Az MNB óvatos, a kormány túlzottan bizakodó

Valóban véget ért a hosszú, majdnem másfél éves kamatcsökkentési periódus?

A kamatcsökkentés leállása az MNB minapi bejelentése szerint csupán átmeneti lesz. A bank vezetői azt ígérik, a következő időszakban figyelni fogják az augusztusi inflációs adatokat, elsősorban azokat a számokat, amelyek az élelmiszerárakra vonatkoznak, és persze nem hagyhatják majd figyelmen kívül az Európai Központi Bank (EKB) illetve a FED, az amerikai jegybank következő kamatdöntéseit sem. Ha ezt a bejelentést lefordítjuk „közmagyarra”, azt jelenti, hogy a jegybank az inflációs várakozásokat illetően nem túl bizakodó, kevésbé optimista, mint a kormány illetékesei. Varga Mihály 3,7 százalékos pénzromlást „vár” erre az évre, ami éppenséggel éves átlagos inflációként még akár lehetséges is lehetne, de a trend mást mutat. A jegybanki számítások szerint december végére az infláció, ha kis lépésekben is, de még növekedni fog. Júliusban 3,8 százalékot mértek, amelyet decemberre 4,1 százalékosra jósolnak. 

Ami ennél is izgalmasabb, az a maginfláció alakulása…

Valóban. A jegybank 4,7-4,8 százalékos maginflációt vár, ami láthatóan kívül van a tolerancia sávon, és bizony indokolttá teszi, hogy az MNB a következő hetekben, hónapokban kellően óvatos legyen a kamatpolitikáját illetően. Meglátásom szerint semmi sem alapozza meg a további kamatcsökkentéseket, vagy akár csak a ciklus folytatásának ígéretét. Mellesleg szólva, a jelenlegi 6,75 százalékos kamatszint, amelyen most megállították a folyamatot, egyáltalán nem tekinthető kiugróan magasnak, főleg, ha figyelembe vesszük a forint gyenge árfolyamát is.

A jegybank számtalanszor kijelentette, hogy nincs árfolyamcélja. 

Akár van árfolyamcélja a jegybanknak, akár nincs, a világban kialakult pénzügyi folyamatokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az amerikai irányadó kamat jelenleg 5-5,5 százalék, amihez képest a 6,75-ös hazai kamatajánlat – a kockázati prémiumra is figyelemmel – egyáltalán nem tekinthető vonzónak. 

A bank alelnöke, Virág Barnabás minapi sajtótájékoztatóján többek között hivatkozott a megtorpant gazdasági növekedésre és a beruházási bizalom csökkenésére is…

Persze, meg a háborús fenyegetettségre, és hasonló kamu indokokra. Az igaz, hogy a növekedés valóban megtorpant, a beruházói bizalom is csökkent a magyar gazdaság iránt, amiben szerepe van az előbb említett nem túl vonzó hazai kamatoknak is. De a gazdasági növekedés visszaesésének alapvetően belső okai vannak, fölösleges másokban keresni a hibát. Nincsenek szabad költségvetési források, nincs uniós pénz. A növekedés, amit az év elején 2,5 százalék körülire várt a kormány, mostanra leesett a jóval szerényebb 1,7 százalékra. Egész egyszerűen el van tervezve az egész éves költségvetés! Azoknak a Nagy Márton által belengetett növekedést serkentő, ösztönző intézkedések semmi látszatuk. Egyszerűen nincsenek. 

Meglepve veszi tudomásul a kormány, hogy a lakosság nem fogyaszt.

Mégis mi a bánatból fogyasztana? Az elmúlt néhány év hibás gazdaságpolitikájának következménye a növekedés mostani megtorpanása. Csökkennek az adóbevételek, a fogyasztás lassú, vagy éppen nagyon szerény emelkedése következtében kiderült, hogy messze túlbecsülték az idei költségvetés bevételi oldalát. Kettős folyamat zajlik: az egyik oldalon a növekedést gátolják a beruházásokat elhalasztó intézkedések, amelyek a költségvetési egyensúlyi helyreállítása érdekében szükségesek is lehetnek, a másik oldalon ugyanezek a döntések természetesen negatív hatással vannak a növekedési kilátásokra. Miközben az egyik oldalon Varga Mihály igyekszik a költségvetést valamelyest legalább kordában tartani, a másik oldalon Nagy Márton növekedést, költekezést, meg ilyesmit akar. De ez a kettő együtt nem fog menni, ezt eddig is lehetett volna tudni. 

A minapi sajtótájékoztatón fölvetették azt a kérdést is, hová tűnt el az emberek többletpénze? Ön szerint hová? 

Néhány évvel ezelőtt még a párnacihából és betétekből előkerült lakossági befektetések többezer milliárdos mértékben megjelentek az állampapírok piacán, finanszírozták a költségvetést. Jelenleg a pénzpiacon nincsenek olyan ajánlatok, amelyek a lakosságnak vonzó, belföldi befektetési lehetőséget kínálnának. Eltűntek az ilyen állampapírok. Egyre szigorúbbak – magyarán kedvezőtlenebbek – lettek a kibocsátott állampapírok feltételei, amit nyilván a költségvetés szempontjai indokoltak. Az elmúlt néhány évben ezek a kötvények valóban vonzották a lakossági megtakarításokat, miközben a költségvetésnek irdatlan mértékű kiadást eredményeztek. Még az idei első negyedévben is ezt nyögte a kormány, amikor a korábbi, lejáró papírok kamatait ki kellett fizetni. 

Jó, de hová tűnt el az a pénz?

Feltételezések szerint, akik tehették, más befektetéseket kerestek, ingatlanba vagy külföldi bankokba, idegen papírokba tették. Ez egy lehetséges és okszerű folyamat lehet, ami egyrészt az év eleje óta tapasztalható negatív árfolyamtrendnek is következménye lehet, másrészt arra a politikai bizonytalanságra is lehet egyfajta válasz, amit a kormányzás generál. Csak mosolyogni lehet azon, hogy a háborús vészhelyzeti felhatalmazásra hivatkozva, a kormány bármilyen tárgyban, bármikor, éjjel-nappal, egyik pillanatról a másikra képes lehet az életben bármilyen szabályokat megváltoztatni. Nem lehet tudni, hogy mikor jut eszébe Orbán Viktornak, hogy most éppen a költségvetés sanyarú helyzete okán valamilyen módon szemet vessen a lakossági megtakarításokra.   

Erről ma szó sincs. De ha ez így van, az nagyon súlyos bizalomvesztésre utalna.

A befektetések biztonságába vetett hitet a kormány már 2011-ben aláásta, amikor szemet vetett a magán-nyugdíjpénztárak befektetéseire. A lakossági pénzek eltűnése most is lehet egyfajta bizalomvesztés jele, noha pillanatnyilag valóban nincs semmilyen konkrét jele annak, hogy bármilyen hasonló intézkedésre készülne a kormány. De a bizalmatlanság a kormányzás minden lépésére kiterjedhet, természetesen eredményezheti azt is, hogy az emberek jelentős része, különösen azok, akik komoly megtakarítással rendelkeznek, inkább külföldre viszik a pénzüket, külföldi pénzintézetekre bízzák a megtakarításaikat.