette a keresztény középosztály és az értelmiség jelentős részének támogatását. Sokszor rossz stílust választottak, a kormányzás és a kampány túlzottan külpolitikai fókuszúvá vált, most pedig most meg kell találni a megfelelő stílust és a megfelelő szereplőket - vélekedett.
Révész Máriusz a budapestiek képviseletében azt mondta: ha a hibákkal nem néznek szembe és közösség nem veti ki magából azokat, akiknek "képtelen helyzeteket" köszönhetett a párt, akkor a Fidesznek nem lesz megújulása. Fontosnak nevezte, hogy morálisan rendbe kell tenni a pártot.
Bóka János, volt európai uniós ügyekért felelős miniszter, alelnök-jelölt - aki 2009-ben az SZDSZ EP-képviselőjelöltje volt - arról beszélt: nem a Fidesz politikai közösségébe született, politikai identitása "megküzdött, megharcolt", éppen ezért erős lábakon álló identitás. Közölte: arra vállalkozik, hogy európai és polgári alternatívát képviseljen, az értékalapú építkezés helyébe lépő "rombolással és káosszal szemben".
Gál Kinga európai parlamenti képviselő szerint a Patrióták pontosan tudják, milyen ellenszélben küzdeni, most a Fidesz meríthet erőt a kitartásukból. Kitartottunk amellett, hogy a nemzet nem a múlt maradványa, hanem a jövő, a család a társadalom legfontosabb közössége, a határok nem elválasztanak, hanem megvédenek, és Európa erejét nem egy bürokratikus szuperállam, hanem a szabad és büszke nemzetek együttműködése adja - fogalmazott. Azt mondta: továbbra is kitartanak a magyar emberek mellett.
Szűcs Gábor országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes arról beszélt, hogy a közösségük nem először van nehéz helyzetben. Öt alkalommal nyertek, öt alkalommal veszítettek választásokon, az eredmény magáért beszél, ezt bármelyik más politikai közösség megirigyelné.
A választási vereséget elfogadták, de ez nem jelenthet feladást, ők nem egy kampányra szerződtek és szerveződtek. Elvek és értékrendek nem változnak a választási eredmények alapján, elvégre ők nem tiszások - mondta, szóvá téve, hogy a Tisza kormányra kerülve is a Fidesz-KDNP-vel foglalkozik, Facebook- és bosszúkormányzás zajlik.
Gyopáros Alpár, a Magyar Falu Program volt kormánybiztosa, a Fidesz alelnök-jelöltje kiemelte, hisz abban, hogy bár lehet választást, pozíciót veszíteni, de reményt és tartást nem. "Hiszek a közösségeinkben, hiszek a magyar emberekben, hiszek a magyar vidékben, hiszek Orbán Viktorban, hiszek az ő igazságában, hiszek abban, hogy sem ő, sem mi nemhogy nem adjuk fel, hanem nekigyürkőzünk és vissza fogunk térni. Hiszek abban, hogy ez a történet itt nem véget ért, hanem elkezdődik." - fogalmazott.
Kreicsi Bálint, Salgótarján polgármestere, alelnök-jelölt arról beszélt, hogy az önkormányzatok mint erős várak megmaradtak, és ezek erős alapok arra, hogy újra tudjanak építkezni. Meg kell hallgatni a dicséretet és kritikát, meg kell hallani a családok, a közösségek hangját egyaránt - hangsúlyozta. Azt mondta, kötelességének érzi, hogy kiálljon a megyéért és a városért, és szövetségre hívta azokat a polgármestereket, akik hasonlóan gondolkodnak.
Zsigó Róbert Bács-Kiskun vármegyei küldöttként többek között a mohácsi Duna-híd megépítése mellett érvelt, kritizálva az új kormányt, amelyik felülvizsgálná, leállítaná az építkezést.
Nagy Csaba Baranya vármegyei küldött célként jelölte meg az őszinte önértékelést, a felelősségek listázását, a szövetség megerősítését belülről és kívülről. Érdemi párbeszédet sürgetett, egyúttal megjegyezte: a korábbi kampányeszközök elveszítették hatékonyságukat.
Cziczeri Noémi Katalin Békés vármegye küldötte, aki partiumi születésű, azt mondta, tudja milyen, amikor a magyarságot nap mint nap meg kell élni és meg kell őrizni.
Hubai Imre Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből azt hangsúlyozta, hogy Magyarország mindenkori történetének legsikeresebb korszaka volt az elmúlt 16 év, és a megújulás jegyében most új korszakot nyitnak. A Jászkunságban élők hisznek abban, hogy szükség van a patriótákra, egy szervezetében és működésében teljesen megújított Fideszre. Egyértelmű üzenetet kell küldeni a gazdáknak, hogy számíthatnak rájuk - hangsúlyozta a korábbi agrár államtitkár.
Több küldött kritikaként fogalmazta meg, hogy az elmúlt időszakban a vidéki nagy tapasztalatú tagok véleményét nem kérte ki a párt vezetése, és azt javasolták, hogy a jövőben a helyi csoportoknak legyen nagyobb beleszólása a jelöltek kiválasztásába. Többen felvetették azt is, hogy "tolják háttérbe" a nem a Fidesz közösségét szolgáló erőket, vegyék le a "kullancsokat".