Az egyedülállók csak miniszteri hozzájárulással fogadhatnak majd örökbe gyereket

HírKlikk 2020. november 11. 18:45 2020. nov. 11. 18:45

Az éjjel egy olyan törvénymódosítási javaslatot is benyújtott a kormány, amely szerint gyermeket csak házastársak fogadhatnak örökbe. Az indoklás szerint azért, mert a „házasságok jóval tartósabbak, mint az élettársi kapcsolatok”.

Vagyis a kormány új javaslata törvénymódosítással tenné szinte lehetetlenné, hogy az egyedülállók gyermeket fogadjanak örökbe. Az Országgyűlés honlapjára kedd este került fel az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat, amelynek előadója Varga Judit miniszter, vette észre a hvg.hu.

Ennek része a Polgári Törvénykönyv módosítása, amely egész egyszerűen azt mondaná ki, hogy gyermeket – a rokonok és a szülő házastársa általi örökbefogadás kivételével – csak házastársak fogadhatnak örökbe.

Kivételesen egyedülállók alkalmassága is megállapítható az örökbefogadásra, ehhez azonban a családpolitikáért felelős miniszter, azaz jelenleg Novák Katalin járulhat hozzá.

Forrás: hvg.hu