Az MSZP frakcióvezetője nagyon kiakadt a Fideszre: és nem szakad rájuk a mennyezet!
A magyarok költik a legkevesebb pénzt az Európai Unióban, de a Fidesz szerint ez nem a szegénységet jelzi – írja Facebook-bejegyzésében az MSZP frakcióvezetője. Tóth Bertalan szerint „elképesztő ez a cinizmus”.
Tóth Bertalan bejegyzésében emlékeztet: szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. Eszerint a magyarok fogyasztása az EU-n belül a legkevesebb, az unió átlagának csupán a 72 százaléka. Még Bulgáriában is többet tudnak vásárolni az emberek, a csehek és lengyelek pedig jóval előttünk járnak.
„Az Orbánék szerint „hanyatló Nyugaton”, például Luxemburgban a háztartások fogyasztása az EU-átlagának 141 százalékát teszi ki, Hollandiában 120 százalék, Németországban 118 százalék, Ausztriában pedig 112 százalék ez az arány.
Megismétlem: Magyarországon az EU államok átlagos költéseinek csak a 72 százalékára van az embereknek pénzük, amivel a tökutolsók vagyunk.” – írja az MSZP politikusa.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint azonban nincs ezzel semmi probléma. Ők ugyanis – írja Tóth Bertalan – már a korábbi adatokra is úgy reagáltak, hogy nem szabad kizárólag a fogyasztás alapján szegénységet megállapítani, mivel a háztartások a jövedelmük egy részét megtakarításra fordíthatják.
„És nem szakad rájuk a mennyezet!” – fakad ki a szocialista politikus, majd így folytatja: „a Fidesz-kormány komolyan ki meri mondani, hogy azért nem költenek a magyar emberek a boltokban, mert mindenki bankokban meg állampapírokban tartja a pénzét”.
Tóth Bertalan szerint egy aprócskát tévednek. „Valóban megvan az a pénz. Csak jachtokba, kastélyokba, magánrepülőgépekbe, Hatvanpusztába és még milliónyi más fideszes luxizásba fektették. És egyre jobban félnek, hogy a nép hamarosan visszakéri” – teszi hozzá az MSZP frakcióvezetője.