Az oktatási ombudsman szerint jogsértő, hogy a kuratórium felfüggesztette az oktatást

HírKlikk 2020. november 27. 21:20 2020. nov. 27. 21:20

Az oktatási jogok biztosa megállapította, hogy az intézkedéssel a kuratórium megsértette az SZFE hallgatóinak alkotmányos jogait.

A 444 számol be arról, hogy az oktatási jogok biztosa kivizsgálta a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak panaszait, és megállapította, hogy az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának nincs felhatalmazása arra, hogy felfüggessze az oktatást, a felfüggesztéssel pedig a hallgatók alkotmányos jogait sértik.

Dr. Aáry-Tamás Lajos hetekig vizsgálta a felfüggesztéssel kapcsolatos panaszokat és most levélben közölte az SZFE hallgatóival ennek eredményét.

Az oktatási jogok biztosa azt írja, hogy az állam kötelezettsége, hogy a felsőoktatást mindenki számára hozzáférhetővé tegye, és biztosítsa a tanulás, tanítás és kutatás szabadságát. Az egyetem fenntartói jogait ugyan az állam átadhatja, ahogy az SZFE esetében át is adta a Vidnyánszky Attila vezette Színház- és Filmművészetért Alapítványnak, de ettől még az államnak garantálni kell a hallgatók jogait.

„Nincs olyan törvényes cél és felhatalmazás sem, amely szerint a fenntartó felfüggesztheti vagy szüneteltetheti az oktatást” – jelenti ki az oktatási jogok biztosa és hozzáteszi, hogy a fenntartó csak az intézmény üzemeltetéséért felel.

Az ombudsman megállapította, azzal, hogy gyakorlatilag megtiltotta az egyetemen az oktatást, a kuratórium jogszabályban rögzített céljával ellentétesen jár el, ezzel pedig súlyosan sérti a hallgatók tanulás szabadságához fűződő alkotmányos jogait. 

„Ezért jogszabályban biztosított hatáskörömnél fogva, azzal a kezdeményezéssel fordulok a kuratórium felé, hogy haladéktalanul vonja vissza a jogsértő, törvényes alapot nélkülöző döntését” – közölte dr. Aáry-Tamás Lajos.

Forrás: 444.hu