Az európai szövetségesek ki vannak akadva Trumptól
A Biden-kormány igyekszik meggyőzni Európát, hogy az Egyesült Államok nem fogja magára hagyni Ukrajnát, csak kérdés, lehet-e hinni neki. Hiszen azt semmiképpen sem ígérheti, hogy az USA egyhamar jelentős segítséget nyújt, illetve, hogy hosszú távon kitart a földrész mellett.
Mindenesetre Kamala Harris alelnök és Blinken külügyminiszter arról próbálja meggyőzni Zelenszkijt a ma kezdődő müncheni Biztonságpolitikai Konferencián, hogy már úton van a segély. Valóban? Hiszen a Képviselőház republikánus elnöke azt közölte, hogy nem tűzi napirendre a Szenátus által már jóváhagyott programot és egyébként is nagy nyomás nehezedik rá a Trump-tábor részéről, hogy semmilyen csomagot ne engedjen át.
A Washington Post szerint az európai szövetségesek ki vannak akadva, miután Trump azt közölte, hogy felőle Putyin azt csinál velük, amit akar. És nem mondhatják, hogy a volt elnök nem fog nyerni, illetve, hogy ha győz, nem váltja be a fenyegetését. Ugyanakkor drámai hatása lenne a támogatás jóváhagyásának elhúzódása: Összeomlana az ukrán gazdaság, milliók menekülnének külföldre.
Oda lenne a tagok bizalma a NATO iránt, és felbátorodnának az autokraták a Közel-Keleten, valamint Ázsiában. De ezek a szempontok a jelek szerint nem számítanak a „Tegyük újra naggyá Amerikát” oldalnak. Számukra egy a lényeg: be kell fejezni Kijev megsegítését. És választási győzelmük érdekében mindent el kell követni, hogy ne működjön a Biden-kormány. Az elnöknek ily módon tisztességesebbnek kellene lennie a partnerekkel. A támogatás egyhamar nem érkezik, már ha jön egyáltalán. Továbbá sikere esetén Trump akár ki is viheti az USA-t a katonai szervezetből.