Az MTI a fotókon is torzítja a valóságot

HírKlikk 2021. január 13. 09:32 2021. jan. 13. 09:32

A Szabad Európa hosszú cikkben számolt be arról, hogy nem csak a szöveges híreknél, a fényképeknél is érvényesül a kormánypárti szerkesztés az Magyar Távirati Irodánál, az állami hírügynökségnél dolgozó fotósok politikai alapú döntésekről, torzított valóságábrázolásról számoltak be – írja a 444.hu.

A lap arról is írt, hogy tavaly március 25-én egy sorozatban olyan fotót közölt az MTI, amin egy pár, a Szent László Kórháznál földre dobott gumikesztyű szerepelt. A képet visszavonták, a fotószerkesztőség vezetőjét pedig felmentették a posztjáról (fotósként ott maradt). A Szabad Európa úgy tudja, azért, mert olyan kép jelenhetett meg, ami „nem megfelelően jeleníti meg a koronavírus elleni védekezést”.

Egy fotós azt mondta: „Az MTI-nél a kezdetek óta fontos volt a mindennapi élet archiválása, hogy az archívum alapján az utókor képet kaphasson az adott kor viszonyairól. Az MTI értéket teremtett, az archívum nemzeti érték, és fontos forrás az 50-es évektől kezdődően.” De mára ezt a feladatát egyáltalán nem látja el a hírügynökség, a szociális témák szinte teljesen kiszorultak a képanyagokból, „már csak kézfogás és propaganda van benne”.

Azt is mondták a Szabad Európának, hogy: „Amikor az MTVA-ban megindultak a nagy pénzek, akkor nálunk is megjelentek a Fidesz emberei, akiknek nem volt szakmai tapasztalatuk, mégis ők mondták meg, mi mehet és mi nem.”

A lap forrásai szerint fordulópont volt a 2015-ös menekültválság: a fotósok utasításba kapták, hogy gyerekről, nőről ne készítsenek fotót, mert az úgysem fog megjelenni, a képaláírásokban pedig nem használhatták a menekült szót.

„Egyértelmű utasítás volt, hogy csak életerős férfiakat fotózhatunk”

– mondta egyikük. A másik fotós szerint a férfiakat sem volt szabad elesettnek ábrázolni, de eleinte néhány nőt, gyereket ábrázoló képet még így is becsempésztek a hírfolyamba.

A lap több példát is felhoz példaként arra, hogy az MTI fotószerkesztősége kormánypárti, például az október 11-i időközi országgyűlési választások előtt, amikor a tiszaújvárosi választáson múlt a Fidesz-KDNP parlamenti kétharmada, a kampányidőszakban a Fidesz jelöltjéről, Koncz Zsófiáról 40 fotót közöltek (átadón, alapkőletételen, jótékonysági eseményen, a választókörzetben élő családok meglátogatása közben), az ellenzék közös jelöltjéről, Bíró Lászlóról egyetlen fotót sem találtak.